Kult

Ahány nő, annyi választás – Ladik Katalin kiállítása és élete is ezt bizonyítja

Az Újvidéken született Ladik Katalin mára olyan ikonná nőtte ki magát, hogy nevének említése nélkül aligha tehető komoly állítás a kortárs művészetről. Alkotásai széles – a verstől a mozgásművészetig terjedő – skálán mozognak, különféle korszakokat és irányzatokat idéznek meg és olvasztanak egymásba.  A szentendrei Ferenczy Múzeumban A gyűjtemény (1900-2022) – Ladik Katalin címmel nyílt tárlat az ő munkásságát mutatja be. 

 

Ladik Katalin művészete egy újvidéki munkáscsaládból indul, hogy egészen Yoko Onoig érjen: Ladik 2016-ban vehette át a Lennon Ono-békedíjat Yoko Ono képzőművésztől, John Lennon özvegyétől. Abban az évben olyan prominens személyiséggel együtt kaphatta meg a rangos elismerést, mint Ai Wei Wei képzőművész, aktivista.

Művészete alakulására erős befolyással bírt a jugoszláviai avantgárd művészet, a hatvanas évek közepétől az Új Symposion körével került szoros kapcsolatba. 1978-ban a Velencei Biennálén mutatkozott be merész és bátor kollázsaival és vizuális költeményeivel.

Sokoldalúsága páratlan: költő, író, a Boris Kovač zenekar énekese, az Újvidéki Színház színésznője.

Performanszművész, akinek mindegyik alakítása komoly odafigyelést vár el a befogadótól. Művészetének nem szab határt a színpad, hatása azon jóval túlterjed; arra sarkall minket, hogy lelkünkben egyesítsük a külső és belső ingereket, összhangot teremtsünk. Számára a test a művészi kifejeződés, kifejezhetőség eszköze, megszólaltatható, mint egy hangszer, művészetté tehető. Olyan művészetté, ami nem fogadja el az udvariaskodást.

Ladik a vele készült interjúkban rendre kitér arra, hogy rengeteg erőfeszítésébe és kitartó munkájába került művészete elfogadtatása, utólagos csodálkozásának ad hangot, hogy azokat a nehéz éveket kibírta. Kétségtelen: sokan adták volna fel, hátráltak volna meg az őt ért kudarcok nyomán, a munkáját érő negatív, bántó kritikáktól, de ő bizonyított. Művészetén nem vett erőt az idő, aktuálisabb, mint valaha. A környezet gyors és radikális átalakulása, a társadalmi  problémák, a technológiai fejlődés, megkérdőjelező attitűdünk egyre inkább csak bizonyítják: szükségünk van Ladik évtizedek óta formálódó, szokatlannak tartott, zavarba ejtő munkásságára. 

A néhány fekete-fehér fotóból álló tárlat, és a Ladik Katalint ábrázoló képeket kiegészítő videó első benyomásra nem sok. De ez – higgyük el – csalóka, hiszen már az, hogy Szentendrén láthatjuk a képeket, kiemelet eseménynek számít. 

Az emberi arc kimeríthetetlen, és itt, a kis teremben, mindenhol arcokat látunk. Ladik Katalin figyel minket. Nem állhatunk úgy, hogy ő ne lásson meg. Ez a figyelem felhívás, visszautasíthatatlan ajánlat, csábító invitálás.: kövessük őt, figyeljünk! Erre van a szem: a felfedezésre, meglátásra.

A fekete-fehér színesít. Ladik arca üveglaphoz simul, az üveglap kiadta kerethez, de a művész arca nem követ szabályt, sőt fittyet hány a szabályra is, a keretre is. Gúnyt űz ezekből, mert művészete minden kötöttségtől szabad. Kezébe veszi az arcát, ő határozza meg, mit lássunk. Uralkodik a keretén. Nem szabályos portrékat mutat, mert nem enged a konvencióknak, bohóckodik, játszik. Ránk pedig hat, éppen ezzel a játékkal.

Élhetek az arcodon? – ez a néhány éve kiadott Ladik Katalin-kötet címe, és itt a látvány magáért beszél: Ladik az arcával él. Ki van a képen? Egy dolgozó nő? Egy anya? Egy fiatal Tito rendszeréből? Is-is, és nem is. Együtt és külön. Az arc kihívás, hívás.

Az erő képviselői ezek a képek. Az önállóságé. Egy nőé, aki a férfiak uralta világban nem szorul a férfiakra, mert megáll a saját lábán, véleménye van, és mer azzal élni, meri azt használni. Ad a saját szavára.

A nőknek, bármilyen korszakban, rendszerben szülessenek, nem kevés erőfeszítésükbe telik szabad, maguk választotta életet élni. Nem volt ez másképpen a tizenkilencedik században, és nincs ez másképpen ma sem. Ez a kiállítás bármilyen kételkedő nőnek támaszt nyújthat, hogy ahány nő, annyi választás.

Ahány nő, annyi univerzum.

A kiállítás 2023. október 22. és 2024. április 21. között tekinthető meg a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban.

A nyitóképen Ladik Katalin
Fotó forrása: Albin Olsson / Wikimédia

Ajánljuk még:

Édeskeserű ballada a szülőföldről: táncban elmesélve

Május 10-én látható újra a Magyar Állami Népi Együttes ismét színpadra állított Édeskeserű című előadása a Hagyományok Házában. A táncköltemény korszerű vizuális nyelven, feszesebbre szerkesztett jelenetekkel, konkrétabban fogalmazva, de az alapüzenetét nem feledve éled újjá.