Egy megértett gyilkos örök tanítása – Édes Anna lábnyomát követtük

A történelem, a fejünk felett hozott politikai döntések mindannyiunk életét keretezik. Kiálthatunk Tanácsköztársaságot, vörös vagy fehér terrort, esetleg demokráciát, az egyén csak sodródik az árral, ami éppen magasra emeli vagy a mélybe taszítja – akkor is ha úszni próbál, akkor is, ha nem. És bár mindez olyan komolynak, magasröptűnek tűnik, valójában nem is számít: hiszen az ember önnön emberi mivoltát levetkezni minden korban képtelen. Ameddig pedig emberek maradunk, minden nagy történés csak háttér lesz, a lényeg az előtérben, két halandó között játszódik majd.

Kosztolányi Édes Anna című regényének első fejezetében a történelem szó szerint elrepül felettünk: Kun Béla zserbóval – és arannyal – tömött zsebbel menekül. „Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek”.  

A felszabadult polgár pedig örül, otthon, a négy fal között, nehogy kárát lássa a nagy szabadságnak, míg az utcán „kettes-hármas csoportok álldogáltak - a riadt embernyáj, mely hirtelenül pásztor nélkül maradt -, suttogtak, amint mostanában megtanulták, süketnéma jelekkel, a szájak mozgásáról olvasva le a szavakat. Mindössze ez jelezte a változást” – legalábbis egy ideig.

Aztán a mű végén Kosztolányi újra kitekint a regény világából, Anna válla fölött saját magára kacsint:
a szereplők szájába adja kortársai gondolatait, ítéletét önmagáról, a kétes életű íróról, aki véleményt
formál a politikáról. Végül viszonzásképp megítéli őket ő maga is:

„- Nagy kommunista volt.

- Ez? - csodálkozott az első kortes. - Hiszen most nagy keresztény.

- Igen - tódította meg a második kortes. - Egy bécsi lapban azt olvastam, hogy fehérterrorista.

- Nagy vörös volt - ismételte Druma. - Pogány népbiztossal dolgozott. Le is fotografálták őket együtt a Vérmezőn.

- És mit csinált ott vele? - tudakolta az első kortes.

- Nézte - felelte Druma, titokzatosan.

- Nem értem - csóválta fejét az első kortes. - Hát akkor tulajdonképpen mit akar? Kikkel tart ez?

- Egyszerű - döntötte el a vitát Druma. - Mindenkivel és senkivel. Ahogy a szél fúj. Azelőtt a zsidók fizették meg, s az ő pártjukon volt, most meg a keresztények fizetik. Okos ember ez - kacsintott. - Tudja, hogy mit csinál.

A három barát megegyezett ebben. Ismét megálltak a kerítés végén. Látszott azonban, hogy még most sem értik egészen. Az arcukon pedig az látszott, hogy nekik valóban mindig csak egy gondolatuk volt, de az is látszott, hogy kettőt már nem tudtak volna gondolni.”

Ezen a kereten túl Kosztolányi több köztes fejezetben fel-felvillantja a meghatározó külvilági eseményeket (Anna történetének három éve alatt megélik a vörösök bukását, a román megszállást, Horthy bevonulását és a trianoni békediktátumot is), irodalmi perspektívából láttatja a huszadik századi Magyarország sorsfordító eseményeit, mégsem áltatja azzal az olvasót, hogy mindezek egyik pillanatról a másikra megváltoztatnák az egyének életét.

Tizennyolc rövid fejezeten át szemléljük, hogy Vizyné bosszankodik a cselédje miatt, Vizy Kornél álmokat sző önnön nagyratörése útjáról, Ficsorék (mikor mekkora mellénnyel) söprik a járdát és félik titkon az urakat. Mindenkit a maga érdeke mozgat, saját problémáján sajnálkozik és a maga irháját mentené – vesse bárhová a történelem tengere.  Látjuk, hogy az embereket bár izgatja egy-egy nagyszabású fordulat, de a végzetes döntéseket minden esetben egy másik egyén, egy közvetlen jóbarát, ismerős, talán egy ismeretlen hozza. Például a munkaadónk unokaöccse, a cselédünk vagy éppen egy bíró.

Az Édes Anna többek között ettől zseniális; odateszi a múlt nagy eseményit, ahová valók: a háttérbe.

Ezzel pedig teret enged annak, ami hatalmasabb, időtállóbb és minden korról árulkodóbb, mint a Nagy Történések – az alantas emberi léleknek.

Egy 1900-ban született, kerekarcú, rendesorrú, szőke lánykát ismerünk meg, Annát, akinek semmilyen különös ismertetője nincs. Szeret dolgozni, példás cseléd, nemhogy nem lop, még csak nem is eszik! Aztán minden különösebb előzetes vagy utólagos indoklás nélkül előtör belőle az ösztönlény: zabál és öl. Vérfagyasztó és érthetetlen jelenet tárul elénk, aminek feldolgozásához, értelmezéséhez erőfeszítést kell tenni. Egyedül saját munkánk, energiabefektetésünk által keríthetünk magyarázatot arra, amivel találkozunk – csak így zárulhat a kör, s juthatunk el egy nagyobb igazság megértéshez.

Anna történetéről minden érettségi vizsgát tett magyar ember hallott már. Kosztolányi regényében az irodalmon keresztül mutatja be a történelem egy szegletét, és a történelmen keresztül bizonyítja, hogy bár minden elmúlik, azért van, ami nem változik: az ember. Közben érzéseket generál és elgondolkodtat – nemcsak a múltról, a jelenünkről is. Édes Anna pepitája ezért nem mehet ki a divatból.

Ha Édes Annát a weblapokon és a regény oldalain túl is megismernétek, a Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna / Kosztolányi - Trianon 100 című kiállítását javasoljuk, amiről videót is készítettünk:

 A cikk megjelenését a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatta.