Bűnösök és áldozatok a Kádár-korból: egy könyv tele hazai igaztörténetekkel – interjúnk a szerzővel

Kult

Bűnösök és áldozatok a Kádár-korból: egy könyv tele hazai igaztörténetekkel – interjúnk a szerzővel

A Gyilkosság a panel tetején című kötet a Kádár-rendszer bűneseteivel foglalkozik. A szerzővel, Dulai Péter bűnügyi újságíróval beszélgettünk többek között a könyvről, a bűnesetek hátteréről és a „hely szelleméről”.

A nemrég megjelent Gyilkosság a panel tetején című kötet a Kádár-korszak tíz bűnesetét járja körül. Miért pont erre a tíz történetre esett a választása, van valamilyen összefüggés közöttük?

A tíz bűntényben az a közös, hogy – rendőrnyelven szólva – mindegyik „életes” ügy. Ez az, amit a büntetőjog emberölésnek, a köznyelv pedig gyilkosságnak hív. A tíz, általam feldolgozott bűnügyben, azon kívül, hogy valakit vagy valakiket megöltek, az közös még, hogy mindegyik minősített emberölés. Ez megint csak büntetőjogi meghatározás, nem is mennék bele részletesebben. A lényeg, hogy ezek az ügyek a gyilkosságokon belül is a súlyosabb esetek közé tartoznak. Gyerekgyilkosság, sorozatgyilkosság, aljas indokból elkövetett gyilkosság.

Az is fontos volt, hogy milyen anyagokhoz férek hozzá. Talán ez volt a legfontosabb szelekciós szempont, hiszen itt akár 60 évvel ezelőtti bűntényekről is szó van. Lehetséges, hogy van olyan ország, ahol az egyszeri kutató besétál a levéltárba és adott esettel kapcsolatban szinte minden keletkezett irathoz hozzáfér, de én egy másik rendszerbe „repültem vissza”, ahonnan nem minden maradt meg épségben. A cél így nem is lehetett az, hogy egy adott ügyet A-tól Z-ig feldolgozzak. Úgy vágtam neki, hogy legalább a fennmaradt iratokat feldolgozzam és a még élő érintettekkel beszéljek. Ha akarnak. Mert nem mindenki akart.

És ami még nagyon fontos: én Magyarországon történt bűnügyekről írok. A külföldi eseteket és szakirodalmat is szoktam tanulmányozni, de nekem az Egyesült Államok messze van, legalábbis ahhoz, hogy nyakig beleássam magam egy ügybe. Sokkal érdekesebb az, ami például két utcával a lakóhelyemtől történt.

 

Melyik eset járt a legfárasztóbb kutatómunkával?

A hatodik fejezet, amelynek Gyilkosság az egyetemnél a címe. Ennek a rövid története annyi, hogy az emberölésekkel foglalkozó Facebook oldalamon, az Élet elleni bűncselekményeken megkeresett egy hölgy, és küldött egy pár mondatos rövidhírt 1967-ből. Két kislány volt az áldozat, az elkövető pedig egy tizenkét éves fiú. Úgy tűnt, hogy valami nem tiszta, eleve nehéz elképzelni, hogy egy ekkora gyerek elvegye két, nála pár évvel fiatalabb lány életét. Anélkül, hogy a történetet elmesélném, pár nap múlva már Gödöllőn, a helyszínen beszélgettünk a hozzátartozókkal. Ebbe az ügybe sikerült úgy belenyúlni, hogy pár hónap kutatás után tízszer annyi kérdés merült fel, mint amikor először elolvastam, hogy hivatalosan mi történt. Ráadásul Gödöllőn nőttem fel, ezért számomra személyes jellege is volt az Ignácz lányok esetének. Hosszú ideig ezzel keltem-feküdtem, és aztán nehéz volt elfogadnom, hogy eljött az a pont, ahonnan egyszerűen nincs tovább, mert falakba ütköztem. El kell engedni és büszkének kell lenni arra, amit azalatt a pár hónap alatt sikerült kinyomozni.

 

A munkájának melyik a legizgalmasabb, önt legjobban foglalkoztató része?

A kutatós, levéltárazós részét ugyanúgy szeretem, mint amikor egy olyan nyomozóügyésszel kell beszélni, akinek köszönhetően elfogtak egy sorozatgyilkost. Sokan talán nem értik, mi olyan jó abban, amikor az ember egy hideg téli hétfőn már reggel nyolckor Szolnok felé zötykölődik a vonaton, hogy egy olyan levéltári anyagban turkáljon, amiről aztán kiderül, hogy finoman szólva is hiányos, és gyakorlatilag az égvilágon semmit nem lehet vele kezdeni. Bár az is információ, ha nincs információ. Teljesen el tudok veszni a régi iratokban, már az illatuk is megbabonáz.

A vizsgált esetek többségében hétköznapi emberek az elkövetők. Bármelyikünk válhat gyilkossá, bármelyikünk válhat áldozattá? Mitől függ?

Gyilkossá bármelyikünk válhat, hiszen lehet embert ölni azért is, mert éppen a saját életünket védjük. Az már más kérdés, hogy az ilyen embert a társadalom döntő többsége sem tekinti „igazi” gyilkosnak, és legtöbben egyébként sem kerülünk olyan szituációba, hogy meg kelljen ölnünk egy másik ember. Az én gyilkosaim ugyan hétköznapi emberek, de nem önvédelemből és nem hirtelen felindulásból ölnek, hanem azért, mert ölni akarnak. Ez nagy különbség.

