„A dísz már önmagában haszon, mert a nagy letisztultságban hol lehetne lélek?”

Kult

„A dísz már önmagában haszon, mert a nagy letisztultságban hol lehetne lélek?”

Az öregek fákat ültettek. Hosszan, végig a két falu között vezető szekérút mentén. Gesztenyéket és néhol platánt, mert az is akadt. A mára alagúttá zárult fasor végein kőkereszt, rajta a környékbeli tagokat bírók neveivel. A pásztorboton faragott kígyó tekereg, csillagot próbál elnyelni, de az asszony a fejére tapos. Alsó végin szörny-lények, fent madarak és Napkorong. A működés okán egyikre sem lett volna szükség: a szigetközi szántó vadgesztenye nélkül is termi a mellig érő gabonát, a birka lábát pedig egy csupasz bottal is megakasztja, aki érti a dolgát.

A díszítés a funkciót tekintve teljességgel nélkülözhető, sem a szántó, sem a birka nem igényli a cirádát. Az emberben valamiért azonban a kezdetektől fogva ott él az igény a szépre, a felső világgal való kapcsolódásra. Mert itt valójában erről van szó. Ahogyan az első emberek színes agyaggal bekent tenyerük nyomát hagyták a barlang falán, úgy a hajnalban mezőre érő parasztember is imával köszöntötte a Napot és kalapot emelt a keresztfa előtt, a pásztor pedig botjára faragta a világ rendjét. Tették a dolgukat, de nem feledték a fizikai létsíkon túli erőket sem.

Kell-e dísz a haszonkertbe? Merült fel a kérdés egy nemrég tartott kert-szakmai konferencián, s motoszkál bennem azóta is.

Ez a felvetés ugyanakkor nem témaspecifikus, szinte bármilyen szakma esetébe értelmezhető. Szükséges, hogy egy autó szép legyen, vagy elég, ha teljesíti a rá vonatkozó funkcionális igényeket? Mi értelme akár a sörösdobozok cirádáinak? Nem volna elegendő, ha a gyártó neve és a doboz tartalma lenne rajta feltűntetve? Miért volna más egy kert, egy élettér, melyben élünk és dolgozunk?

De nézhetjük onnan is a kérdést, nem jobb-e délidőben egy olyan helyen elkölteni az ebédet, ahová a mezei munkákon túli időben is szívesen sétálunk ki, mint egy szedett-vedett félárnyékban? Vagy nem könnyebb egy lelket is emelő, a felsőbb világra utaló jelképekkel gazdagított, egyszerűen csak a kertész teljesen egyéni ízlésének tetsző módon kialakított kertben munkálkodni, mint egy kizárólag a termelés szempontjait kielégíteni szándékozó parcellában?

Mert a dísz sok esetben bizony már önmagában haszon.

Haszon, mert jó lesz miatta ott lenni, még ha anyagi értelemben nem is leszünk tőle gazdagabbak. Ha a haszon fogalmát a ma megszokottnál kicsi tágabban értelmezzük, akkor egy díszkert éppúgy lehet haszonkert, mint egy intenzív gyümölcsös vagy éppen egy kukoricaföld.

S hogy mi lehet maga a dísz? Talán minden, mi közelebb visz a Rendhez. Igen, ahhoz a nagybetűshöz… Volt, és lenne ma is igény a szépre, a harmóniát és rendet idéző részletekre.

A modern világ dísz nélküli, szigorúan funkcionális közegét letisztultnak szokás nevezni. A fürdővíz és a gyermek kérdése azonban valahogy mégiscsak ott motoszkál: vajon a nagy tisztulás során nem öntöttük-e ki a jövő reménységét is?  Remélem, nem. Mert ha igen, egyszer csak áll ott az ember a nagy tisztaságban – a lelke nélkül.

Ajánljuk még: