„András, a te tököd hangyás!” – A névcsúfolás néha bántó, de minden esetben viccesnek szánják

Kult

„András, a te tököd hangyás!” – A névcsúfolás néha bántó, de minden esetben viccesnek szánják

A te neved mire rímel? A névcsúfolók megmondanák, de legalább nem ragadna rád a gúnyolás. Ugyanis a hagyományos névcsúfolás tiszavirág életű, és egy-egy játék után mindenki megfeledkezhetett róla.

A tréfa komoly dolog. Ezt a józan paraszti felismerést tükrözi egész folklórkincsünk, és különösen igaz ez minden olyan szokásra és szövegre, amellyel minősítünk, vagyis értékelünk valamit vagy valakit. Így például a rímes névcsúfolók rigmusai – amelyeket ma már leginkább a gyerekmondókák világából ismerünk – és a ragadványnevek sem csupán egyszerű, ártalmatlan kiszólások: a szokásjogra épülő hagyományos társadalmakban a norma fenntartásának hatékony eszközei voltak.

Nevek csúfolója

A név a legszemélyesebb nyelvi szimbólum, amivel beazonosítjuk magunkat, a névadás gesztusa pedig az első, egész életünket meghatározó – hagyományosan társadalmi helyünket is kijelölő – cselekvés, amire azonban nekünk nincs befolyásunk. Az örökölt – családi- vagy vezetéknévvel – és a kapott személynévvel anyakönyveznek, és ezt csak kivételes esetekben és alkalmakkor tudjuk módosítani. 

Ez a meghatározó – emiatt pedig nagyon is érzékeny – személyes jellemzőnk egyben a közösség és a szűkebb társas környezet számára is több egyszerű kalendáriumi névnapnál: azáltal, hogy a nevünk alapján azonosítanak be bennünket, egész lényünk, személyiségünk, tulajdonságaink is „rokonságba” kerülnek a kapott névvel. Vagyis, ahogy becézésre is alkalmas, úgy tréfára és csúfolásra is remek felületté válik. 

Mik is a névcsúfolók?

Nem csupán hazai jelenség, a névcsúfolók és ragadványnevek szinte minden nép folklórjában megtalálhatók, ami pedig közös bennük, hogy mindenhol saját mikrokörnyezetükben érvényes értelemmel bírnak, nem általánosíthatóak. Jellemzően egy-egy névhez rendelt vicces(nek szánt, olykor bántó) kiszóláson, rímen alapszik.

Egy falu, legfeljebb a szomszédos falvak ismerhetik a személyre szabott csúfnevünket vagy a nekünk szánt névcsúfoló mondókát, de ennél szélesebb körben csak akkor válik ismertté, ha kiemelkedő személyiségről van szó.

Egy névcsúfolóban jellemzően megjelenik túlzás, az irónia és a rögtönzés. Ma már szinte kizárólag néprajzi gyűjtésekből és a gyermekmondókák világából ismerjük őket, eredeti funkciójukat pedig csak a gyermekjátékokban lelhetjük fel: elsősorban az incselkedés, tréfálkozás eszközei, nem tudatos sértő szándékkal mondják, legfeljebb bosszantásból. 

A névcsúfolók rendszerint elmarasztalással, gyakran obszcén szövegekkel illetik a név gazdáját, és éppen azért jelennek meg rímes formában, hogy jobban „tapadjanak”, könnyebben meg lehessen jegyezni őket. Bár a felnőtt folklórban elsősorban a ragadványnevek érvényesülnek, a gyermekfolklór névcsúfolóinak trágár és obszcén kifejezéseit sem csak a gyerekszáj ihlette.

Ezeket a szövegeket nyilván elég nehéz gyűjteni, hiszen a gyerekek egymás közt ugyan felszabadultan dobálóznak a csúfolókkal, de felnőttek társaságában nem jellemző, hogy vállalnák a trágárkodást. Az alábbi, fennmaradt csúfolókat olvasva könnyen megérthetjük, miért:

„András, a te tököd hangyás!”

„Ilona, végig szaros az ina!”

„Mancika, segge, mint a trombita!”

