Filmek, amik után jobban értékeled az életed

Az élet szép

Az ügyetlen, de a végletekig szerethető Guidot (Roberto Begnini) Toszkánában ismerjük meg 1939-ben, ahol pincérként dolgozik nagybátyjánál, és fülig beleszeret Dorába (Nicoletta Braschi, Begnini felesége), egy gyönyörű tanárnőbe. Végül meghódítja a szívét, összeházasodnak és gyermekük születik. Azonban a második világháború sötét éveiben az apát és fiát deportálják zsidó származásuk miatt. Dora önként utánuk megy. A koncentrációs táborban Guido egy játékkal tartja Giosuéban a lelket: kitalálja, hogy az egész tábor csupán születésnapi meglepetés, egyfajta számháború, melynek a végén a nyertes egy tankot kap ajándékba. Így óvja, védelmezi a kisfiút attól, hogy rájöjjön, milyen helyzetbe kerültek.

A filmet a főszerepet is játszó Roberto Beningni rendezte, aki nem véletlen vihetett haza három Oscar-díjat is az 1999-es gáláról. Játéka kicsit Chaplinére emlékeztet, a mindig vicceskedő, a balszerencséből és tragédiából is szórakozást csináló Guidot lehetetlen nem szeretni. Bár a premier után egyesek úgy tartották, nem illik viccet csinálni a holokausztból, a rendezőnek esze ágában sem volt ilyet tenni. Egy kritikus szerint „megmutatja, hogyan használja Guido az egyetlen rendelkezésére álló adottságot arra, hogy megvédje a fiát. Ha fegyvere lenne, akkor a fasisztákra lőne. Ha lenne hadserege, elpusztítaná őket. Mivel azonban ő egy bohóc, a komédia a fegyvere.” Főhősünk mindent odaadna a gyermeke boldogságáért, ezzel pedig minden szülő azonosulni tud.

Időről időre

Mindenki művel hülyeségeket az életében, mindannyiunknak vannak olyan döntései, amiket bár visszacsinálhatna, és sokat gondolkozunk azon is, hogy „mi lett volna, ha?”. És vajon, ha a kezünkben lenne a lehetőség, hogy ezt tényleg megtegyük és visszautazzunk a múltba, élnénk a lehetőséggel? Még úgy is, hogy azzal nemcsak azt az egy eseményt változtatjuk meg, hanem az utána következő történések sorát is? Az Időről időre Timjének (Domhnall Gleeson) megadatott az időutazás képessége, amit arra használ, hogy a legtöbbet hozza ki az életéből és ott segítse családját, barátait, ahol tudja. De

vajon létezik tökéletes élet, amiben nem bánunk meg semmit, bántunk meg senkit és a csalódás, fájdalom is messziről elkerül?

A könnyes vígjátékot a SkyShowtime kínálatában nézhetjük meg, főszerepben Domhnall Gleesonnel, Rachel McAdamsszel, Margot Robbieval, Vanessa Kirbyvel és Bill Nighy-val. Az előzővel ellentétben ez egy könnyed vígjáték, vasárnap esték tökéletes kísérője, ami mégis többet ad, többet gondolkodtat, mint egy limonádé.

A boldogság nyomában

Christopher Gardner egy San Francisco-i üzletkötő, aki hordozható csontsűrűség-mérőkbe fektette minden megtakarított pénzét, azonban a biznisz nem igazán akar beindulni, feleségével és kisfiával épp hogy van mit enniük. A megpróbáltatások következtében neje otthagyja, hajléktalanná válnak, Chris pedig minden erejével azon van, hogy fiának egy jobb jövőt teremthessen, és nem hajlandó feladni azon álmát, hogy tőzsdeügynök váljon belőle. A film jól jelképezi az emberi kitartás mérhetetlenségét, és hogy még akkor sem érdemes feladni, ha úgy érzed, az élet sorra veti el a próbálkozásaidat. Mindig van választásod! A boldogság nyomában egyébként igaz történeten alapul és az igazi Chris Gardner életén alapuló könyvből készült. A főszereplőt alakító Will Smith-t díjak tömegére jelölték, csakúgy, mint a kisfiát alakító Jaden Smith-t.

