Gyimes gyógynövényeit kutatja, és ékszert is készít belőlük – André Irénkével beszélgettünk

Gyimes völgye különleges terület még Erdély sok festői tája között is. A Tatros folyó felső folyásánál, illetve a mellékágai körül meghúzódó településeken élnek a gyimesi csángók, itt található a Trianon előtti országhatár legkeletebbre fekvő határállomása. Annak ellenére, hogy a völgybe meglehetősen későn, a XVII. század végén települtek lakói, eredetüket illetően sok a kérdés: leginkább legendák, népi magyarázatok maradtak fent a csángók múltjáról, és ez a titokzatosság jellemzi a gyimesi embereket más szempontokból is. Tradicionális népviseletük a moldvai csángókéhoz hasonlít leginkább, építészetük azonban a székely építkezéssel rokon, ahogyan nyelvjárásuk is a csíki székelyekével mutat mélyebb kapcsolatot.

A néphagyományokban jártasabbak bizonyára felfedezik a kapcsolatot a gyimesi és az egyéb kárpát-medencei hagyományok között, az ide érkezőknek azonban jogosan tűnik úgy, hogy Gyimes völgye egy önálló univerzum, semmihez sem hasonlítható külön világ, ahol más a zene, más a tánc, mások a szokások, mint bárhol a környéken, ráadásul az idősek olyan különleges tudás birtokában élnek, ami mára Európában szinte mindenhonnan kiveszett.

André Irénke, harmadéves néprajzszakos doktorandusz e táj szülötte, és bár a romanticizálástól óva int, ő maga is hangsúlyozza, hogy otthoni tapasztalatai és néprajzos kutatásai egybecsengenek:

a máshol elfelejtett népi tudás Gyimesben még sokak közös tapasztalata.

„Gyerekkorom meghatározó emléke, hogy a nagymamám kiskályháján mindig volt egy fazék víz, benne 10-15 szem csipkebogyó, vagy ahogy nálunk mondják: hecselli. Akármikor megkívántuk, ihattuk a meleg italt, azóta sem ittam olyan jót, hiába nem nagy ördöngösség elkészíteni” – osztja meg Irénke az első emlékeit a gyógynövényekről. Ahogy Gyimesben sokan, az ő szülei, nagyszülei is észrevétlen tanulták meg, majd adták tovább gyermekeiknek, mennyi mindenben segít nekünk a természet. Tudták, hogy köhögésre ezerjófüvet (szurokfű), női bajokra cickafarkat, gyomorbántalmakra vérburjánt (orbáncfű), a haj ápolására pedig csalánfőzetet érdemes használni. Mivel a táj mindezeket biztosítja, a helyiek a mai napig elsősorban maguk szedik a növényeket, a kereskedelmi forgalom teáira és olajaira egyelőre kisebb az igény, mint másutt.

„Nem vezetett egyenes út az egyetem felé – kezd pályájáról mesélni Irénke – érettségi után Budapestre mentem látszerészetet tanulni, ami egy egyéves, tömbösített képzés volt, havi néhány napot töltöttem csak Pesten, eközben pedig otthon el is helyezkedtem egy optikában. Aztán, bár húszévesen volt egy szakmám, úgy éreztem, nem kéne abbahagyni a tanulást. A hagyományőrzés mindig is fontos volt a családomban – bátyám, André Csaba hosszú évek óta biztosít táborhelyet, illetve szervez táborokat Gyimesközéplokon a Tatros Part Táborhelyen. A gyimesi zenét és táncot gyerekkoromtól ismertem, és szerettem, így a néprajz felé vettem az irányt. Az alapképzés vége felé kezdtem el komolyabban foglalkozni a népi növényismerettel, ezt a témát vittem tovább a mesterképzésre és a doktori iskolába is. Jelenleg a disszertáció kutatási fázisában vagyok, mindeközben teljes állásban dolgozom egy optikában” – meséli a nem mindennapi munkabírású néprajzkutató.

A fiatal kutatót Babai Dániel fordított a népi növényismeret felé, aki magyarországi etnobotanikusként csaknem húsz éve kutatja a gyimesiek hagyományos ökológiai tudását. „Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy még mindig rengeteg feltáratlan részlete van a témának. Engem

elsősorban az érdekel, hogy mekkora a fiatalok növényismerete, és az milyen forrásokból származik.

