„Amikor egy Dacia 70 ezer lejbe került, akkor egy portáért maximum 35 ezer lejt adtak, akármekkora is volt” – felavatták Bözödújfalu új templomát

Még földúton jutottunk el Bözödújfaluba, az újjáépített Összetartozás templomához tavasszal, tegnapra már az aszfaltozott út is elkészült. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere nem a falu szülöttje, mégis úgy karolta fel az elárasztott falu emlékezetkultúrájának ügyét, mintha saját véreit érte volna veszteség a faluromboláskor. Értelmet adni az irracionálisnak: többek között ennek példáját láthatták a szombati templomavató ünnepség résztvevői:

az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma 2014. június 29-én omlott össze, az eredeti templomtorony három méter mély vízben állt, a parttól mintegy 25 méterre.

A most újjáépített templom azonban sokkal többről szól, mint a Bözödújfaluért Egyesület és az ügyet pártolók és tevőlegesen is támogatók összefogásáról: egy nemzet számára kondult meg harangja, hogy figyelmeztessen az összetartozás létszükségletére.

Fotó: Gáspár Kinga 

Ez a történet sokkal régebben kezdődik azonban, amikor nemhogy Ceauşescu sem élt még, de Erdély térképe is merőben másképpen nézett ki. Bözödújfalu úgy jött létre, hogy a közeli Bözödről egy maréknyi ember – néhány család – áttelepült a Küsmöd-patak völgyébe. A termékeny föld és a kies táj kiváló gazdálkodási lehetőséget kínált. A település első írásos emléke 1566-ból való. Az is tudható, hogy a középkorban már volt katolikus temploma, amit Erdély egyik leghíresebb Mária-kegyhelyeként tiszteltek, hiszen itt volt a feltehetően 16. század eleji bözödújfalusi Madonna szobor, amely ma Erdőszentgyörgy katolikus templomában található. A falut katolikusok, unitáriusok, reformátusok, görög katolikusok, görögkeletiek és izraelita vallásúak lakták, 1910-ben még 679-en.

Bözödújfalu jellegzetessége, hogy a 17. századtól a székely szombatosok otthona is, egyik legfontosabb erdélyi központjuk. 

1568-ban a tordai országgyűlésen kihirdették a vallásszabadságot: a szabad vallásgyakorlás sehol máshol nem tudott olyan tisztán és eredeti értelme szerint is normatív erővel megvalósulni, mint Bözödújfaluban, ahol egymást is megvédték az egyes felekezetek a bántásoktól.

A siratófal a kopjafa-faluban – Fotó: Gáspár Kinga

Kiváló példa erre a zsidóüldözéskor tanúsított összefogás: „Az 1943-as zsidótörvények nyomán úgy menekültek meg a bözödújfalusi zsidók az elhurcolástól, hogy a Magyar Igazságügyi Minisztériumból tanúsítványt szereztek, melyben az állt, hogy ők székely eredetűek, és nem zsidók. Így a tanúsítvány által felmenthették őket a zsidótörvény hatálya alól, ha kötelezettséget vállaltak, hogy valamelyik keresztény felekezet csatlakoznak. Ezért többségük az unitárius felekezetet választotta az egyistenhit és a szabadelvűség miatt. Ennek ellenére sokukat elhurcolták a marosvásárhelyi gettóba, és az akkori katolikus pap, Ráduly István atya bement értük, megmutatta a tanúsítványokat, és a többségüket kihozta. Nem mindenkit tudott már megmenteni, mert néhányukat elvitték Auschwitzba, de a legtöbbüket hazahozta.

Koszorúk a siratófalnál – Fotó: Gáspár Kinga

Majd az '50-es években, amikor Románia fejpénzért eladta a zsidókat – akárcsak a szászokat Németországnak –, még azok a bözödújfalusiak, akik áttért szombatosok leszármazottai voltak, még ők is kiköltöztek Izraelbe, olyan mély volt köreikben a mózesi hit.

Ma is tartom a kapcsolatot velem egyidős bözödújfalusival, aki Izraelben él, de egykor itt kezdte az iskolát” – mondja id. Szombatfalvy József nyugalmazott unitárius lelkész, a Bözödújfaluért Egyesület egyik alapító tagja.

A kopjafa-falu egyik vége – Fotó: Gáspár Kinga

Bözödújfalu 20. század végi tragédiája sokak szerint éppen ebben az erőben rejlik, az összefogás, a tolerancia fellegvárát nem nézte jó szemmel a kommunista hatalom, és csak ürügy kellett hozzá, hogy felszámolja. Ceauşescu 1984-ben már tervezi a nagyszabású falurombolást, majd 1986-ban márt konkrét tervei is vannak 3931 romániai település felszámolására, és tervét 1988-ban ki is hirdeti. De ne szaladjunk ennyire előre!

A banális szikrát cinikus módon két árvíz szolgáltatta: 1970-ben és 1975-ben is súlyos árvizek sújtják a környéket, a Kis-Külüllő és a Küsmöd-patak vize kitér medréből, egyszerre tetőzik és elárasztja Erdőszentgyörgyöt és vidéket.

Ekkor fogalmazódik meg a helyiekben egy gát építése a falu fölé, melynek célja, hogy nagy esőzések idején felfogja a duzzadó patak és folyó túlcsorduló hozamát. Ez a kezdeményezés a faluból indult, onnan, ahol ma mindent víz borít.

1975-ben el is kezdték építeni a gátat, de rá két évre leálltak a munkálatok, ezért 1983-ban küldöttséggel keresték fel az államfőt, hogy előrelendítsék ügyüket. Az ötfős delegáció kapott is ígéretet, de fenyegetés formájában: rendszer elleni lázadásnak értékelte Ceauşescu és apparátusa a kérést, így gyakorlatilag örülhettek, hogy élve tértek haza.

A gát ma – Fotó: Gáspár Kinga

1984-ben folytatták a munkálatokat, de mint kiderült, nagyszabású terv alapján – a védőgát helyett vízduzzasztót terveztek:

„a Maros megyei kommunista vezetők – hogy kedvébe járjanak Ceauşescunak –, megemelték a gát szintjét vagy három méterrel, ezzel emelték a vízszintet is, így tudták elárasztani a falut”

– emlékszik vissza az unitárius lelkész. 1984-ben felmérték a települést – 164 ház volt, 170 és néhány az egyéb telkekkel összesen: ez alapján épült meg a kopjafa-falu –, és elkezdődött a gát megépítése. 1985-ben el is kezdték kitelepíteni a falut. A teljes bizonytalanságban élő, információmorzsákból találgató, manipulatív technikákkal félrevezetett emberek tanácstalanok voltak. Semmit sem lehetett biztosra vélni, csak találgattak, és igyekeztek kapaszkodni a reménybe. Az emberek kitelepítése gondosan megtervezett művelet volt: először szép szóval, ígéretekkel és pénzzel próbálták rábírni őket a távozásra, majd megvesztegetéssel, hazudozással, végül kényszerrel. 

Egy part menti ház maradványa – Fotó: Gáspár Kinga

1989-ben, a romániai rendszerváltás évében kezdték elárasztani a falut, de csak 1992-re telt fel a tó. A falu elérasztását a rendszerváltás után sem állították le.

„1989-re megépült a gát, már csak fel kellett tölteni vízzel, de addigra már romokban állta a falu, a házak többségét már elbontották és elvitték vagy eladták építőanyagként, és persze a hatóságok szerint az embereket addigra már kártalanították. El lehet képzelni, milyen kártalanítás volt az, amikor egy Dacia 70 ezer lejbe került, akkor egy portáért maximum 35 ezer lejt adtak, akármekkora is volt! A kisebbekért 10 ezer lejt adtak, és mindenki mehetett, ahová akart. Édesapám egy régi házat vett meg Csokfalván, és oda épült az a családi ház, ahol most édesanyám még él, az öcsém családjával együtt. Mi is '89 őszén, októberében bontottuk el a családi házat. Hát el lehet képzelni, hogy hogy éreztem én is magam '89-es események után, mikor rádöbbentem, hogy megmaradhatott volna a házunk!” – részletezi a tragédia eseménysorát id. Szombatfalvy József.

A kopjafa-falu részlete – Fotó: Gáspár Kinga 

Hová mentek az emberek? Tényleg, ki merre tudott: „Egyszer összeszámoltam, hogy 34 helységbe szóródtak szét a bözödújfalusiak Erdély-szerte, de nem csak Erdélyben. Nagyon soknak a gyermeke már nyugaton volt, esetleg Magyarországon, és azok odamentek. Az időseket és azokat, akiknek nem volt vagy távol volt a hozzátartozójuk, Erdőszentgyörgyre telepítették át: kétszintes, közművesítés nélküli garzonokat, tömbház-lakásokat, ahova fel kellett vinni a tűzifát, a vizet, és le kellett járni egy fabudira, a tömbház mellé.

Úgy is hívták az erdőszentgyörgyiek ezt, hogy a bözödújfalusi gettó.

Mi történt azokkal, akik lélekben túlélték ezt a tragédiát? Ők ma is összetartoznak és tartják a kapcsolatot: évente egyszer, augusztus utolsó hétvégéjén összegyűlnek egy rendhagyó falunapra – ma már a siratófalhoz, a kopjafa-faluba és mostantól az Összetartozás templomába. 

