Mire annyi idős lettem, hogy értékelni tudtam a komolyabb filmeket is, Robert De Niro már jócskán a hatvanas éveiben járt, így az emlékezetemben egy darabig az Apádra ütök-filmek mogorva apósaként élt. Szerencsére pár évvel később elkezdtem kapisgálni, mekkora színészről is van szó, és igyekeztem behozni a lemaradást, így lassacskán én is úgy tekintettem rá, mint a világ nagy része: legendaként.
Nyolcvanadik születésnapját szeptember végén az általa is alapított Tribeca Filmfesztiválon egy háromnapos rendezvénnyel fogja megünnepelni a szakma, mi pedig tegyük most, alkotásainak újranézésével. Pályája során annyi filmet forgatott le, hogy nemcsak nyolcat, nyolcvanat is felsorolhatnánk közülük, nehéz is volt a választás. Így tehát figyelem: a lista szigorúan szubjektív!
A régi klasszikus: A Keresztapa II. (1974)
Francis Ford Coppola trilógiája minden filmtörténeti tankönyvben ott virít, akkora klasszikus lett belőle az évek során, így hát ha De Niro-maratonba fogunk, nem hagyhatjuk ki belőle ezt sem. A Keresztapa II-ből többek között megismerhetjük, hogyan vált a kis Vito Andolini az 1900-as évek elején New York rettegett maffiavezérévé Vito „Don” Corleone néven. A Mario Puzo regényéből készült dráma első részében a Marlon Brando alakította Vito fiatalkori énjét a folytatásban De Niro játszotta el, és olyan jól sikerült neki a munka, hogy Oscar-díjra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriájában. Végül haza is vitte az aranyszobrot – érdekesség, hogy két évvel korábban Brando ugyanennek a karakternek köszönhette saját szobrocskáját, de ő nem vette át akkor az elismerést.
Tökéletes korkép: Taxisofőr (1976)
Ez volt De Niro első közös munkája Martin Scorsese rendezővel, összesen kilencszer dolgoztak együtt az elmúlt ötven év során. A színész az erőszakra hajlamos Travis Bickle-t, a vietnámi veteránt alakította benne, aki a frontról hazatérve taxisofőrködéssel kezdi keresni kenyerét, így belelát New York társadalmának minden szegletébe, politikusok és prostituáltak is beülnek mögé. A színész a szerepre való készüléskor letette a taxisengedélyt is, hetekig fuvarozta is a nagyvárosi utasokat, és állítólag egyikük sem vette észre, hogy az Oscar-díjas De Niro ül a volán mögött. A Taxisofőr remekül ragadta meg a kor Amerikájának kiábrándult hangulatát, amely túl volt a háborún és Watergate-n, emellett pedig Bickle gondolatainak, személyiségének változását, démonjaival való küzdelmét is nagyon izgalmas figyelemmel követni.
A második Oscar: Dühöngő bika (1980)
Nem kellett sokat várnia újabb Oscar-díjára, ezúttal egy főszerepnek köszönhetően ítélte neki az Akadémia az aranyszobrocskát. 1980-ban a heves temperamentumáról híres Jake LaMotta bokszolót alakította a Dühöngő bikában, amihez harminc kilót szedett magára rövid idő alatt. Az ugyancsak Scorsese rendezte filmben a negyvenes években járunk, és végigkísérjük a saját agressziójával küzdő ökölvívó felemelkedését, majd bukását. La Mottának ez a tulajdonság jól jön a ringben, de azon kívül nem igazán, féltékenységét és erőszakosságát megsínyli magánélete is. A szerepre De Niro az igazi La Mottával is készült, bokszleckéket vett tőle, a sportoló pedig elismerően nyilatkozott a színész teljesítményéről. A Dühöngő bikát az Amerikai Filmintézet (AFI) minden idők negyedik legjobb amerikai filmjének tartja.
Szívfacsaró és gyönyörű: Ébredések (1990)
Robin Williams vígjátékairól volt híres, pedig komoly filmjei között olyan kincseket találunk, mint a Patch Adam, a Holt költők társasága és az Ébredések. Utóbbiban De Niro volt a partnere a vásznon, és egy igazán érzékeny, melankonikus alkotást hoztak össze. Williams karaktere dr. Malcolm Sayer, egy pszichiátriai intézmény neurológusa, ahol egy tucat beteg évek óta katatón állapotban tengeti mindennapjait. Az orvos idővel rájön, mi okozza ezt az állapotot és hogyan tud segíteni rajtuk, fő kísérleti alanya pedig Leonard Lowe (De Niro) lesz. Vajon sikerül-e „felébreszteni” ezeket az embereket, és ha igen, mi lesz a további sorsuk? Van-e jövőjük így, hogy évtizedeket hagytak ki az életükből? Az Ébredések méltatlanul mellőzött film, amit mindenkinek látnia kell legalább egyszer.
