A hírnévtől a tiltólistáig – A 125 éve született Erich Kästner regénybe illő élete

Aki nem ismeri a szerző életútját, méltán gondolhatja, hogy Erich Kästner egy kiváló gyermekkönyv-szerző volt. Nos, őket a továbbiakban ériheti némi meglepetés. 1933-ban, a náci Németországban két tucat író könyveit vetették tűzre azzal az indokkal, hogy a birodalom szellemiségétől idegen, ahhoz nem méltó műveket alkottak. Többek között olyan kiváló szerzők könyvei kerültek máglyára, mint Erich Maria Remarque, Thomas Mann, Bertold Brecht – és Erich Kästner. Vajon mi történhetett, hogy az általunk ismert, bájos történeteket alkotó szerzőnek végig kellett néznie művei elégetését? Következzenek egy regényes és rejtélyes élet titkai!

Erich Kästner 1899-ben született Drezdában, kisiparos családban. Életének meghatározó élménye volt, hogy édesanyja, aki elégedetlen volt szűkös anyagi és társadalmi helyzetükkel, az intellektuális közeggel, amely megadatott számára, sokkal jobb sorsot szánt fiának.

A kis lakásban jöttek-mentek a magántanárok, szaporodtak a könyvek, édesanyja még egy zongorát is beszerzett, hogy egyetlen fia a polgári műveltség teljes tárházához hozzájusson.

Az erőfeszítések nem voltak hiábavalók: Erich 13 évesen bekerült a tanárképző szemináriumba, tehát egyenesnek tűnt az értelmiségi világba vezető út számára. Itt azonban keservesen csalódott. Egy későbbi visszaemlékezésben leírta, hogy a légkör olyan volt, mint egy laktanyában, és a tanítói gyakorlatok is tovább csökkentették lelkesedését. Ennél tovább nem is jutott a tanítói pályán: 18 évesen megkapta a behívót a Német Császári Seregbe. Frontra ugyan nem került, a kegyetlen kiképzés azonban egy életre szóló szívbetegséget és egy életen át tartó kitörölhetetlen nyomot hagyott benne.

Úgy látszik, az anyai nagyravágyás őt sem hagyta érintetlenül. Úgy döntött, a tanítói mellé egy egyetemi diplomát is megszerez. A lipcsei egyetem német és színháztudomány szakára iratkozott be azzal a céllal, hogy megpróbálkozik a filmrendezői pályával. A szerény anyagi körülmények miatt sokat nélkülözött, alkalmi munkákból próbálta eltartani magát. Rövid időre beszippantotta a tudomány világa: az egyetemes filozófiatörténet, különösen Lessing munkássága vonta magára figyelmét, de nem ért el jelentős tudományos sikereket, így letett arról, hogy életét a tudomány elefántcsonttornyában élje le. Az újságírói pálya azonban nagyobb elismeréssel kecsegtette, így ebbe az irányba indult:

24 évesen már szerkesztőként dolgozott, és több lapnak elküldte verseit, politikai paródiáit, de színikritikákat, kortársművészeti beszámolókat és útleírásokat is írt.

Mire megszerezte a bölcsészdiplomát, már szinte fényűző életet élt, a kulturális világ meghatározó személyiségei keresték társaságát. Az újságírói karrier azonban messze nem a végállomás, nem elégítette ki édesanyja által táplált ambícióit. Ahogy a mamának meg is írja egy levelében: legkésőbb negyvenéves korára híres akart lenni.

Egyre ismertebb lett, egyre jobban futott a szekér, ám egy botrány új helyzet elé állította. A lipcsei farsangi újságban megjelent egy verse, amit a konkurens lap „túl frivolnak” talált. Hogy ne  legyen botrány, Kästnert elbocsájtották. Ekkor a weimari köztársaság pezsgő kultúrájú városába, Berlinbe költözött, novellákat, verseket, színház és filmkritikákat írt különböző lapoknak. Vágyai hamarosan meghallgatást nyertek: megbízást kapott az egyik legnevesebb irodalmi laptól, ahol rendszeresen megjelenhettek a versei. Félig-meddig irodalmárnak tekintették már, de a „nagy mű” még hiányzott. Groteszk versei nem arattak osztatlan elismerést, végül azonban egy stuttgarti kiadó szárnyai alá vette a kötetet, amit a közönség imádott, nem véletlenül. A szerző a tömegigénynek akart megfelelni, verseiben érthetően, pontosan fogalmazott, szívesen alkalmazta a reklámszövegeket és a klasszikus idézeteket, a humoros csattanókat. 

30 éves korában következett be életpályájának igazi nagy fordulata: a Die Weltbühne kiadója, egy gyermekkönyvkiadó tulajdonosnője megbízta egy gyermekkönyv megírásával. Kästner ugyan meglepődött, végül mégis vállalta a megbízást. Ekkor írta meg első gyerekkönyvét, az Emil és a detektíveket. Óriási sikert aratott: egy év alatt csaknem 15 ezer példány fogyott el belőle, összesen több mint kétmillió példányban fogyott el csak Németországban és 59 nyelvre fordították le. A filmesek érdeklődését is felkeltette a könyv népszerűsége, Gerhardt Lamprecht meg is filmesítette 1931-ben, de Kästner szerint túl amerikai lett a produkció, aminek filmes jogaiért tízezer márka ütötte a markát. A csodás felívelést azonban leszálló ág követte: 

első felnőtteknek szóló könyve, a Fabian, egy moralista regénye, mely a gazdasági világválságra, a munkanélküliségre és a kor egyre inkább fasizálódó környezetére hívta fel a figyelmet, vegyes fogadtatásban részesült.

