„Annál, hogy valaki szeret, sosem érhetsz el többet” - A világ legboldogabb embere című könyv írója szerint

Kult

„Annál, hogy valaki szeret, sosem érhetsz el többet” - A világ legboldogabb embere című könyv írója szerint

Adott egy ember, Eddie Jaku, aki túlélte a holokausztot. Ha egész életében uszkve ennyit tett volna, akkor is csodálatot váltana ki, ő azonban nem dőlt hátra: bizakodást és hitet tanulhatunk tőle, hogy legyen akármilyen kilátástalan a helyzet, lássuk meg a reményt. Nemrég magyarul is megjelent, önéletrajzi elemekből felépített könyve az ő története: nekünk, értünk, a szebb és minőségibb életünkért.

Eddie Jaku A világ legboldogabb embere című kötete mindenki legbensőbb kívánságával rokon mondanivalót fogalmaz meg, amit a jelenlegi kritikus és bizonytalanság uralta időkben receptre kellene felírni, azaz, hogy a jóságba vetett hit mindennél előrevalóbb, hiszen melyikünk vonná kétségbe, hogy az élet – természete úgy kívánja –, diadalmaskodik a gyűlölet felett.

A szerző kálváriája 1938-ban, a rettegett kristályéjszakán kezdődött, hogy számbavehetetlen szenvedés és kín, Buchenwald és Auschwitz, a családja elvesztése után csodával határos módon megmeneküljön. És most itt van ez a könyv, tele mélyről jövő tudással emberi viselkedésről, tartásról, szörnyűségben megtalált szépségről.

Eddie Jaku könyvében az a legszimpatikusabb, hogy nem kíván megmondóemberként előlépni, arra hivatkozva, hogy ki, ha ő nem, pedig mindent tud az emberi szenvedésről és megaláztatásról, tehát helyenkénti sarkalatos véleménye nem képezheti vita tárgyát. Nem, erről nincs szó, nincs itt sarkalatos vélemény vagy csípőből odavetett, kemény kritika. Könyve elején Eddie azt kéri az olvasótól, hogy nyugodtan tekintsen rá barátként, és valóban, egy barát közvetlenségével, mintha csak együtt ülnénk valahol és kortyolnánk az italunkat, mondja el, mit és hogyan élt át. Bármilyen, számunkra hasznos tanúságot merítünk az ő élettörténetéből, neki az plusz öröm. Nem okít és nem hatásvadász: mesél és mesél és mesél, annyira könnyed stílusban, hogy a könyv egyharmadánál szégyenszemre azon kaptam magam, élvezem ezt a „mesét”, amelyben koncentrációs táborok, gyűlölethadjárathoz asszisztáló németek, üldöztetések, gyilkosságok, a nagybetűs igazság és a kisbetűs irigység fogja közre az egyén történelmi keretek közé szorított, hajszálon múló életét.

Victor Frankl és Edith Eva Eger könyveiből megtanulhattuk, hogy az ember bármit elveszíthet, bármit elvehetnek tőle és bármilyen megalázó, embervoltát megkérdőjelező körülmények közé kényszeríthetik, egy dolog azonban, ha kellően éber, nem vehető el tőle: a méltósághoz való joga, az a képesség, hogy megmarad benne a szeretet méltósága. „A világon mindig vannak csodák, akkor is, amikor minden egészen reménytelennek tűnik. És amikor épp nincsenek, nekünk magunknak kell csodákat tenni.”

Ahogy egyre jobban belemélyedünk a könyvbe, feltűnően sok véletlennel találkozhatunk, egy idő után az az érzésünk támad, hogy az előrejutást, a túlélést a véletlen egyénre nézve kedvező vagy kedvezőtlen fordulata befolyásolja, és mi az egész életben csak közvetve vagyunk jelen. De ez persze nem igaz, a tudatosság és a hozzáállás, a belső tartalékok kiaknázása nélkül aligha élte volna túl bárki a koncentrációs tábort. Aligha élte volna túl Eddie a megmagyarázhatatlant.  

Eddie bölcsessége magával ragadó. Megszívlelendő tanácsokkal lát el például a barátságra vonatkozóan. „A barátság nélkül elveszett emberek vagyunk. A barát az a valaki, aki emlékeztet, hogy élsz.” „Ha csak egyetlen jó barátod is van, a világ egész más jelentést vesz fel. Egyetlen jó barát az egész világot jelentheti.” „Auschwitzban a túlélés volt a lényeg, de lehetetlen lett volna jó barátok nélkül életben maradni. Mások jólelkűsége, barátsága, önzetlen segítése nélkül egy hónapig sem bírtam volna.”

Többször hivatkozik a koncentrációs táborban meggyilkolt, előtte példaként lebegő, irányt mutató, értékorientált, a hivatást komolyan vevő édesapjára. „tudta, milyen fontos, hogy mindenki tegye a saját dolgát, mert így működik rendesen a társadalom is.” Ez a fontos, mindig tudnunk kell, mi a feladatunk és azt, hogyan kapcsolódjunk a világhoz. Akkor és úgy nagy baj nem érhet.

A világ legboldogabb embere című kötet a szeretet és az élni akarás könyve.

Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere, Fordította: Nagy Gergely, Libri Kiadó, 2021

Ajánljuk még:

49 családtagját elvesztette, de nem gyűlöl senkit, csak megbocsátani nem tud – Interjú Fahidi Évával
Örök felelősségünk marad az emlékezés és az emlékeztetés, ahogy az is, hogy észrevegyük, hová vezethet a gyűlölet, kortól függetlenül. A holokausztot az emberiség szégyenfoltjaként égette bele történelmünkbe a 20. század. Nincs mentség rá, és szavakkal nem is lehet pontosan visszaadni, ami történt. Ezért is olyan értékesek a túlélők, akiktől kérdezhetünk, visszaemlékezéseik a valóság mozaikjaiból rakják össze a sötét korképet. A 95 éves Fahidi Évával beszélgettünk, aki megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort.