A somvirág legendája

Kult

A somvirág legendája

Emberemlékezet óta világmagyarázatokat gyárt az ember, a számára fontos dolgokról pedig egyenesen legendákat. A folklórhagyomány kultúránk legerősebb szövete: éppen arra garancia, hogy íratlanul is továbbadhassuk azt az ősi tudást, amelyből azzá a közösséggé lettünk, akik ma vagyunk. A legendák valójában olyan útjelzők, melyeket követve kultúránk mélyrétegeihez juthatunk. Kikelet havának első napján fogadjátok szeretettel kimeríthetetlen folklórkincsünkből a somvirág legendáját.

A világ teremtéseben igencsak eléhaladott már a Jóisten, mondhatni már majdhogynem készen is volt, épphogy csak a díszítés maradt hátra. Nekifogott hát ennek is, és sorjában eresztette ki tenyeréből a színes madarakat, ejtette földre a csillogó ásványokat, pettyegette a világra az erdők-mezők ezernyi színes virágját. A világ kicsiny díszeit igen megszerette, ezért hamarjában sorra rá is bízta mindegyiket valakire, hogy majd azok őrizzék, gondozzák őket.

Az angyalokat a madarak mellé parancsolta, az ásványok csillogásának őréül a föld alól csak ritkán kikukkantó törpéket rendelte, a már akkor ősöreg faóriások – melyekre már korábban a kertek őrzését bízta – a rejtélyes elementálok lakóhelye lett, míg a kicsiny virágok színezését a tündérekre bízta.

Már-már a végére is ért, mikor nagy dérrel-dúrral-toporzékolással előpenderedett az ördög, s a mennyei világhoz erőst méltatlan hangon így szólt a Jóistenhez:

„Most, hogy már a legmihasznább angyalod is kapott egy madarat, és a leghitványabb tündérre is virágot bíztál, éppen ideje, hogy nekem is adj valami!”

Fotó: Pixabay / Ilyés Ilona

A Jóisten köré gyűlt égi lények a tiszteletlen beszéd hallatán ijedten hallgattak el, a Teremtő azonban végtelen nyugalommal fordult az ördög felé:

„Aztán melyik növényt szeretnéd magadnak?”
„A legkorábban virágzót!”

– vágta rá azonnal az ördög, és tűzvörös farkával csapott egyet maga körül, mire az ott bámészkodó tündérek ijedten rebbentek hátra, s még a törpék is fejszéjük után nyúltak.

„Rendben van!” – válaszolt a Jóisten békésen – „tiéd lehet az első bokor, ami virágot hoz. Mától fogva rád bízom a somfa minden dolgát!”

Az ördög a csodálkozástól megnémult angyali seregen csúfolódva, kacagva hagyta el az égi tróntermet, igyekezett azonnal a földi világba, ahol a tavasz tündére már éppen bontogatni kezdte a rügyek pikkelyeit. A patás lába szinte a földet sem érte, úgy rohant egyik somfától a másikig, miközben az elsőként előbújó aranysárga virágokat látva szemtelen mód nagy mellénnyel dicsekedett a többiek felé:

„Na ugye, suttogó kis tündérek, mihaszna repkedő angyalkák, semmirevaló törpék, óriásfákban rejtőző elementálok! Mit értetek el a hízelgéssel, mit a jóságotokkal, a ti uratok mégis nekem adta az elsőnek virágzó bokrokat!”

A földi világban serényen dolgukat végző égi teremtmények csendesen hallgatták az ördög bivalykodását, és bizony maguk sem értették, hogyan adhatta a Jóisten ennek a pokolfajzatnak ezt a szépen virágzó bokrot. A Jóisten azonban szótlanul mosolygot bajusza alatt, végtelen nyugalmát nem zavarhatta holmi ördögi okvetetlenkedés.

Fotó: Flickr 

Teltek múltak a hetek, sorra követték egymást a hónapok, miközben a többi növényke, bokor és gyümölcsfa is virágba borult. A friss cseresznyéken már a hajnal is ott hagyta piros leheletét, aztán a körték és almák is sárgulni kezdtek a Nap arany simításaitól. Mikor már a szőlők is kékülni kezdtek, az ördög tajtékzó dühösen robbant be ismét a koraőszi napfényben fürdőző isteni trónterembe.

„Hát micsoda növényt adtál te nekem?”

– dörrent rá a Jóistenre.

„Adtam, amit kértél.”

– válaszolt az Úr, aki éppen az első mustot kóstolgatta, majd így folytatta:

„Nemde az első virágzó bokrot követelted? Meg is kaptad! Féktelen kapzsiságodban azonban tovább ennél nem láttál… Ne feledd, a világot úgy alkottam meg, hogy ahol virág bomlik, ott idővel termés is születik! Nincsen ez másként a somfánál sem. Ő a legkorábbi, ki virágot bont, de az is ő, ki legutóbb hoz termést…”

Fotó: Pixabay / Ilyés Ilona

Az ördög tajtékzó vicsorgással nézett körbe a köréjük gyúlt égi seregleten, akik megértve a Jóisten huncutságát, bizony igencsak jól szórakoztak.

„Nem kell nekem ez a gyom, tartsd meg magadnak!”

– üvöltötte az ördög, és kiviharzott a trónteremből, ment egyenesen vissza a pokol virágtalan bugyrainak mélyére.

No… – nézett maga elé rendíthetetlen nyugalommal a Jóisten. De hát ez a drága somfa mégsem maradhat csak így gazdátlanul…

„Gyere csak ide!” – szólt az első meleg tavaszi napsugár tündéréhez, aki eddig észrevétlenül álldogált a terem egyik sarkában. „Rád bízom ezt a gyönyörű növényt, hogy aranysárga sugaraddal elsőként szerethesd ki belőle a tavaszi virágokat.

De segít majd neked az őszi naplementék vörös hajú angyala is, aki innentől nem csak a szőlők és a fák leveleit festi majd pirosra, de a somfa termését is vörösre festi. Ti lesztek kik kezditek, s kik zárjátok a sort. De most menjetek mind, hiszen tudjátok, szüret ideje van, mikor égi és földi teremtmények a szőlőhegyekben együtt táncolhatnak."

De ez már egy másik történet kezdete…

Ajánljuk még:

A luxusszálló séfje megkérdezte, milyen íze van az anyatejemnek, ha már a hűtőjében tartja

Anyává válni csodálatos dolog: tételmondat. De én a folytatást is tudom: anyává válni csodálatos dolog, ÉS nagyon vicces tud lenni. Na, nem azért, mert az élet ki akar babrálni velünk, amikor porontyokat potyogtat az ölünkbe, hanem, mert bármilyen alapossággal is készülünk erre a szerepre, bőven okoz meglepetéseket. Például önmagunkkal kapcsolatban. Nekem speciel volt szerencsém anyatejes kalandokban – szó szerint – fürdeni, és néha másoknak is jutott bőven az élményből.  

 

Már követem az oldalt

X