Emellett a generációs tudásátadás színtere foglalkoztat, hogy az tudatos-e. Arra jutottam, ennek a tudásátadásnak a külső hatások ellenére van egy gerince, ami egy összefüggő rendszert mutat a gyimesiek körében a mai napig.”

Ahogy az egyetemi tanárok is felhívták rá a fiatal néprajzkutató figyelmét, van veszélye annak, ha valaki a saját szűkebb kultúráját kezdi kutatni. Irénke esetében azonban eddig nem okozott ez gondot. „Mivel nyolc éve, húszéves korom óra Kolozsváron élek, eltávolodtam annyira az otthonomtól, hogy képes legyek kutatni azt, de mégsem vagyok olyan távol tőle, hogy gondot okozzon az otthoniakkal való beszélgetés, a kutatásomhoz való anyaggyűjtés. Előnyömre válik, hogy ismernek, megbíznak bennem, és kutatóként is elfogadnak. Sosem ütköztem falakba, rengeteg személyes történettel osztják meg a növényekről való tudásukat.”

André Irénke számára a növényeknél is érdekesebb a tudásátadás mikéntje. Ezt főként a család alapozza meg a hagyományos népi tudás nem direkt módon történő átadásával. Bár egyre ritkábban, de ma is megtalálható a kalákában végzett nyári munka a gyimesi családok körében. Ekkor a gyerekek, szülők, nagyszülők együtt mozognak, és mivel mezőgazdasági munkákról van szó, a tudásátadás helyszíne adott, az idősebbek verbálisan is megfogalmazzák az egyes növények hasznosíthatóságát. Mivel a gépesített munkavégzés egyre nagyobb teret nyer, mára némiképp visszaszorult ez a spontán tudásátadás.

Természetesen az iskola is a növényismereti tudásátadás színhelye, ezenfelül Gyimesben is egyre divatosabbak az illóolaj-bemutatók, gyógynövénytúrák, és annak ellenére, hogy ezek anyagi szempontokból is vezérelt kezdeményezések, el lehet mondani, hogy bevonják a helyieket, és mégiscsak gyógynövényismeretet adnak át. Érdekes, hogy ezeket az eseményeket többnyire nem helyiek szervezik, de ők is szívesen részt vesznek rajta. 

Gyimesi gyógyítók, gyógymódok és gyógynövények

A gyimesiek körében ma sem ritka, hogy egyes családok generációról generációra betöltik a gyógyító szerepét. Irénkének volt lehetősége egy gyimesközéploki gyógyító család három generációjával beszélgetni, megfigyelni azt, ami közös a gyógymódjaikban, és azt is, amit a fiatalabbak már máshonnan sajátítottak el. Ennek a beszélgetésnek különös jelentőséget adott, hogy a legidősebb gyógyító, Bodor István nem sokkal később elhunyt. Bodor híres csontkovács és kenőember – mai szóval élve masszőr – volt, akinek már a felmenőit is gyógyítóként tartották számon. Egészen haláláig sorban álltak kapuja előtt a gyógyulni vágyók, sőt, autóval vitték az egyik betegtől a másikig, sokszor távoli vidékekre – embert és állatot egyaránt gyógyított. Lánya, Bilibók Ildikó mindent megtanult tőle, mai napig alkalmazza a gyimesi gyógymódokat, emellett kitanult egyéb alternatív technikákat is, ezeket is szervesen beépítette tudásába. Az ő fia, Bálint pedig ugyanezen tudások birtokában a Semmelweis Egyetemen szerzett gyógy- és sportmasszőri képesítést, és bár nem él már a környéken, mai napig Gyimesből gyűjti a növényeket, és ő is gazdálkodik az átvett tudással.

Hogy mik adják a népi gyógyászat alapját? „Teák, borogatások, olajban érlelés, illetve kékszeszben, vagyis patikai alkoholban való oldat készítése a leggyakoribb a növényekkel kapcsolatos gyógymódok közül” – mondja Irénke, utalva arra, hogy a régi gyógyítók gyakran használták a hiedelemvilághoz szorosan kapcsolódó ráolvasásokat, illetve állati eredetű anyagokat alkalmazó gyógymódokat is.

