Evangélikus diakonisszák öröksége – egyház- és kultúrtörténeti kuriózumot láthatunk az Evangélikus Országos Múzeumban

Kult

Evangélikus diakonisszák öröksége – egyház- és kultúrtörténeti kuriózumot láthatunk az Evangélikus Országos Múzeumban

Különleges és hiánypótló kiállítás nyílt nemrégiben az Evangélikus Országos Múzeumban: az evangélikus diakonisszák magyarországi történetét ismerhetik meg belőle a látogatók – a hazai egyházi segítő szolgálatok és nőmozgalmak egyik eddig feltáratlan, monografikus igénnyel még feldolgozatlan fejezetét. Kondor Boglárkával, az evangélikus diakonisszák történetének kutatójával, egyben a kiállítás egyik kurátorával beszélgettünk.

Fiatal kutatóként hogy találkoztál ezzel a témával?

Református vagyok, de a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumba jártam, és Szabó Magda Abigél című ajánlott olvasmányában találkoztam először a diakonisszák szolgálatával. Egyetemi tanulmányaim kicsit más irányba vezettek, de miután múzeumi ismeretterjesztéssel foglalkozom, és a végzettségem alapján is tudománykommunikációs szakember és múzeumpedagógus vagyok, így kerültem az Evangélikus Országos Múzeumba, és itt dolgozom már 2018 óta. Történettudományi doktori tanulmányaimhoz kerestem témát, és a múzeumban fellelhető, a diakonisszák életéhez kapcsolódó emlékek tereltek ebbe az irányba: 2019-ben elkezdtem kutatni a magyarországi evangélikus diakonisszák történetét. 

 

A katolikus és a református rendekről és szeretetszolgálatokról talán többet tudunk, az evangélikus diakonisszákról azonban lényegesen kevesebbet hallottunk még a rendszerváltás után is, amikor már nem volt tabu a vallásgyakorlás. Hol kezdődik ez a történet?

A diakonissza szolgálat története a 19. századra nyúlik vissza: németországi evangélikus lelkészek élesztették újjá a ma ismert diakonissza szolgálatot, amelynek gyökereit az ókeresztény hagyományokban érdemes keresnünk. Az ókeresztény korokból a nyugati és a keleti kereszténység területein egyaránt találunk feljegyzéseket diakonisszákról a külföldi szakirodalomban, és a vallási iratokban is megjelenik a diakónus és diakonissza kifejezés. Tehát biztosra vehetjük, hogy már akkor is voltak nőtagok, akik betegápolással, gyermekek gondozásával és tanításával, rászoruló gyülekezeti tagok segítésével foglalkoztak. Később, miután Európa térképét a különböző konfliktusok átrajzolták, és az egyházszakadás nyomán a nyugati területeken a katolikus rendek nyertek teret: a szociális munkájukról közismertté vált kolostori apácák kerültek előtérbe. A 600-700-as években már nem találunk utalásokat diakonisszák működésére – utolsó feljegyzéseink a diakonisszákról 12. századból származnak. Külföldi történészek kutatásai nyomán valószínűsíthető, hogy azokról a területekről, ahol korábban dolgoztak diakonisszák, az arab hódítások idején tűntek el. 

 

Az egyházi segítő szolgálat gondolata talán még ennél is korábbi.

Pontosan: bibliai hagyománykövetésről van szó, amire a nevekből is következtetni tudunk. Betánia, Tábita, Márta, Mária, Eszter például olyan bibliai nőalakok, akik szociális szolgálatot láttak el, szegényeken segítettek, betegeket ápoltak. Ez adta a teológiai alapot a diakonissza szolgálatok elindításához, és ez alapján hozta létre Theodor Fliedner német evangélikus lelkész az első diakonissza anyaházat 1836-ban Kaiserswerthben, Düsseldorf külvárosában. Eredetileg azért alapította ezt az anyaházat, hogy segítsen a szociálisan nehéz helyzetben lévő nőknek. Jellemzően hajadonok és özvegyek kaphattak itt menedéket, élelmet és ruhát, azaz teljes ellátást, cserébe pedig betegápolói, tanítói, jószolgálati tevékenységet végeztek, bibliaórákat tartottak, evangelizációt kísértek. Ezt követte 1854-ben Wilhelm Löhe is, és ez a két intézmény adta a fő mintát a többi evangélikus diakonissza intézmény számára úgy rendtartás, mint működés szempontjából. Rendtartás alatt az intézmények szabályzatát értjük.