A thrillerek rajongóinak: Cape Fear – A rettegés foka (1991)
A szexuális erőszakért elítélt Max Cady (De Niro) 14 évet ült börtönben, szabadulása után pedig zaklatni kezdni egykori védőügyvédjét, Samet (Nick Nolte). Hamarosan senki sincs tőle biztonságban, a barátok és a kollégák, majd Sam felesége és kiskorú lánya sem. Eltökélt szándéka, hogy tönkreteszi a férfi életét, mert szerinte az nem végezte jól a munkáját, és miatta kellett ennyi évet rácsok mögött töltenie. A film – amely az 1962-es Rettegés foka remake-je – egy igazi kilencvenes évekbeli thriller, amelyet ugyancsak Scorsese jegyez. De Niro fürdik a börtönviselt, pszichopata Cady szerepében, és különösen félelmetessé teszi a karaktert, hogy folyamatosan a Bibliából idéz, egyfajta Istenként igazolja gátlástalan tetteit – csoda-e hogy Oscarra jelölték érte? A film ugyan nem a Scorsese-De Niro páros legzseniálisabb alkotása, de helye van ezen a nyolcas listán.
Izgalmas macska-egér harc a legnagyobbakkal: Szemtől szemben (1995)
Al Pacino és Robert De Niro egy filmben? Ennél menőbb dolgot a kilencvenes évek filmiparában aligha lehetett elképzelni, meg is valósult hát a csoda Michael Mann rendezőnek köszönhetően. (Ugyan A Keresztapa II-ben mindketten szerepeltek, karaktereik életét más és más idősíkban követhettük, így az nem volt az igazi.) A Szemtől szemben című krimi-drámában egy Los Angeles-i nyomozó (Pacino) egy profi rabló (De Niro) és csapata nyomába ered, miközben utóbbi már csak egy utolsó nagy dobást tervez, mielőtt végleg visszavonulna. Egyikük magánélete sincs rendben, és miközben sorra keresztülhúzzák egymást számításait, tisztelet ébred bennük a másik iránt – azonban a rabló-pandúr harcban nincs barátság, ők is tudják, hogy a végén csak egyikük marad élve. A film feszes tempója, zenei betétjei, az a bizonyos kávéházi jelenet, na és persze Pacino és De Niro játéka miatt közel harminc évvel a premier után is izgalmas élményt ad bárki számára.
Apádra ütök (2000)
Az én korosztályom alighanem az Apádra ütök-filmekből ismerte meg De Nirót és jellegzetes mogorva grimaszait. Ugyan itt egy nyugdíjas nagypapát alakít, ott van benne a bizalmatlan maffiózók minden gesztusa. A kissé szerencsétlen Greg (Ben Stiller) Chicagóban dolgozik ápolóként, és szeretné megkérni barátnője, Pam (Teri Polo) kezét, azonban kiderül, hogy Pam nővérének vőlegénye engedélyt kért a szülőktől, mielőtt ő feltette volna a nagy kérdést, így Gregnek is ajánlatos ezt tennie. Elutaznak hát a szülőkhöz, ahol kezdetét veszi a szerencsétlenségek sora, indulva azzal, hogy leendő apósa, Jack (De Niro) egyáltalán nem kedveli őt. Szennyvízzel elárasztott kert, eltört urna és monoklis menyasszonyok szegélyezik Greg ott tartózkodását, és úgy tűnik, az egész kapcsolat el van átkozva családostól-mindenestől. A történetnek két folytatása is lett (Vejedre ütök és Utódomra ütök), de ezek már kevésbé lettek sikeresek az elsőhöz képest.
Szívmelengetés a javából: A kezdő (2015)
Anne Hathawaynek is megadatott, hogy főszerepet játszhasson Robert De Niro oldalán, méghozzá a 2015-ös A kezdőben. A menő marketingcég vezetője, Jules gyakornokot keres a vállalathoz, de hogy a behódoljanak a mostani trendeknek, és ne lehessen rájuk sütni a diszkriminációt bélyegét, ezért az idősebb korosztály felé is nyitnak. Erre az álláshirdetésre jelentkezik Ben, a hetvenes éveiben járó özvegy, akit végül pont Jules mellé osztanak be asszisztensként. A nő persze nem kifejezetten örül a kicsit lassú öregúrnak, de ahogy az lenni szokott, lassacskán rájönnek, hogy mindketten tanulhatnak a másiktól valamit, legyen szó munkáról vagy akár a magánéletről. Aki nem bánja, ha sír egy filmen, az Ébredések után ezt is nézze meg.
Nyitókép fotói: Warner Bros. Pictures/Universal Pictures
Ajánljuk még:
Magyarország András-naptól vízkeresztig is nagyon finom – Borbás Marcsival új könyvéről beszélgettünk
„A tárgyak élnek, könnyük van, emberkéz formálta őket, visszanéznek ránk” – az abroszok története
Lélekmelengető regények az őszi napokra