Üveggyantába öntött gyógynövények

A fiatal kutató már évek óta foglalkozott etnobotanikával, amikor eszébe jutott, hogy a komoly kutatás összekapcsolható egy régi hobbijával, az ékszerkészítéssel. „Mindig próbáltam valamit alkotni, állandóan kerestem a kreatív tevékenységeket, és sok technikát ki is próbáltam. Egyiknél sem éreztem, hogy tényleg megtaláltam, amit keresek. Aztán jött a Covid, megszűnt az akkori munkahelyem, és néhány hónapra hazamentem Gyimesbe. Gyönyörű tavasz volt, egész nap a hegyeken mászkáltunk, akkor kezdtem el a növényeket gyűjteni, préselni. Ekkoriban ismertem meg az üveggyantázás mikéntjét is, és onnantól kezdve nem volt megállás, teljesen beleszerettem a technikába. Ahogy egyre több ékszer, és kiegészítő készült el, adta magát, hogy ezeket árusítsam is. Így született meg az Írisz Design gondolata. Az oldalaimra töltöm fel az elkészült darabokról készült fotókat, és megrendelésre is csinálok ékszereket, kiegészítőket. Persze a disszertáció írása és a munka mellett változó, hogy mennyi időt tudok szánni erre, de remélem, hogy idővel egyre többet. Az a tervem, hogy a jövőben méginkább összekapcsoljam a tudást és az alkotást. Egyelőre ott tartok, hogy amikor egy ékszert vagy tárgyat átadok a vásárlónak, elmondom, hogy a belefoglalt növény mire jó, hogy hívják Gyimesben. A későbbiekre nézve az a tervem, hogy az átadott tárgy mellé egy leírás is érkezzen” – meséli.

Irénke számára két dolog biztos: hogy megmarad a gyimesi növénykincsnél, illetve, hogy később sem fog áttérni arra, hogy a hatékonyság érdekében sorozatban gyártson egyforma tárgyakat. Ahogy mondja, ettől elveszne a varázsuk. 

Így néznek ki: 

Gyimesbe visszavágynak az elvándorlók

Az elvándorlás aránya a gyimesiek körében is igen magas. Sokan országon belül költöznek frekventáltabb területekre, míg mások külföldön próbálnak boldogulni. Irénke úgy látja, a legtöbben visszavágynak, sőt, sokan vissza is költöznek. Olykor ez azt is magával vonja, hogy a külföldi munka után egész más ízléssel élnek, építenek házat, mint a helyben maradók. Változik ezáltal a völgy képe, és változnak kicsit a benne lakók is. Ugyanakkor ez a változás sokkal lassabb folyamat, mint máshol, a mesés szépség mellett ez lehet igazán vonzó mind a turisták, mind pedig a hazavágyó elvándoroltak számára.

Mentsvárnak is érezhetjük a gyimesi tájat, ugyanis a felmérések azt mutatják, hogy beletartozik Európa tíz legfajgazdagabb tájába, és úgy tűnik, hogy a klímaváltozás egyelőre ezt nem befolyásolta. Érzik, látják az ott élők is, hogy változik a természet, lehet tudni, hogy ez a felmelegedésnek köszönhető, mert ott is évek óta eltolódik a tél, de a gyimesi emberek megfigyelik a környezetet, ma is tudnak vele szimbiózisban élni. „Egyelőre úgy látszik, nem rontott még az élővilág területén a klímaváltozás és a földművelés gépesítése, de folyamatosan figyelik, figyeljük, hogy mi lesz – zárja a beszélgetést a néprajzkutató-ékszerkészítő-optometrista.

Irénke még keresi az utat, hogy a megszerzett tudást a lehető leghasznosabban használja fel, de azt biztosan tudja, az ő szíve is hazahúz, a jövőt csak otthon tudja elképzelni. 

Ha bővebben érdekel a gyimesi növényismeret témája, érdemes ellátogatni a Művészetek Völgye Folkudvarába, ahol július 26-án tart előadást André Irénke!

fotók: Miron Vilidár Vivien, André Mária Irén