A kiállítás előzményeiről az alábbi híradásból kaphatunk pontosabb képet:

Hogy működtek a diakonissza szolgálatok?

A diakonissza házat a diakonisszák vezetője irányította, egy lelkész, aki férfi volt, tehát patriarchális berendezkedést látunk, ami inkább szülő-gyermek viszonyhoz hasonlítható. Ebben a kölcsönös függőségi viszonyban a diakonisszák szolgáltak az egyháznak és egymásnak is, hiszen nővértársaikat is segítették. Közöttük nem volt alá-fölérendeltségi viszony, tehát maga a szervezet nem volt bürokratikus.

Lehet tudni, hogy kik jelentkeztek diakonissza szolgálatra?

Kutatásaimban többek között azzal is foglalkozom, hogy melyek voltak a felvételi feltételek. Azt látjuk, hogy nagyon sokan jelentkeztek elemi iskolai végzettséggel, de olyan anyaház is van, ahol többségüknek polgári iskolai képzettsége is volt, de érettségizettek, tanítói, csecsemőgondozói, óvónői oklevéllel rendelkezőket is találunk. A Vezetőség nyilván igyekezett elsősorban olyan feladatokat bízni a diakonisszákra, amikhez szakmailag is értettek, tehát a betegápolói képességgel rendelkezőket kórházi szolgálatra osztották be. 

A forrásanyagokból az is kiderül, hogy a legtöbb lány paraszti családból származott, de találunk iparos és kereskedő családokból érkező lányokat is, és  – kisebb létszámban ugyan, de – vannak lányok, akiknek édesapja lelkészként szolgált. Ahogy az a katolikus rendeknél is bevett gyakorlat volt, a diakonissza szolgálatokhoz is kerültek be sokgyermekes családokból származó lányok, akik nem tudtak vagy nem is akartak férjhez menni, és a diakonissza szolgálat biztos megélhetést kínált. Jutta Schmidt, aki a kaiserswerthi anyaházat tanulmányozta, megállapította, hogy Theodor Fliedner kifejezetten a felső középosztály lánygyermekeit szerette volna behívni a diakonissza szolgálatba, de ezek a lányok általában továbbtanultak és tanítónőként, ápolónőként és orvosnőként helyezkedtek el – amikor az orvosi és gyógyszerész pálya már a nők számára is megnyílt –, és nem diakonisszaként képzelték el jövőjüket. Ugyanez állapítható meg a magyarországi anyaházak esetében is. 

Szolgák vagy szolgálók? Evangélikus diakonisszák Magyarországon – ezt a címet viseli ez a kiállítás, és a fentiek tükrében már azt is pontosan értjük: miért. Mit tudunk a magyarországi diakonissza szolgálatokról?

Magyarországon az evangélikus diakonisszák szolgálata 1891-ben kezdődött Pozsonyban: ez volt az első magyarországi evangélikus diakonissza intézet. A '30-as évek második felében és a '40-es évek első felében volt a legmagasabb a magyar diakonisszák létszáma: az összes anyaház adatait egybevéve 500-510 lányról tudunk, akik csatlakoztak a szolgálathoz, és akik közül végül 240-250 jut el a diakonisszává avatásig.

 

Milyen források állnak rendelkezésre a diakonissza szolgálatok kutatásához?

Léteznek külföldi szakirodalmak, amelyek elsősorban intézménytörténeti vonatkozásokat dolgoznak fel, emellett teológiai vonatkozású irodalmak is vannak, amelyek terminológiai, etimológiai magyarázatokat adnak a diakóniával kapcsolatban, de társadalomtörténeti vonatkozású irodalom nem áll rendelkezésre a diakonisszák működésével kapcsolatban. Többek között ez tűnt fel nekem is, és ezért kezdtem el kutatni a diakonisszák történetét. Pozsony, Győr, Békéscsaba és az Evangélikus Országos Gyűjteménynek az Evangélikus Országos Levéltár részlege volt az, ahonnan eddig az anyagokat gyűjtöttem, és ahol találtam forrásanyagot. Ezek részben felvételi anyagok, levelek voltak, oklevelek, különféle bizonyítványok, tanúsítványok, anyakönyvi kivonatok, születési bizonyítványok is rendelkezésre álltak. Tagsági igazolványokat találtam, illetve életutakat is sikerült ezek alapján rekonstruálni: vannak olyan diakonissza főnöknők, akiknek az ő életútját könnyebb volt elemezni, mert több adat rendelkezésre állt.

