Érzékeny férfierő: egy könyv utánajárt, milyenek a valódi férfiak

Hadd tegyek egy személyes megjegyzést: ha harmincöt év távlatából visszatekintek és szemügyre veszem, milyen volt az ideális férfi gyerekkoromban, egy erőtől duzzadó, parancsoló természetű, a sírást, a meghatódást és a háztartási feladatokat idegen anyagként kezelő férfit látok magam előtt. Az erőviszonyok rohamos átalakulása viszont maga után vonta, hogy ez a férfitípus az élet számos területén csődöt mondott. Egy letűnt kor kínos és elhelyezhetetlen figurájaként maradt meg, aki nem találja a helyét, és akinek nem találjuk a helyét. Nem tudjuk hova tenni.

Fontos, a férfiasság témájával foglalkozó könyvek születtek az elmúlt időszakban. Elég, ha Richard Rohr: A férfi útja, Steve Biddulph: Férfilét vagy Philip Zimbardo-Nikita D. Coulombe: Nincs kapcsolat – Hova lettek a férfiak? című köteteit említjük, amelyek tanácsaikkal, problémafelgöngyölítéseikkel megpróbálják az elbizonytalanodástól sújtott férfiak számára kijelölni a járható és célravezető utakat, támogatni őket, hogy kijussanak a válságok egérlyukaiból.

Anselm Grün bencés szerzetes, számos önsegítő könyv szerzője hasonló feladatra vállalkozik Harcos és szerelmes – A férfi útja önmagához című könyvében, bibliai férfialakokon keresztül mutat be egy-egy férfitípust, szemléletesen, példaképek gyanánt. Ha nagy szót akarnánk használni, azt mondanánk, mindezt azért, hogy a mamahotelek pornó- és videójáték-függő lakói és

minden, felelősséget nem vállaló, az elköteleződéstől visszariadó gyerekférfi jobbá, érzékenyebbé, erősebbé és önállóbbá válhasson.

Sokan emelnek panaszt az ellen, hogy a férfiként való helytállás buktatókban bővelkedő mezején csetlő-botló férfiak, habár a fejlődés szándéka vezérli őket, megrekednek egy ponton, megfelelő támasz és ösztönző, szilárd talajt biztosító hagyomány híján képtelennek mutatkoznak a továbblépésben. Nekik kínál Anselm Grün élvezetes stílusban, következetesen és jól érthetően felépített könyve alternatívát, a Biblia olyan férfialakjait véve alapul, mint Mózes, Jeremiás, Péter és Pál apostolok vagy Keresztelő Szent János és Jézus.

Egyszer Röhrig Géza költő, zenész és színész jegyezte meg Jákob kapcsán, hogy az ember élete folyamatos bukás és felemelkedés. Ez nem jelenti azt, hogy automatikusan fogadjuk el az életünkbe kódolt vereséget, azt azonban igen, hogy amikor szembejön velünk a bukás, ne essünk kétségbe. „Az alázatosság az a bátorság, hogy valaki szembe mer nézni az árnyoldalaival.” „Az igazi erő azonban az, ha valaki szembenéz az árnyoldalaival, és kibékül azokkal.”

Nem akármilyen életprogramként fogható fel a következő tanács: „nem az a fontos, hogy mindent tökéletesen csinálj, hanem hogy neki merj vágni az életnek. Nem a hibátlanság a lényeg. Ne rejtegesd a hibáidat, hanem tanulj azokból. Nem végzetes, ha elesel, de ne maradj lent, állj fel. Ha harcolsz, biztos, hogy sebeket is szerzel. E sebek elől se rejtőzz el, részei utadnak. Ezek a sebek tesznek képessé a szeretetre, hisz szeretni sem lehet sebek nélkül.”

Rengeteg férfi küzd azzal a dilemmával, azzal a látszatra megoldhatatlan, az élet minden területére kiterjedő traumával, hogy csonka családban nőtt fel, iránymutató szerepet betöltő, mintául szolgáló apa nélkül. „Senki sem felelős azért, hogy elhagyta az apja, de szembe kell néznie az elhagyatottságával, és felelősséget kell vállalnia önmagáért. Meg kell tanulnia közel lenni önmagához, kiállnia önmagáért ahelyett, hogy örökösen elhagyja magát és megfutamodik saját férfivolta elől.” Férfiérdeket szolgáló, kemény megfogalmazás.

Nagyon fontos megjegyeznünk, Anselm Grün nem kritizál, nem állítja pellengérre a huszonegyedik század férfiját, hogy gyengének, tétovának, esetlennek nevezze, szigorúan leszólja, ellenkezőleg, a legnagyobb jóindulattal és megértő szeretettel igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy a ma férfija – aki, nem győzzük hangsúlyozni, azzal kénytelen szembesülni, hogy a sokáig ismert és elfogadott férfinormák megkérdőjeleződtek – újjáépítse önmagát, anélkül, hogy az a személyisége teljes felszámolásával, a világban betöltött helyéről, szerepéről alkotott nézetei megkérdőjelezésével járna.

Maradva a személyes érintettségnél: életem jelenlegi kritikus pontján, amikor a személyiségem, férfiasságom helyes újraértelmezése, újjáépítése, az identitásválság megfelelő kezelése a tét egy súlyos magánéleti válság következtében, rengeteg dologra rávilágít Anselm Grün könyve, amelyekről az apasebektől szenvedő társadalom megfeledkezik, hogy igenis nagyon sok minden rajtunk múlik. Ma, amikor divattá vált az önismereti tréningeken való részvétel, a bennünk rejlő erők feltérképezése, a tudatos életre való törekvés, a bencés szerzetes

arra ösztönöz, hogy az „ismerd meg önmagad” tengelyéről forduljunk az „ismerd meg a másikat” tengelye felé,

mert arra borzalmasan megtanít ez a könyv, hogy önmagam megértéséhez nem árt a másik megismerése, a felelősségvállalás, az áldozathozatal.

Személy szerint azt kaptam ettől a nagy kérdésekkel foglalkozó kis könyvtől, hogy bátrabb legyek, merjek kockáztatni, lépjem át a határaim, ne riadjak vissza a vereségektől. Húsvét után ki más adhatna nekünk, tébláboló férfiaknak biztatást, mint a könyv végén tárgyalt Jézus Krisztus.

Azok, akik nem kifejezetten vallásosak, és a lehető legtávolabb áll tőlük a kereszténység, ne riadjanak vissza ettől a könyvtől, nem az eltökélt vallásosságba itt a lényeg, hanem az, hogy a bennünket újabb és újabb feladatok, kihívások elé helyező korunkban férfiként megtaláljuk a nekünk leghasznosabb alkalmazást, megoldási módot, amely kiegyensúlyozott, erős, határozott és bátor, gyengédségtől és érzékenységtől vissza nem riadó férfiakká, apákká formáz minket. Tehet-e egy könyv értünk többet? Aligha.   

Nyitókép: Tamba Budiarsana / Pexels