Az erdőszentgyörgyi gettó részlete – Fotó: Gáspár Kinga

„1991-ben Sükösd Árpád barátommal, együtt terveztük meg a falutalálkozót. '91-ben még kortárs találkozót tartottunk csak. Tehát velünk egykorúakat, vagy egy pár évvel idősebbeket, fiatalabbakat hívtunk meg , és akkor határoztuk el, hogy másokat is hazahívunk, és '92-től falutalálkozót fogunk tartani, tehát a mostani a 34. találkozónk. Árpádnak anyagi lehetősége volt, és megépíthettük a siratófalat, ami 1995-ben készült el, majd amikor 2000-ben Erdőszentgyörgy önkormányzatának élén változott a vezetőség, és Csibi Attila Zoltán lett a polgármester, végre az önkormányzat is mellénk állt. Bekeríttette az emlékhelyet, táblák készültek az egykori faluról, és megszületett bennem a gondolat, hogy milyen jó volna, ha végigjárhatnánk a falu utcáit valahogy.

Így született meg a kopjafa-falu, amelyet Árpád finanszírozott, csak éppen a munkát kellett elvégezni. Közzétettem a fafaragók honlapján, kértem a segítségüket, és

így a 164 kopjafát a Kárpát-medencében élő fafaragók 64 fafaragó faragta ki. Siklóstól Felvidéken át egészen Kovásznáig, Sepsiszentgyörgyig jelentkeztek, úgyhogy csak a faanyagot kellett eljuttatni.

A hazaérkezők – Fotó: Gáspár Kinga

A felvidékiek és a  siklósiak helyben faragták ki, eljöttek hozzánk. Székelykeresztúron voltak egy hétig, és ott faragták. Székelykeresztúrról viszont küldtem vagy vittem a kopjafának valókat, ahová csak kérték: egyszerre 25-öt kértek, utána megint 25-öt a Csíkszereda környéki fafaragók. Úgyhogy pár hónap alatt elkészültek a kopjafák, és felállítódott a kopjafafalu: a 2015-ben tartott falutalálkozót már itt tartottuk. A kopjafák a házakat jelképezik, és elrendezésükben a topográfusok és térképészek segítettek: ugyanúgy vannak elhelyezve, mint ahogy a falu volt. Tehát a szembe szomszédok is találnak, a templomok és az iskola is ugyanott van” – mondja az unitárius lelkész

Tovább is van a történet, hiszen a templomavatáson az is kiderült, hogy

a bozodujfalu.eu online portálon elérhető Bözödújfalu elárasztás előtti térképe és temetőinek interaktív térképe,

ugyanis a tavasz folyamán id. Szombatfalvy József és Jeney János térképész – akinek a nagyapja Bözödújfalu szülöttjeként 1946-ban Dél-Afrikába menekült – végigjárta a temetőket, minden sírkövet lefényképeztek, beazonosítottak, és csak idő kérdése, hogy ezek mögé fölkerüljenek a családtörténetek és a még élő leszármazottak vallomásai, illetve a falutörténet.

Az Összetartozás temploma mindenkit hazavár – Fotó: Gáspár Kinga

A bozodujfalu.eu címen elérhető portál nyitóoldalán így ír Jeney János, aki hetven körül azonosított be lerombolt falvakat a világban, de egyetlen egyet sem talált, ahová visszajárnak emlékezni az elszármazottak, és amelynek szellemi örökségét ilyen gonddal őrzik:

„Számos falut leromboltak a világban Magyarországon és Románián keresztül Ukrajnáig. Az összes ilyen település egy dologban különbözik Bözödújfalutól, abban, hogy lakói egyiknek sem jönnek össze megemlékezni egykori falujukról. A bözödújfalusi megemlékezésen nem csak az egykori lakók, hanem azok leszármazottai is megjelennek. Vízből kiálló torony is van Dél-Tirolban, de oda sem járnak megemlékezni. Számomra maga a csoda, hogy leszármazottként rendszeresen jöhetek a találkozóra.” 

Hatalmas munkálatokról számoltunk be: micsoda erőfeszítés egy ilyen tragédia után emberségből példát mutatni a világnak! Több mint 400 résztvevő jelenlétében avatták fel az Összetartozás templomát, amely ismét lehetőséget kínál a bözödújfalusiaknak, hogy „toronyiránt” hazataláljanak.

 

Maradunk az örök kérdéssel. Ha 1989-ben árasztották el a falut, akkor a rendszerváltás után miért nem állították le ezt a pusztítást? Hogyhogy nem lehetett megmenteni Bözödújfalut a pusztulástól?

Ma a tó és környéke felkapott üdülőhely, hétvégi házak épülnek a partján, csónakáznak és úsznak benne, horgászok Paradicsoma. Odalent, a melyben pedig kiapadhatatlan forrás táplálják a Bözödi-tavat Bözödújfalu egykori lakóinak könnyei...