A kiállítás egyik állomása a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületet mutatja be. Mit jelent a Fébé?

A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületet erről a nőalakról nevezték el, mert az egyháztörténészek szerint Fébé és a hozzá hasonlók, mint Tábita, Betánia, Eszter, Márta és Mária, mind olyan bibliai nőalakok akik a női szolgálatot testesítik meg: a nők empátiára alapuló szolgálatát, a szociális segítést, a szegények, rászorulók segítését, a gyermekek nevelését. Tipikusan a nők, a női lélek jellegzetességei köré épül az egész szolgálat. Phoebe bibliai nőalak, akiről Pál apostolnál olvashatunk: a cenchreai gyülekezet tagjaként végzett szolgálatot – Pál apostolnál nem tudunk meg róla többet, de róla nevezték el a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületet.

 

A diakonisszák életével kapcsolatban az sem feltétlenül világos mindenki számára, hogy ugyanolyan szigorú önmegtartóztatásban kellett-e élniük, mint a katolikus apácáknak. Férjhez mehettek-e, alapíthattak-e családot?

Nagyon sokan kérdezik ezt a kiállítást látogatók közül. Vannak hasonlóságok a katolikus rendek hasonló szervezeteinek életével, de jelentős különbség, hogy az evangélikus diakonisszák nem tesznek tisztasági fogadalmat, és férjhez is mehetnek, de ez esetben el kell hagyniuk az anyaházat és a diakonissza szolgálatot, és csak akkor léphetnek vissza újra, ha esetleg megözvegyülnek. Ha volt családjuk, időnként hazalátogathattak, de három hónapnál hosszabb ideig nem maradhattak otthon. Amennyiben ennél hosszabb ideig kellett például ápolniuk valamelyik családtagjukat, ki kellett lépniük az anyaházból, és csak akkor léphettek vissza, ha már nem volt szükség rájuk otthon.

A források azt mutatják, hogy bizonyos esetekben a kellő rugalmassággal kezelték ezeket a helyzeteket, hiszen vannak fotódokumentációink is diakonisszákról rokonaik körében: vagy ők mentek el meglátogatni rokonaikat szabadidejükben, vagy pedig a rokonok érkeztek az anyaházba, vagy a munkaállomásra, ahova a nővér be volt osztva, hogy ott meglátogassák. Az anyaházakban két-három hét szabadságot kaptak a diakonisszák, de volt olyan intézmény, amely kikötötte, hogy a szabadságukat is az anyaház valamelyik üdülőjében kell tölteniük.

 

A katolikus rendek feloszlatásának története viszonylag jól adatolt, és ott azt látjuk, hogy egyik napról a másikra szüntették meg a rendeket, az apácák és a szerzetesek pedig utcára kerültek. Hogy alakult a diakonissza anyaházak élete az 1950-es években? 

Az egyházellenes megmozdulások természetesen az evangélikus egyházi közösségeket is érintették. Forrásaink azt mutatják, hogy még a '40-es évek elején a vezetőség titkolhatta a diakonisszák előtt, hogy mekkora a baj, hogy szolgálati területeik folyamatosan szűkülnek, munkaállomásaik sorra szűnnek meg. 1950-51 táján nagyon sok anyaházat bezártak, feloszlattak, a nővéreknek pedig a civil életben kellett boldogulniuk. Legtöbbjüknek titkolniuk kellett, hogy diakonisszák, különben nem jutottak volna álláshoz, ezért le is fejtették a ruhájukat. A kiállításban látható néhány egyenruha, de teljes öltözetből nem sok maradt meg, hiszen jellemzően elhasználódtak, illetve a diakonisszákat sok esetben a saját viseletükben temették el. A többségük, akik rendelkeztek tanítónői, gyermekgondozói, ápolónői képesítéssel, esetleg műtős oklevéllel, jellemzően a saját szakmájukban el tudtak helyezkedni.

