Az egyik barátom azt mondta, hogy időnként meglepi, hogy én mely filmeken érzékenyülök el. Ha ti is meglepődnétek, inkább már előre elmondom: szerintem a szépség önmagában megható. Mert reményt ad, hogy van értelme az életnek. Néha a természet adja meg ezeket az ihletett pillanatokat, néha pedig az ember. Egy művészet sincs, ami annyira jól tudná ábrázolni a bensőséges emberi kapcsolatokat, mint a film. És biztos vagyok benne, hogy ahogy belehelyezkedünk egy jó film cselekményébe, magunk is jobb emberré válunk, talán nem csak a játékidő végéig. Azt hiszem, emiatt hatódik meg az ember. A jóságtól és a szépségtől is átszakadhat az a fal, amit a kevésbé szépnek látott mindennapokban építünk a lelkünk köré. Bízom benne, hogy az alábbi filmek segítenek abban, hogy több szépséget és kevesebb rosszat lássunk magunk körül! Ahogy a filmek szereplői is teszik!
Sörgyári Capriccio – Jiri Menzel, 1981
Az ikonikus cseh film Bohumil Hrabal regényét dolgozza fel. Az író és Menzel, a film rendezője is szenvedélyesen keresték a hétköznapi élet csodáit. Az ő tolmácsolásukban reneszánsz festményeket leköröző szépséggel lehet inni a sört, enni a disznótoros fogást, felmászni a kormos kéményre, de még egetverően üvöltözni is. Hogy mi a két művész titka? Azt hiszem az, hogy nagyon szerették az embereket, nagyon szerették a sört és nagyon szerették a véreshurkát. A film a Monarchia végnapjaiba, egy poros cseh kisvárosba kalauzol, intim betekintést nyújtva a serfőzőmester és felesége mindennapjaiba. Sokszor idézett mondat: „Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!”
Én viszont inkább azt tanácsolom, hogy inkább nézze meg a filmet, lehetőleg egy-két korsó (nem doboz!) sörrel felszerelkezve!
Berlin felett az ég – Wim Wenders, 1987
Azt hiszem, a film főszereplői, Damiel és Cassiel egyetértenének velem abban, hogy minden kiszámíthatatlanság, tragédia, csalódottság ellenére is csodálatos lehetőség a földi életünk. Ők viszont angyalok, ezért csak megfigyelői a földi valóságnak. A film fekete-fehér kockái is azt mutatják: a két angyal nem láthatja, milyen színes is az élet. Öröktől fogva Berlinben vannak, megőrzik a város valahavolt összes lakójának érzéseit, létezésük összes lenyomatát anélkül, hogy ők maguk cselekednének, éreznének, beleszólnának a világ folyásába, egyszóval: élnének. Csakhogy Damiel elkezd beleszeretni egy magányos, végtelenül szomorú cirkuszi táncosnőbe…
Kóristák – Christophe Barratier, 2004
Amikor a cikket írom, épp egy olyan hétvégi program lebonyolításában segítek, ahol nevelőszülőknél élő, nagyon szegény sorsú gyerekek és ideiglenes családjaik vesznek részt. A nélkülözés, az elhagyatottság nem múlik el nyomtalanul, kiolvasható azokból a gyerekszemekből is, amelyek már egyre inkább a bizakodást, az elfogadottság biztonságot adó érzését sugározzák.
Hasonlóak a film főszereplői ezekhez a gyerekekhez: egy II. világháború után benépesült árvaház a helyszín, teljes bizonytalanságban élő, ezáltal meglehetősen nehezen kezelhető gyerekek a lakói. Nevelőik vasszigorral állnak hozzájuk, ami persze csak erősíti a gyerekekben tomboló feszültséget, dühöt. Amikor új nevelőtanár érkezik, az elhanyagolt gyerekek azonnal megpróbálják kikészíteni őt – hiszen egy felnőtt csak ellenség lehet… Aztán megtudják, hogy a tanár táskájában kották lapulnak. Ez először csak olaj a tűzre, de aztán a gyerekhad elkezd érdeklődni a különc nevelő iránt… Ezt a filmet már csak nagyszerű zenéje miatt is érdemes megnézni, de nem fog csalódást okozni a sok remek színészi alakítás és a képi világ sem!
Hajnali láz – Gárdos Péter, 2015
A huszadik század borzalmairól nehéz pozitív kicsengésű történetet írni, de szerencsére néha közbeszól az élet. Ez a film igaz történeten alapul, amely ráadásul az író-rendező Gárdos Péter saját szüleivel esett meg.
A haláltáborok felszabadítása után úgynevezett rehabilitációs táborokban ápolják a túlélőket. A 25 éves Miklósnak fél évet jósol a doktor, mivel előrehaladott tbc-ben szenved. Ő azonban nem akarja ezt elfogadni: nagy erőkkel keresi a szerelmet, 117 lánynak ír levelet. Tudván, hogy Gárdos főhősei a saját szülei, elárulhatom, hogy egy lány végül visszaír, és a tüdőbetegség sem lehet annyira erős, mint Miklósban az élni akarás.
Testről és lélekről – Enyedi Ildikó, 2017
Ezt a filmet talán ismertetni sem szükséges, hiszen annyi díjat nyert a nemzetközi filmes szcénában, hogy még azok számára is ismerősen csengene a történet, akik egyébként nem követik a magyar filmeket.
Mégis ki kell emelni ezt az alkotást, hiszen nem rág a néző szájába semmit, mégis elfogadást tanít: önmagunk gyengeségének, és a mellettünk élő emberek furcsaságának elfogadását. Mert ha kellően kinyitjuk a lelkünket, akkor már nem is lesz olyan irreális (vagy inkább szürreális), ami addig annak tűnt. Aki még nem látta, nézze meg ezt a sok országban bemutatott érzékeny, testről és lélekről szóló művet.
Lehet, hogy sokak szerint semmi sírnivaló nincs azon, hogy két fiatal – vagy kevésbé fiatal, netán az egyikük angyal – egymásra talál, vagy, hogy egy csapat árva gyerek kórusműveket dalol, azon meg pláne nincs, hogy egy gyönyörű nő sört iszik. Ha mégis megindít benneteket ezeknek a mindennapi apró csodáknak a léte, ne tartsátok magatokba, jól fog esni!
Ajánljuk még:
Szabóné Nogáll Janka – egy asszony, aki minden szóért megharcolt magával
Emlékkönyvem mai lapjai hajdani Szent István búcsúk képeivel
Magyarságunk leggazdagabb ünnepére virradtunk