Hair

Sokáig rettentően irigyeltem azokat – többek között édesanyámat is –, akiknek volt szerencséjük annak idején a Hair-t moziban megnézni. Aztán egy éve a Bem Mozi vetítésének hála én is beléptem a szerencsések körébe, és azóta is azt vallom, hogy ha az embernek van kedvenc filmje – legyen az akár egy 45 éves alkotás –, nézze meg szélesvásznon is. De maradjunk a Hairnél, amit alsó hangon legalább harmincszor láttam, így van bennem némi elfogultság a filmmel kapcsolatban. Szeretem a musical adaptációt, a dalokat, az üzenetét a barátság erejéről, az életszeretetről, a szerelemről, a szabadságról, a háborúellenességről, a társadalmi különbségekkel kapcsolatos állásfoglalását, és persze a hatvanas évek Amerikáját megmutató hangulatát is! A Netflixen nosztalgiázhat az, aki megnézné a hippikorszak egyik legendás alkotását, főszerepben Treat Williamssel, John Savage-dzsel és Beverly D’Angeloval.

Az istenek a fejükre estek!

Az istenek a fejükre estek 1980-ban jelent meg, több mint tíz évvel azelőtt, hogy én születtem, mégis gyerekkorom egyik állandó filmje volt. Mindig is szerettem, talán azért is, mert az ember nem mindennap találkozik olyan filmmel, ahol a főgonosz egy üvegpalack: a történet szerint a Kalahári-sivatagban, a világ más részeitől elszigetelten élő törzs életét egy repülőgépről ledobott kóláspalack kavarja fel. Az idegen tárgyon összevesznek a törzs tagjai (akiket nem színészek, hanem ottani lakók alakítottak), ezért egyikük azt a feladatot kapja, hogy vigye el azt, és dobja le a világ peremén. A vígjátékban találkozik a modern világ és a dél-afrikai bennszülöttek világa, és a nézőnek egyértelműen az az érzése támad, hogy utóbbiaknak sokkal jobb élete van, mint neki. Amikor rájönnek, hogy egy külső tárgy gyűlöletet hoz az életmódjukba, akkor azt teszik, amit helyesnek tartanak: eltávolítják azt a köreikből, hogy ne csorbuljon az egymással való kapcsolatuk. Azt látjuk, hogy

míg a mi világunk fejlettebb, gépesített, gyorsabb, anyagiasabb és célorientáltabb, az övék boldogabb, elégedettebb és összetartóbb.

Teljes meglepetés, de a DisneyPluson elérhető a film.

Az ember, akit Ottónak hívnak

Kinek ne lenne egy-két olyan szomszédja, aki zsémbes, akivel nem szívesen beszélgetünk, akinek látszólag mindennel baja van? Otto (Tom Hanks) is ilyen, azonban nem természetéből fakadóan házsártos, hanem mert képtelen feldolgozni felesége halálát. Ő maga is a végre készül, de öngyilkossági kísérletei minduntalan kudarcot vallanak, mert a szomszédba beköltöző hangos, fiatal család mindig pont a legrosszabbkor (vagy legjobbkor?) kopogtat be. Az amerikai film egy svéd alkotás remake-je, ami pedig egy könyvből készült. Az üzenet ugyanis megér több formát, örök érvényű: emlékeztet minket, hogy senkit sem hagyhatunk hátra, és sosem tudhatjuk, kinek mi oka van a gorombaságra. Az HBO Maxnál nézhető mozi igazi keserédes történet, ami után kedvünk lesz hangosan és előzékenyen ráköszönni a lépcsőházban a kutyás nénire, aki egyébként mindig szúrós szemmel bámul minket, ha találkozunk. Lehet, hogy nem köszön majd vissza – de az is lehet, hogy meglep minket kedvességével.

Az élet csodaszép

A hasonló cím ellenére nem listánk első filmjének párjával zárjuk a felsorolást, hanem egy 1947-es fantasy-vígjátékkal, mely az idők során az amerikaiak egyik kedvenc karácsonyi filmjévé vált. A sztori Szenteste kezdődik, amikor George Bailey (James Stewart) takarékpénztár-tulajdonos öngyilkosságra készül. Közbeavatkozik azonban egy Clarence nevű angyal, aki úgy próbálja meggyőzni a kétségbeesett férfit, hogy megmutatja neki, milyen sivár, borzasztó hellyé vált volna a város és a világ, ha ő meg sem született volna. A film üzenete elég konkrét, nem nagyon kell fejtegetni, de talán épp ezért olyan szép:

érdemes élni!

Sosem tudhatjuk, kire milyen hatással vagyunk, mennyi jó dolgot hagytunk a világban akaratlanul, és kiknek a napját, hetét, életét tettük szebbé csak azzal, hogy létezünk.