Hogyan alakult az evangélikus diakonissza szolgálatok élete a rendszerváltás után? Visszarendeződtek az anyaházak?

1989 után megpróbálták újjászervezni ezeket a közösségeket, például a Fébé Egyesületnél vagy a Győri Diakonissza Közösségben. Többségük özvegyasszonyként vagy férjezetlen asszonyként tért vissza. 10-15 nőről beszélünk, tehát korábbi volumenében már nem tudott működni a diakonissza szolgálat.

A többi protestáns egyházban is létezett és létezik diakonissza szolgálat. Mi a különbség az egyes preotestáns felekezetek diakonissza szolgálatai között?

A református és evangélikus diakonisszák szolgálata között nagyon sok hasonlóság van, sőt: a Széchenyi Evangélikus Diakonissza Közösség – amely 1924-ben született – a Református Betánia Szövetségből vált ki. 22-23 diakonissza kilépett a református kötelékből, mert a teológiai elképzelésekben nem egyezett meg a véleményük a vezetéssel, ezért  létrehozták az evangélikus felekezet keretén belül a diakonissza szolgálatot. A gyökerek tehát közösek.

 

A rendelkezésre álló anyagból mit sikerült a kiállítás keretében bemutatni?

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert viszonylag gazdag kiállítási anyagból dolgozhattunk. A bevezetés utáni első panelek a nemzetközi viszonyokat taglalják, az Európa-szerte létesült evangélikus anyaházakról mesélnek egy kicsit a látogatóknak, illetve a társadalmi viszonyokról, társadalmi, gazdasági, szociális válságról, amely előhívta a diakonissza szolgálatot és annak a szükségességét. Ezt követi a magyarországi négy evangélikus anyaház egy-egy tablója, Pozsony, Győr, a Piliscsabai Budapesti Fébé Egyesület tablója és a Békéscsabai Egyesület panele. Mindegyikhez tartozik egy térképes ábrázolás, ami a munkaállomásokat, a vidéki munkaállomásokat sorakoztatja fel, illetve magukat a központokat.

A vitrinekben személyes tárgyakat is találunk, amelyek egy-egy diakonisszához kötődnek, és amelyeket vagy diakonisszák rokonaitól adományként kaptuk, vagy levéltárakból kölcsönöztük. Főként diakonissza igazolványokról, feljegyzésekről, imádságos könyvekről, kottás könyvekről, fényképalbumokról van szó, de találunk diakonissza anyaházi étrendet, karácsonyi ajándéklistát és egyéb különlegesebb darabokat, igés dobozokat, tekercseket. Akvarell kép is van a pozsonyi anyaházról, és a győri diakonissza főnöknőről is láthatunk egy nagyon szép festményt. Tervrajzot is találhatunk a pozsonyi diakonissza Intézetről 1912-ből – ez egy unikális darab például –, de három különböző diakonissza ruháját is kiállítottuk, illetve két képes tablón ábrázoljuk a szolgálat különféle típusait a betegápolás, idősgondozás, gyermeknyaraltatás, gyermeknevelést, mentális betegek gondozását, cselekedeti szolgálatot, vallásos iratterjesztést stb. Emellett interaktív fotóalbum és térkép is segíti a téma iránt érdeklődők tájékozódását.

Szolgák vagy szolgálók? Evangélikus diakonisszák Magyarországon című kiállítás

2024. június 2-ig látható az Országos Evangélikus Múzeumban.

Ajánljuk még:

Egy közkedvelt magyar márka E-mentes termékeivel hódította meg a román piacot

Aki ismeri a román konyhát, pontosan tudja, milyen gazdag ízvilág és igényes alapanyaghasználat jellemzi, ennek megfelelően a hagyományos és fúziós konyhát egyaránt kedvelő román fogyasztók széles termékkínálatból válogathatnak az áruházak polcairól. A minőségi verseny igen magasra teszi a lécet a piacra lépő külföldi márkák számára – többek között ezért is rendkívüli az Univer sikertörténete a román piacon. Baróti-Illyés Imolával, az Univer romániai üzletágának marketing igazgatójával beszélgettünk.

 

Már követem az oldalt

X