A demokratikus újságok szuperlatívuszokban írtak könyvéről, de a szélsőjobb- és a szélsőbaloldali lapok elmarasztalták. Amíg az elismerő kritikák így szóltak: „egy erkölcstelen könyv a legmélyebb erkölcsösséggel megírva”, addig a radikálisok polgárpukkasztónak, szennyirodalomnak bélyegzik a könyvet, az eltúlzott szexualitás miatt. A jobboldal egyszerűen a nemzet szégyenének nevezte. Többek között ezt a művét is elégették a '33-as könyvégetésen. Magyarul tavaly először jelenhetett meg a mű ősváltozata, Ebek harmincadja címmel. A műről film is készült 2001-ben Fabian – a vég kezdete címmel.

A Reichstag és a náci párt hatalomra kerülésével minden értelmiségi veszélybe került: újságokat tiltottak be, koncentrációs táborba vitték a másként gondolkodókat, aminek hatására több író és művész emigrált. Erich Kästner egykori iskolatársát és barátját halálra kínozta a Gestapo, őt magát is többször bevitték, műveit kultúrbolsevista szellemiségük miatt betiltpották, elégették, ám ahelyett, hogy elmenekült volna, mindössze „kiruccant” Svájcba, majd néhány hét után hazatért. Ebben egyébként állítólag főként szüleihez fűződő viszonya játszott nagy szerepet.

Új, kemény élet kezdődött, amely Kästner számára a túlélésről szólt, és 12 éven át tartott. Valamennyi sajtóorgánumot betiltották, vagy a szélsőjobb szellemiségében szólalhattak meg. Az Emil és a detektívek című regényén kívül valamennyi műve feketelistára került, ő maga nem publikálhatott mint újságíró és politikai író. A Gestapo többször őrizetbe vette és kihallgatta. Eközben újabb gyerekkönyveket írt és külföldön publikált, mindennapi megélhetését pedig színházi munkákból próbálta megoldani. Egy saját, álnéven írt gyermekregénye színházi változatát levették a műsorról, amikor fény derült az író személyére, azt viszont engedélyezték, hogy az Ufa filmgyártó cégnél forgatókönyveket írjon.

Ő volt az ötletadója és forgatókönyvírója a Münchhausen című filmnek, amely a legmodernebb szín- és hangtechnikával készült, hihetetlen trükkökkel, kosztümökkel, tömegjelenetekkel színesítve.

A sztálingrádi vereséget követően mutatták be, hogy elterelje a figyelmet a háború fájó veszteségeiről. Berlin bombázását követően Kästnernek minden munkája megszűnt, és két éven keresztül gyakorlatilag a túlélésért küzdött.

A háború utolsó hónapjaiban az SS terrorakcióinak tervezése közben Eric Kästner neve is felkerült a listára, azonban egy jó barátja hamis papírokkal kimenekítette. Egy tiroli hegyi faluba menekült, a következő hónapokat ott töltötte. Augusztusban, a háború befejezését követően Münchenbe tért vissza. Minden romokban hevert, de a háború romjain pezsgő kulturális élet indult a német városban a túlélő írókkal, irodalmárokkal, művészekkel. Ennek az intenzív újjáéledésnek az egyik legmarkánsabb témája a valódi bűnösök felett mondott erkölcsi ítélet: megkezdődött  az önmarcangolás, az otthon maradottak és az emigránsok közötti vita. Thomas Mann szerint, aki nem hagyta el az országot, bűnrészes. Erich Kästnert nagyon bántotta ez a felfogás, hiszen önmagát is áldozatnak tartotta, akinek tönkretették a karrierjét, és felháborította Jung kollektív bűnösség elmélete. Nyíltan állást foglalt a témában.

Az élet lassan visszatért a rendes kerékvágásba, Németország pedig hamarosan a gazdasági csoda országa lett. Kästner is berendezkedett az új életre: írt, filmezett, felolvasóestekre járt – ismerték és elismerték. Rangos irodalmi díjakkal tüntették ki, a nyugat-német PEN-klub elnökének választották. Jólétben élt ugyan, de az elismerések a korábbi műveinek szóltak, a kortárs irodalom nyelvén már nem találta meg új hangját. Sérelmeit nem tudta feldolgozni, aggódott az ország kettéosztottsága, a hidegháború miatt. Az alkoholba és a dohányzásba menekült. Amikor 1974-ben kiderült, hogy nyelőcsőrákban szenved, visszautasította a kezelést. Néhány hónap múlva, 75 éves korában halt meg.

Erich Kästner a polgári humanizmus író-költője, az expresszionizmus és az új tárgyilagosság képviselője. Mindig küzdött az emberiség megjavításáért. A sors iróniája, hogy elsősorban gyermekkönyv szerzőként vált igazán sikeressé. A repülő osztály című könyvében visszaköszönnek saját iskolás évei. Az Emil és a detektívek máig a legismertebb gyerekkönyve, A két Lottiból készült 1951-es filmben narrátorként szerepelt. A repülő osztály 1954-es filmváltozatában ő maga is szerepelt: önmagát alakította. Büchner-díjat, Hans Christian Andersen-díjat és Lessing-gyűrűt is kapott munkássága elismeréseként. Későbbi munkáiban hangsúlyos volt humora, szellemessége, ironizáló stílusa egy kicsit mintha Heinrich Heine stílusát mentette volna át a 20. századba, hadakozva az ostobaság, a maradiság ellen.