Az utcazene koronázatlan királynője, a kalimba, amit bárki meg tud szólaltatni

Ez az afrikai hangszer első ránézésre egyszerű fadoboznak tűnik, amire vékony fémlemezeket erősítettek készítői. Amint azonban két kezünk közé fogjuk és hüvelykujjainkkal megpendítjük a lemezeket, egy küllemét meghazudtoló, tiszta, meditatív, búgó hangzást kapunk. A kompakt külső és a meditatív hangzás első pillanattól magára vonzza az emberek figyelmét, amire szükség is van, hiszen a hangja inkább lágy és visszafogott. Pont emiatt ezt a hangszert általában a királyok palotáiban szólaltatták meg. De hogy kerül ide Európa szívébe egy ilyen csöpp varázslat?

Valójában a kalimba csak egy azon afrikai hangszerek közül, amelyek csoportját „ujj-zongorának” (thumb-piano) hívják. Kezdetben ezekben a hangszerekben nem is fémlemezek, hanem bambuszszálak voltak. A vas megjelenésével azonban sokkal időtállóbbá és karakteresebbé váltak a kalimbák. Ezek a hangszerek rendszerint tíz és huszonegy hang közti hangterjedelemmel rendelkeznek, és itt szigorúan egész hangokról beszélünk (tehát egy kromatikus, félhangonkénti menetet nem tudunk játszani rajta).

Ez a pár hang is elég volt azonban az afrikaiaknak és később a nyugati és keleti társadalmaknak, hogy a zenélés intimitását egyszerűen megélhessék.

Eredetileg bizonyos afrikai törzsekben a vallás, a spirituális élet fontos kiegészítője volt, ennek segítségével tartották az emberek halott felmenőik szellemével a kapcsolatot.

Más törzsekben a királyok zenéje vagy az esküvői ünnepkör hangszere volt, amely általában énekhanggal párosult.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a zenei boltokban ma kapható kalimba egy igazi afrikai hangszer 3000 éves unokája, leszögezném, hogy tradicionális gyökereit felesleges lenne kétségbe vonni, azonban valójában Hugh Tracey nyomán nyerte el számunkra ismeretes mai formáját. Tracey az afrikai kultúra és zene megóvásának szentelte életét, és miközben azon ügyködött, hogy az afrikai kalimbát eljuttassa a nyugati civilizációba, egy nyugati fülre és ízlésre hangolt, egyáltalán nem tradicionális hangszert sikerült megalkotnia az 1950-es években, melyet aztán egy Broadwayon bemutatott zenei produkció (Wait a Minim!) tett igazán ismertté nyugaton.

A kalimba tehát igen hosszú utat járt be, és nemcsak a Youtube-ot és az utcazenei szcénát, hanem engem is meghódított. Az utóbbi hetekben végre megvettem életem első kalimbáját. Ami elsőre feltűnt, hogy a skála hangjai jobb-ball váltásban követik egymást. Bár én rendelkezem előzetes zenei tanulmányokkal, a kalimba segítségével bárki számára könnyen megszelídíthetővé válik a zene világa! Az én hangszeremen meg vannak számozva és pontozva a hangok, és ennek megfelelően a hangszerhez kapott kis kottafüzetben sem a hagyományos kottarendszerrel találtam magam szembe, hanem egyfajta szám- és kódsorral.

Pillanatok alatt magával ragadja az ember figyelmét ez a kis hangszer.

Annyira meditatív a hangzása, hogy meg sem kérdőjelezzük, hogyan lehetett szerepe a vallásosság és spiritualitás megélésében.

És ez ne is legyen bennünk kérdés napjainkra vonatkozóan sem! Igenis itt van a kezünkben egy kissé modernizált, de mégis 3000 éves múlttal rendelkező hangszerecske, amely bejárta a világot, elérkezett Európába és képes ugyanazokat a mélységeket megszólítani bennünk, amiket az afrikai emberben oly sok éven át.

Bár a klasszikus zenéből, vagy jazzből ismert komplex hangzások visszaadására képtelen, a maga lehetőségeivel egy egészen új perspektívát és egészen más gazdagságot kínál a 21. század emberének. Nincs ehhez másra szükségünk, csak a két kezünkre, s legfőképp két ujjacskára.

Nyitókép: Ali Karimi