A somvirág legendája

Kult

A somvirág legendája

Emberemlékezet óta világmagyarázatokat gyárt az ember, a számára fontos dolgokról pedig egyenesen legendákat. A folklórhagyomány kultúránk legerősebb szövete: éppen arra garancia, hogy íratlanul is továbbadhassuk azt az ősi tudást, amelyből azzá a közösséggé lettünk, akik ma vagyunk. A legendák valójában olyan útjelzők, melyeket követve kultúránk mélyrétegeihez juthatunk. Kikelet havának első napján fogadjátok szeretettel kimeríthetetlen folklórkincsünkből a somvirág legendáját.

A világ teremtéseben igencsak eléhaladott már a Jóisten, mondhatni már majdhogynem készen is volt, épphogy csak a díszítés maradt hátra. Nekifogott hát ennek is, és sorjában eresztette ki tenyeréből a színes madarakat, ejtette földre a csillogó ásványokat, pettyegette a világra az erdők-mezők ezernyi színes virágját. A világ kicsiny díszeit igen megszerette, ezért hamarjában sorra rá is bízta mindegyiket valakire, hogy majd azok őrizzék, gondozzák őket.

Az angyalokat a madarak mellé parancsolta, az ásványok csillogásának őréül a föld alól csak ritkán kikukkantó törpéket rendelte, a már akkor ősöreg faóriások – melyekre már korábban a kertek őrzését bízta – a rejtélyes elementálok lakóhelye lett, míg a kicsiny virágok színezését a tündérekre bízta.

Már-már a végére is ért, mikor nagy dérrel-dúrral-toporzékolással előpenderedett az ördög, s a mennyei világhoz erőst méltatlan hangon így szólt a Jóistenhez:

„Most, hogy már a legmihasznább angyalod is kapott egy madarat, és a leghitványabb tündérre is virágot bíztál, éppen ideje, hogy nekem is adj valami!”

Fotó: Pixabay / Ilyés Ilona

A Jóisten köré gyűlt égi lények a tiszteletlen beszéd hallatán ijedten hallgattak el, a Teremtő azonban végtelen nyugalommal fordult az ördög felé:

„Aztán melyik növényt szeretnéd magadnak?”
„A legkorábban virágzót!”

– vágta rá azonnal az ördög, és tűzvörös farkával csapott egyet maga körül, mire az ott bámészkodó tündérek ijedten rebbentek hátra, s még a törpék is fejszéjük után nyúltak.

„Rendben van!” – válaszolt a Jóisten békésen – „tiéd lehet az első bokor, ami virágot hoz. Mától fogva rád bízom a somfa minden dolgát!”

Az ördög a csodálkozástól megnémult angyali seregen csúfolódva, kacagva hagyta el az égi tróntermet, igyekezett azonnal a földi világba, ahol a tavasz tündére már éppen bontogatni kezdte a rügyek pikkelyeit. A patás lába szinte a földet sem érte, úgy rohant egyik somfától a másikig, miközben az elsőként előbújó aranysárga virágokat látva szemtelen mód nagy mellénnyel dicsekedett a többiek felé:

„Na ugye, suttogó kis tündérek, mihaszna repkedő angyalkák, semmirevaló törpék, óriásfákban rejtőző elementálok! Mit értetek el a hízelgéssel, mit a jóságotokkal, a ti uratok mégis nekem adta az elsőnek virágzó bokrokat!”

A földi világban serényen dolgukat végző égi teremtmények csendesen hallgatták az ördög bivalykodását, és bizony maguk sem értették, hogyan adhatta a Jóisten ennek a pokolfajzatnak ezt a szépen virágzó bokrot. A Jóisten azonban szótlanul mosolygot bajusza alatt, végtelen nyugalmát nem zavarhatta holmi ördögi okvetetlenkedés.

Fotó: Flickr 

Teltek múltak a hetek, sorra követték egymást a hónapok, miközben a többi növényke, bokor és gyümölcsfa is virágba borult. A friss cseresznyéken már a hajnal is ott hagyta piros leheletét, aztán a körték és almák is sárgulni kezdtek a Nap arany simításaitól. Mikor már a szőlők is kékülni kezdtek, az ördög tajtékzó dühösen robbant be ismét a koraőszi napfényben fürdőző isteni trónterembe.

„Hát micsoda növényt adtál te nekem?”

– dörrent rá a Jóistenre.

„Adtam, amit kértél.”

– válaszolt az Úr, aki éppen az első mustot kóstolgatta, majd így folytatta:

„Nemde az első virágzó bokrot követelted? Meg is kaptad! Féktelen kapzsiságodban azonban tovább ennél nem láttál… Ne feledd, a világot úgy alkottam meg, hogy ahol virág bomlik, ott idővel termés is születik! Nincsen ez másként a somfánál sem. Ő a legkorábbi, ki virágot bont, de az is ő, ki legutóbb hoz termést…”

Fotó: Pixabay / Ilyés Ilona

Az ördög tajtékzó vicsorgással nézett körbe a köréjük gyúlt égi seregleten, akik megértve a Jóisten huncutságát, bizony igencsak jól szórakoztak.

„Nem kell nekem ez a gyom, tartsd meg magadnak!”

– üvöltötte az ördög, és kiviharzott a trónteremből, ment egyenesen vissza a pokol virágtalan bugyrainak mélyére.

No… – nézett maga elé rendíthetetlen nyugalommal a Jóisten. De hát ez a drága somfa mégsem maradhat csak így gazdátlanul…

„Gyere csak ide!” – szólt az első meleg tavaszi napsugár tündéréhez, aki eddig észrevétlenül álldogált a terem egyik sarkában. „Rád bízom ezt a gyönyörű növényt, hogy aranysárga sugaraddal elsőként szerethesd ki belőle a tavaszi virágokat.

De segít majd neked az őszi naplementék vörös hajú angyala is, aki innentől nem csak a szőlők és a fák leveleit festi majd pirosra, de a somfa termését is vörösre festi. Ti lesztek kik kezditek, s kik zárjátok a sort. De most menjetek mind, hiszen tudjátok, szüret ideje van, mikor égi és földi teremtmények a szőlőhegyekben együtt táncolhatnak."

De ez már egy másik történet kezdete…

Ajánljuk még:

A tavasz nemcsak napfényt, hanem tápanyagokban gazdag növényeket is ajándékoz – Ismered a tyúkhúrt?

„Január, február, itt a nyár!” – mondta volt bíztatásként drága Nagyanyóm, mikor az éjszakai tél és a nappalok során egyre erősebbé váló tavasz küzdelmétől tocsogósan sáros tanyai világból kicsit borúsabb kedvvel toppantam be hozzá. Bírom, sőt kifejezetten kedvelem a hideget, várom és minden pillanatát élvezem a tavasznak, de a kettő átmenete mégis minden évben próbára tesz, s idén sincsen ez másként… 

 

Már követem az oldalt

X