Igen, áldozat bárkiből lehet, de vannak kockázati tényezők. Más eséllyel válik emberölés áldozatává egy irodai asszisztens, mint például egy prostituált.

Mit gondol, az, hogy ki hogyan gyilkol, elárul valamit a személyiségéről?

Adott egy családapa, aki nem tudja feldolgozni, hogy a felesége elhagyta és a szemközti panelsorra költözött egy másik férfihez. Úgy dönt, hogy saját magát is beleértve mindenkinek meg kell halnia. Három kiskorú gyerekét felöltözteti, majd felliftezik velük a tizedik emeletre. Leülteti őket a tető szélére, aztán másodpercek alatt mindhármat lelöki. Ezután lemegy a ház elé, és vizet kér a megdöbbent bámészkodóktól az egyik haldokló gyerekének. Anélkül, hogy bármit is tudnánk az illető előéletéről, lehet következtetni bizonyos személyiségjegyeire? Azt gondolom, hogy igen.  

 

A könyv bevezetőjében személyes tragédiájáról tesz említést, miszerint gyerekkorában a nővérét meggyilkolta a férje, majd öngyilkos lett. Soha nem tudhatjuk meg, vajon a terhelt családi háttér, traumatikus gyerekkor nélkül azzá vált volna egy-egy ember, amivé vált. Gondolkodott azon, hogy enélkül a megrázó eset nélkül is a bűnügyi újságírás felé veszi-e az irányt?

Nehéz ezt a szálat utólag visszafejteni. Amennyire vissza tudok emlékezni, nem úgy történt, hogy a családomat ért tragédia utáni héten már a bűnügyi témájú könyveket bújtam. Ennek persze az is lehet az oka, hogy mindössze tízéves voltam ekkor. De az biztos, hogy

a nővérem megölése és az én érdeklődési köröm között nincs olyan szoros összefüggés, mint azt egy ilyen bűnügyi kötet kapcsán gondolná az olvasó.

Valami azonban biztosan van. Azt tudom, hogy az ő megölésének a helyszínét már a történtek után is sokszor megpróbáltam elképzelni, még le is rajzoltam. Sokat jártam ott a történtek előtt, és nem hagyott nyugodni, hogyan történhetett meg ott mindez. Az nem lehetett egy olyan hely, ahol őt megölik. Aztán kiderült, hogy olyan hely, és ezt iszonyatosan nehéz volt megemészteni, ha egyáltalán sikerült. Rettentően megviselt, ha a szobára gondoltam, de valahogy muszáj volt, nem tudtam kiverni a fejemből. A bűnügyi helyszínek iránti érdeklődés innen jöhetett, mert ez a része most is nagyon vonzza a figyelmemet. Több korabeli tetthelyet felkutattam már. Bár ezek az évtizedek során nagyon vagy teljesen megváltoztak, de nem véletlenül mondják, hogy „a hely szelleme”.

Pontosan mit értsünk ez alatt?

Mondok egy példát. Ha én feltekerek biciklivel a Normafához, van egy közeli ösvény, ahol mindig megállok. Itt történt az 1960-as évek elején egy borzalmas bűncselekmény, aminek láttam a helyszíni szemlén készült korabeli nyomozati fotóit. Ezek alapján szinte előttem van, mi történt azon az éjjelen ott, ahol én hatvan évvel később támasztom a biciklimet. Ez nekem a hely szelleme. Nem sértődöm meg rajta, ha egyesek ezért furán néznek rám, hiszen a Normafához általában szánkózni vagy sétálni járnak az emberek, nem régen történt gyilkosságok helyszínein álldogálni.

A munkájából adódóan megismert rengeteg gyilkossági eset megrendítette az emberbe vetett hitét, az emberről kialakult képét? Ha igen, hogyan sikerült rajta túlemelkednie?

Úgy érti, hogy esetleg a pénztárnál sorban állva a pénztárosról és a mögöttem állóról is bármit el tudok képzelni? Nem szoktam ezen gondolkozni adott pillanatban, inkább csak megfigyelek. Nem mondanám, hogy rosszabb véleményem van most az emberekről, mint tíz évvel ezelőtt, amikor még nem a különböző emberölési ügyek tették ki a napom jelentős részét. Egy gyilkossági nyomozó vagy egy bűnügyi helyszínelő azonban lehet, hogy egészen mást mondana. Számomra ezek az esetek semmi mást nem bizonyítanak, csak hogy ilyen is lehet az ember.

Fotók: Roggs Fényképészet

Ajánljuk még:

10 termék, amit azonnal hazahoznánk az isztambuli Nagy Bazárból
Az isztambuli Nagy Bazár a világ egyik legnagyobb fedett bevásárlóközpontja – és egyben útvesztője is. Aki betér a 30.700 négyzetméteres területére, ami 60 utcájával gyakorlatilag egy mini város a 20 milliós Isztambul közepén, az biztosan nem jön ki üres kézzel. Az 1461 óta működő vásártér árkádos főutcáival, keskeny sikátoraival és több mint 4000 üzletével az egyik legjobb hely Isztambulban az oszmán kultúra megismerésére. Alkudni ér a kereskedőkkel, sőt kötelező, de lássuk is, hogy mire. Tíz ikonikus török termék következik a Nagy Bazárból, amit érdemes megszemlélni, és adott esetben a bevásárlólistánkra tenni.