„Bezzeg az én időmben!” – a kronocentrikus gondolkodás többet árt, mint gondolnád

Kult

„Bezzeg az én időmben!” – a kronocentrikus gondolkodás többet árt, mint gondolnád

Gyerek- és kamaszkorunkban mindannyian hallottuk legalább egyszer a címben idézett mondatot: középkorú vagy még idősebb rokonaink, ismerőseink szájából: „Bezzeg a mi időnkben!”, „Bezzeg, akkor minden jobb volt!”. Az olyan embert, aki saját életének valamelyik korszakát, vagy éppen egy olyan történelmi korszakot, amelyben még ő sem élt, de elképzeli mennyivel jobb lehetett, kronocentrikus embernek mondjuk. De mi van ennek a hátterében?

Amikor velük egyidős emberekkel beszélgettünk, vagy éppen történészek munkáit olvastuk, esetleg dokumentumfilmeket láttunk, gyakran kiderült: a „jobb” rendkívül relatív. Valóban voltak, akik az idézett korokban boldogabban, gazdagabban, egészségesebben éltek, de nagyon sokan éppen most érzik boldogabbnak magukat. Sőt: olyanok is vannak, akiket a megszépítő messzeség vezet félre, vagy az, hogy fiatalabbak voltak, és könnyebben vették az akadályokat.

Athénban, a Nemzeti Archeológiai Múzeumban az érdeklődő vendég a görög városállamok művészeti tárgyai mellett egy csodálatos ókori egyiptomi gyűjteményt is találhat, amelynek egyik éke a 4400 (!) éve készített, világosbarna faszobor, amely egy nagy kövön ülő, kezében egy kisebb kővel gabonát őrlő asszonyt ábrázol. A térden álló, előrehajoló asszony elmélyülten végzi a munkáját, csak a kezében lévő tárgyra koncentrál, láthatóan feloldódik a munkában. Az az ember, aki a múltban az elnyomás és a felesleges fizikai megerőltetések világát látja, elszörnyed a szobor láttán, s azt mondja, hogy ez az asszony az ilyen fárasztó munkavégzések miatt is biztosan csak néhány évtizedet élt, s milyen jó, hogy nekünk már nem kell így magokat őrölnünk, hiszen ott vannak erre a gépeink.

Azonban, ha figyelmesebben megnézzük ez a szobrot, azt látjuk, hogy az asszony egyáltalán nem szenved, inkább elmélyül a munkájában, koncentrál, hogy a leggyorsabban végezze el a feladatát. Nem látszik rajta erőfeszítés, inkább az izmok céltudatos mozgatása: úgy tesz, mint azt őseitől tanulta és úgy tesz, mint azok, akik majd még sok generáción át végzi ezt a munkát.

Fából készült szobor, amely egy gabonát őrlő nőt ábrázol. Egyiptomi Középső Királyság: Kr. e. 2040-1640. (Nemzeti Régészeti Múzeum, Athén) – Fotó: Mark Cartwright / World History Encyclopedia

Az asszony nem az elnyomás, a szenvedés világát éli meg ezzel a munkával, ezt csak mi, modern emberek látjuk bele, akik hajlamosak vagyunk saját korunkat, vagy éppen saját fiatalságunk korát jobbnak, szebbnek látni másokénál. Miközben a szobor talán éppen arra tanít bennünket, hogy minden korban vannak munkafeladatok, amelyeket el kell végezni, és bizonyára minden korban vannak pillanatok, amelyeket az ember örömmel átélhet. Ugyanígy, a jövőt illetően is sokszor vannak kritikus gondolataink.

Unokáink világát látva sokan hajlamosak vagyunk arra, hogy azt mondjuk: ezek a fiatalok egész nap ülnek a digitális eszközeik előtt, és egysíkú, borzalmas, örömtelen az életük. Aztán, ha odaülünk melléjük, és beszélgetni kezdünk velük, kiderül, hogy mennyire érdekes dolgot csinálnak ezekkel az eszközökkel: tanulnak, játszanak, beszélgetnek barátaikkal, és a hírek is könnyen eljutnak hozzájuk, a világ bármely részéről. Nem gond nekik bármit megrendelni, egy-egy hivatalos ügyet elintézni, hiszen ők már a médiakutató Mark Prensky szép szavával „digitális bennszülöttek”. Őket látva az embernek nem kell, hogy kronocentrikus gondolatai legyenek. Nem kell, hogy feltétlenül arra gondoljunk, hogy milyen borzalmas és sivár az életük.

Inkább arra kellene rájönnünk, mi az, amiben a digitális bennszülöttek élete már jelentősen eltér a miénktől, sőt: mi az, amit tanulhatunk tőlük!

Gyermekeink és unokáink nagy valószínűséggel sokkal magasabb kort érnek meg, várhatóan legalább egy évtizeddel tovább élnek, mint mi: így felnőtté válási folyamatuk sokkal lassabb, később fognak állandó munkahelyen dolgozni, később alapítanak családot, és több diplomát is szereznek majd, mint mi. Valóban, kevesebb információt tárolnak a fejükben és sokkal több a különféle „winchesterekben”, amelyekből előhúzzák a tudást, de életükben ugyanúgy vannak személyes feladatok, mint a mi életünkben: megtalálni a megfelelő társat, a legjobb munkát, a kényelmes lakóhelyet, tehát reálisan nézve a helyzetet:

a digitális bennszülötteknek számos dologban ugyanaz a feladatuk, mint ami volt a 4400 éve élt gabonaőrlő asszonynak és nekünk is.

Talán célszerűbb tehát a „mi időnkben jobb volt” gondolatot felváltani két másikkal. Az egyik az, hogy a „mi időnkben és minden időben számos ugyanolyan feladat van, mint nektek”, illetve azzal, ami egyszerre kérdés is, hogy „mit tudunk tőletek tanulni, és ti mit tudtok tőlünk?”. Ha kipróbáljuk ezt a két gondolatot a fiatalabbakkal való kommunikáció során, azt fogjuk észrevenni, hogy nagyobb eséllyel nyílnak meg, és vonnak be minket a saját világukba. Ne legyünk kronocentrikusak!           

A kronocentrizmus kifejezést Jib Fowles szociológus alkotta meg a Futures című folyóiratban 1974 februárjában megjelent cikkében. Fowles úgy írta le a kronocentrizmust, mint azt a meggyőződést, hogy a saját korunk a legfontosabb, és hogy más korszakok elhalványulnak hozzá képest. Egyes értelmezések szerint viszont a kronocentrizmus nem más, mint generációs önzés, ami az idősek elutasításának, az ageizmusnak egy formája.

Ajánljuk még:

Így válassz jó sonkát húsvétra!

A böjt után igazi jutalom a húsvéti asztal bősége. Sok helyen a tojás, sonka, bárány, kalács és a tavalyi szőlő jól megérdemelt zamata teszi teljessé a közös ünneplést. Bármennyire is egyszerű étel, a húsvéti sonkának mégis vannak titkai: ezeknek jártunk utána.

 

Már követem az oldalt

X