Újabb történelemlecke, amin még sokáig gondolkodhatunk: a pazar élményen túl többek között ezt garantálja az Udvari Kamaraszínház új előadása. Andrássy Attila író és rendező védjegye a magyar történelem hiteles színpadi megidézése. Ezúttal viszont filmes eszközökkel is megkönnyíti az egyébként korántsem könnyű téma feldolgozását.
A jelenetek sorrendje, az átmenetek, a mozgások és a gesztusrendszer együttese, valamint a nézői perspektíva bevonása filmszerűvé teszi az impozáns produkciót. Az az érzésünk, hogy egy forgatás kellős közepébe csöppentünk, amelyen mi magunk is legalább annyira fontosak vagyunk, mint a pörgős cselekménysorban kibontakozó, olykor kifinomult szarkazmussal teli párbeszédek, a szövevényes hatalmi viszonyok és az ezekben felsejlő dilemmák. Moziban ezt történelmi akció-thrillernek neveznénk.
„Egy rendkívül érdekes időszakról van szó, ami több szempontból is érdekfeszítő és tanulságos a magyar történelemben. Egyrészt ez a korszak a középkor és a reneszánsz határa. Másrészt a mindent uraló hit és a kétely megszületésének a határa. Harmadrészt pedig Nagy Lajos király személyében egy olyan magyar államférfi uralkodik benne, akihez fogható nagyformátumú politikai vezető sokáig nem volt. Amire Nagy Lajos képes volt ugyanis, az példaértékű a magyar történelemben.
Az Anjou család bemutatásán keresztül szépen fel lehet vázolni, hogy ki az, aki túl tud nőni önmagán és uralkodóvá tud válni, és kik azok, akik ezt kevésbé tudják megtenni, majd pedig ki az, aki bármilyen pozícióban is csak az önmaga életét tudja élni. Ez egy rendkívül fontos kérdés a mában is, hiszen ha a politikai vezetők csak a saját életüket tudják élni bármilyen pozícióban is legyenek, akkor ez az egész emberi civilizáció elveszett” – foglalja össze Andrássy Attila író és rendező, miért kezdett a témával foglalkozni.
Fotó: Andrássy Ariel
A darabban mégsem Nagy Lajos király figurájáról tudunk meg a legtöbbet, hanem a magyar uralkodóház sorsát meghatározó nápolyi udvarról, mely a 14. századra kocsmai színvonalra züllött. Központi figurája Nápolyi Johanna, Róbert nápolyi király örököse, aki ifjú és igen csapongó természetű, és aki saját férjétől, Endrétől is megszabadul a hatalom megtartása érdekében. Éppen ezek által méltatlanná is válik az uralkodásra. A történet az 1300-as években játszódik. A Magyar Királyság jelentős nemzetközi súlya elvitathatatlan, Johanna nápolyi királynőnek pedig csak a pápaság segítségével sikerül Károly Róbert jogos trónigényével szembemenve megfosztani az ő másodszülött fiát, Endrét az uralkodástól.
A bonyolult jellemeket felvonultató és intrikákkal átszőtt darab a magyar történelem kalandregénybe illő fejezetét mutatja be a történelmi hitelesség igényével, pazar jelmezekkel és díszletben. Papp Janóban ezúttal sem csalódunk: Franco Zeffirelli filmvilágát idéző jelmezei és a különleges díszlet-megoldások valóban átemelnek egy időben ugyan távoli korba, de az emberi vonások, az ábrázolt dilemmák és a megjátszott tétek szempontjából nagyon is a mában érezhetjük magunkat. A speciális multimédiás technikával kiépített díszletben Zsoldos Béla Liszt Ferenc-díjas zeneszerző műveire bomlik ki az előadás, melyet mi, nézők a nápolyi udvar lakóiként nézhetünk végig. A Pozsonyi Úti Református Templom altemplomában ugyanis különleges térhasználattal,
a korabeli királyi udvarok tróntermeire jellemző beosztásban foglaljuk el helyünket, így végig nemcsak nézői, de részesei is vagyunk az udvari életnek.
A rendező segítsége ezúttal is Szigeti Réka dramaturg volt, akinek hatalmas érdeme, hogy a jellemzően szövegnehéz történelmi darabokkal ellentétben pörgős, a cselekmény dinamikáját pontosan kirajzoló párbeszédekkel vezeti a néző figyelmét. Kiszólások, félmondatok, hangsúlyok, hivatalos és köznyelvi formulák játékával metszi élesre a szereplők vonásait és ad nyomatékot a morális hangsúlyoknak.
A szereposztás egyszerre ad lehetőséget most debütáló fiatal színészek és remek, tapasztalt művészek új szerepekben való bemutatkozására. A Johannát alakító Orbán Borbálát az egyik legértékesebb színházi jelző illeti: különleges. Ez a hatás részben alkati vonásának köszönhető, részben pedig a Johanna ellentmondásos figurája által megkövetelt mesteri érzelmi jelenlét eredménye. Fiatal és gyönyörű, okos, de erkölcstelen, hataloméhes és a hatalom megtartásáért mindenre képes karakter, aki mesterien járkál ki-be a nő és az uralkodó szerepekbe, ezzel olykor összezavarva környezetét. Állandó figyelmet követel – ez pedig a legtöbb, mi elvárható egy alakítástól.
Fotó: Andrássy Ariel
Látványos, izgalmas, pörgős, állandó figyelemre és továbbgondolásra késztet – ezért érdemes megnézni az Anjou – A liliom útvesztői című darabot, melynek élvezeti értékét csak növeli, hogy az első magyar dráma, melyet erről a korszakról és a korszak meghatározó történelmi személyiségeiről láthatunk!
Nyitókép: Andrássy Ariel
Ajánljuk még:
Magyarország András-naptól vízkeresztig is nagyon finom – Borbás Marcsival új könyvéről beszélgettünk
„A tárgyak élnek, könnyük van, emberkéz formálta őket, visszanéznek ránk” – az abroszok története
Lélekmelengető regények az őszi napokra
