Kult

Házasság 7 filmen át, az esküvői harangoktól a gyászig

Egy házasság, amíg tart, több ezer szakaszból áll. Most 7 olyan filmet hoztam, ami a legjellemzőbb stádiumok lélektani folyamatát mutatja be a rózsaszín ködtől egészen az özveggyé válásig.

Az örömapa – esküvőszervezéstől a házasságkötésig

Mi mással kezdődne egy házasság, mint az eljegyzés bejelentésével és az esküvőszervezés elkezdésével? George Banks (Steve Martin) leánygyermeke, Annie (Kimberly Williams) csillogó szemekkel jelenti be a nagy hírt, aminek mindenki örül, kivéve a majdani örömapát. Az, hogy „kicsi lánya” elkelt, hogy abból a totyogós apróságból érett, fiatal, frissen eljegyzett nő lett, aki épp készül kirepülni a biztonságos családi fészekből azzal a bizonyos Bryannel, rosszabb, mint egy lidérces rémálom – gondolja legalábbis George. Az esküvő költségvetése pedig csak a rémálom soha véget nem érő folytatása. Kíváncsi vagy, hogy mi lesz ennek a vége? Akkor popcornt elő, és nézd meg a Charles Shyer által rendezett filmet!

Szerelempróba – a házasságkötéstől az első két évig

Az esküvői harangoktól, a boldogító igentől és a hajnalig tartó mulatozástól elég csak egyet pislantanunk, hogy a házasság második évében találjuk magunkat – így van ez a Szerelempróba című filmben is. Caleb (Kirk Cameron) és Catherine (Erin Bethea) az örök szövetség ezen szakaszában jár, ekkora már jócskán felszállt a rózsaszín köd, maradt a való élet szmogja, a problémák kavalkádja és a válás keserű előszele. Apja arra kéri meg Calebet, hogy tegyen egy utolsó próbát házasságának helyreállításáre, végezzenek el Catherinával egy negyven napos kísérletet, mely a „Merj szeretni”- program része. A Szerelempróba a házasságoknak egy igen fontos stációját mutatja be: a közös munka létszükségét.

Marley meg én – gyermekvállalás előtti „próba”: amikor négylábú rosszasággal bővül a család

John (Owen Wilson) és Jennifer Grogen (Jennifer Aniston) úgy érzik, hogy friss házasokként a gyermekvállalásra még nem készültek fel, ezért John egy aprócska, gombszemű, rakoncátlan labradorkölyköt vesz ajándékba feleségének, hogy Marley-val gyakorolják be a szülőszerep csínját-bínját. A babakutyáról azonban hamar kiderül, hogy egy tornádó ereje kismiska a benne lapuló erőhöz képest, feje tetejére állítja – szó szerint – a gyermekvállalás előtt álló házaspár életét. A folyamatos próbatételek során John és Jenny megtanulja, hogy hogyan kell a különböző életciklusokban felmerülő változásokat higgadtan, ép ésszel, kellő rugalmassággal kezelni.

A legszebb dolog – a gyermekvállalás periódusa

A házasság egyik legszebb, legörömtelibb és egyben legfélelmetesebb, legnagyobb kihívást rejtő periódusa a gyermekvállalás: A legszebb dolog című film nyersen, de legalább őszintén bemutatja, hogyan hat egy gyerek születése egy pár, Barbara (Louise Bourgoin) és Nicolas (Pio Marmai) életére. A gólya azonban nemcsak a babát hozta meg számukra, hanem komoly dilemmákat is, amely bennünk is felvet néhány kérdést: vajon követhetjük úgy is az álmainkat, hogy éjjel-nappal lóg rajtunk egy csecsemő? A baba érkezése miatt le kellene mondani az eddigi életünkről? Lehet ugyanolyan tűzzel és szexualitással éltetni egy kapcsolatot, mint a gyermek megszületése előtt? Egyáltalán miért olyan nehéz a nőiség visszaszerzése a szülés után?

Tágra zárt szemek – a közöny, az elhidegülés és a próbatételek periódusa

A Stanley Kubrick által rendezett film a tökéletesnek tűnő kirakatházasságok mögötti üres életbe enged egy kis pillantást nyerni. William (Tom Cruise) és Alice (Nicole Kidman) a tökéletes házaspár – legalábbis látszólag. Sikeresek, tehetősek, és bárhova lépnek, az ajtók kinyílnak előttük. Egy karácsonyi partin az eddig tudatosan került kísértés azonban elébük lép: a nőt egy sármos úriember, a férfit pedig két modell környékezi meg. Egyre erősebben mozgolódik mindkét félben a tudat, hogy igenis unják már egymást, talán engedni kelleni a kísértésnek, a bennük lapuló démonoknak. Szexualitás, intimitás és párkapcsolati játszmák... talán már túlságosan közelről.

Amit még mindig tudni akarsz a szexről – az időskori házasság kötéltánca  

Kay (Meryl Streep) és Arnold (Tommy Lee Jones) 31 éve él házasságban. Alapvetően jól elvannak egymás mellett, nincs tányércsapkodás és veszekedés, mégis mintha 30 év házasság és a gyerekek felnevelése után már nem lenne több mondanivalójuk egymás számára – a napi rutinkérdéseken kívül nem beszélgetnek egymással. Nem házasságban élnek már, hanem lakótársi viszonyban. Kay megelégeli ezt a helyzetet, és befizeti magukat egy intenzív, egyhetes házassági tanácsadásra. A terápián felszínre kerülnek az évtizedek alatt összegyűjtött sérelmek, a kielégítetlen testi és érzelmi vágyak tömkelege. Egy dolguk maradt csak: hogy visszahozzák az intimitást, a meghittséget, a szexualitást és a szenvedélyt a kapcsolatukba.

Szelíd szerelem – az újrakezdésről 

Marty Claridge (Katherine Heigl) egy előre megjósolhatatlan tragédia folytán megözvegyül. Később nem várt házassági ajánlatot kap egy szintén özvegy férfitől, amit Marty Claridge elfogad annak ellenére, hogy érzi: szívét nem rabolhatja el újra senki, képtelen újra szerelembe esni – de mégis, talán a kényelmes, szerelem nélküli házasság is jobb a maró magánynál. Mit gondolsz, vajon Marty Claridge képes felfedezni magában újra a szerelmet, amire képtelennek tartotta magát?

Ajánljuk még:

„Az erdő olyan, mint egy trezor, melybe a korábbi generációk belepakolják a tudást” – Az ehető erdő című könyv szerzőjével beszélgettünk

„A magyar erdők-mezők kincsei nemcsak finomak, de organikusak, adalékanyag-mentesek, ráadásul ingyen vannak – csak meg kell ismernünk őket” – mondja Bózsó Gyula. Az Ehető Erdő ­– ezt a címet viseli az a lenyűgöző kiadvány, mely jóval több, mint egy írásos útmutató: egy kalandos időutazás, egy valódi kincskeresés, egy gasztronómiai felfedezőút, melynek hátterében a körülöttünk élő természet egész kincsestára bontakozik ki. Erről beszélgettünk a szerzővel.

 

Már követem az oldalt

X