Gyakori jelenség, hogy nem valamilyen tulajdonság vagy cselekvés alapján születik a csúfoló, hanem ikerítéssel: Ákos–Mákos, Jóska–Sóska, László–Zászló, Ödön–Bödön, Vince–Pince. Az ikerített keresztnevek lesznek a rímhívó szavak a mondókában:

„Anna, Panna, lyukas kanna!”

"Ida, bida, laboda, lábad ide, nem oda!"

„Tibi, Tibor, Tibike, villásfarkú kisfecske.”

 „Ilona, bilona, bakkecske, háromlábú menyecske.”

„Juli, buli, fakanál, az ágy alatt szaladgál."

 „Laci, Laci, László, takarodj a háztól!”

A névcsúfolók szoros rokonságban állnak a mesterség- és nemzetiségcsúfolókkal, különösen a vezetéknevek esetében, hiszen számos családnevünk is innen származik. Mint a csúfoló, azaz büntető műfajok általában, a névcsúfolókban is elsősorban valamilyen tulajdonság, cselekvés vagy éppen egy szándék kifejezése érvényesül. Sokszor csak pillanatnyi hangulat szüli a rímet és a játék hevében csak időszakos kiközösítésre szolgál a bántó rigmus. A következő játékba aztán ismét beveszik az imént még kicsúfolt játszótársat. Némelyikük azonban csak ártalmatlan játékos rím, személyeskedés vagy különösebb mély értelem nélkül. 

„Ádám, kutya ül a hátán.”

„Aladár, baladár, neked szarik a szamár!”

„András, kifutott a rántás.”

„Anna, csípjen meg a hangya!”

„Balázs, csípjen meg a darázs!”

„Béla, vörös, mint a cékla!”

„Bence, üres a kemence.”

„Benedek kergeti az egeret.”

„Böske, a liba seggit kösd be!”

„Béla, vigyen el a héja!”

„Csenge, esze mint a penge.”

„Dénes: kákabelű, kényes.”

„Dezső, csepereg az eső!”

„Dorottya felmászott a toronyba.”

„Éva, vigyen el a héja!”

„Ferke, szalad az egérke.”

„Gyula, bula, fabula, tojásos a valaga!”

„Gyurka, kell-e kutyahurka?”

„Ildikó, rúgjon meg a kiscsikó!”

„Julcsa, hun a budi kulcsa?”

„Jankó, pipadohány zacskó.”

„Jakab, törjön ki a nyakad!”

„Jóska, kell-e neked sóska?”

„Juliska, jó a tejes puliszka?”

„Máris, hol a bugyelláris?”

„Miki, jól nézünk mi ki!”

„Orsolya, csúszik, mint a korcsolya.”

„Rebeka, dróton jár a dereka.”

„Sándor gatyában táncol.”

„Sára, füstölög a kályha!”

„Zoltán lovagol a bolhán.”

„Zsiga, fején van a csiga.”

„Zsuzsika, összetört a muzsika.”

A személynév csúfolók mellett a családnév csúfolók is a nyelvi humor forrásai. Családneveket rendszerint nem változtatnak a rím kedvéért és trágárság is ritkábban fordul elő ezekben a csúfolókban:

„Csonka, ropog a csontja.”

„Szekeres, ahun nincs, ott ne keress!”

„Orbán, kolbászt visz az orrán.”

Érzelmi megnyilvánulások és értékítéletek kézenfekvő eszközeként a nevünkhöz sztereotip formulák is kapcsolódhatnak: például ragadványnevek vagy névcsúfoló rigmusok. Szinte mindenki találkozott már ilyen rímes szöveggel, legtöbbünk saját bőrén is megtapasztalhatta a nyelvi humornak ezt a többnyire ártalmatlan megnyilvánulását.

Ajánljuk még:

Egy elmaradt levél margójára – Személyes emlékezés Farkas Árpádra

Farkas Árpád Kossuth-díjas erdélyi magyar író, költő, műfordító 2021. február 7-én, 76 évesen elhunyt. Művészete Erdélyben és az anyaországban egyaránt meghatározó jelentőséggel bír – ám az írónagyság szakmai méltatása helyett álljon most itt egy személyes emlékezés. Unokatestvérének, Farkas Dénes nyugalmazott esperesnek, unitárius lelkésznek írását közöljük.