400 fogás és bejgliízű időkapszula vár egy különleges pécsi kiállításon

S hogy mitől annyira izgalmas, és miért épp most mutatják be, arról Fekete Vali, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. Galériáinak művészeti vezetője mesél. „A négy művész munkái az érzékelés különböző formáira koncentrálnak. Egy ételdizájner, egy képzőművész, egy médiaművész és egy fényművészeti csapat mutatja be az érzékelésről alkotott elképzeléseit. Éppen a visszatekintés időszakát éljük, s ilyenkor többet gondolunk a szép emlékekre, a szeretett emberekre, családtagjainkra. S az emlékeket valamennyi érzékszervünkön keresztül fel tudjuk idézni. Gyenes Zsolt médiaművész szinesztetikus videói például a zene és a színek kapcsolatára épülnek, láthatóvá teszi számunkra a zenét.” 

Műkedvelő tárlatlátogatóként kíváncsian léptem az első kiállítóterembe, ahol hatalmas babzsákok, nagyképernyő, villódzó színek és formák, és olyan zene fogadott, mintha egy sci-fi filmet néznék-hallgatnék. Belesimultam a test formáját felvevő kényelmes „fotelbe”, és átadtam magam a fény és hanghatásnak. S valóban elindultam az emlékek vonatán. Valahavolt moziélmény, koncertek, festmények kavarogtak a gondolataimban – vagy inkább az érzéseimben. 

A kiállításról készült képek megtekintéséhez kattints a képre: 

Aztán új terem, új élmények következtek, ezúttal a szaglást és a tapintást célozva. A tapintás nyomot hagy, az anyag emlékezik. Kozári Hilda képzőművész munkái olyan alkotások, amelyek tapinthatók és amelyekhez illat-élmény is kötődik. „Ezek multiszenzorális munkák, amelyek részben az anyag emlékezetéhez kötődnek, például ha megérintesz egy rézlemezt, akkor otthagyod a kéznyomodat és az ott is marad. Aztán ott van a pirospaprikával színezett filcdarab, amely pirospaprika-illatú.”

Majd a Kiégő Izzók nevű fényművészeti alkotóműhely installációja, a Fracture következett. Itt a színek a főszereplők, amelyekhez ugyancsak egy-egy hangulat, egy-egy élmény tapad – ahogy Michel Pastoureau, francia filozófus írja A színek emlékezete című könyvében. A színekkel kapcsolatban nagyon mély emlékeket őrzünk, és szinte nem is tudjuk, miért változtatja meg egy-egy színhatás a hangulatunkat.  

Az utolsó teremben ismét egy izgalmas, tudományos projekt szemtanúi lehetünk. Góg Angéla ételdizájner tudományos szintre emelte a nemzedékeken átvonuló ízhagyomány megőrzését. Ezen a tárlaton a 8 éves kutatómunkát foglalja össze és mutatja be. „A mai napig meglep, mennyire hasonlóak a történeteink, az íz-emlékeink, az, hogy mit jelent számunkra például a vasárnapi ebéd.

Kutatásaim alapját a történetek gyűjtése adja, az elmúlt években több száz emléket gyűjtöttem gyermekkori kedves süteményekről, vasárnapi ebédekről, meghatározó íz emlékekről. Projektjeim egyik célja ezeket megmutatni és megosztani a látogatókkal, így láthatóvá válik, milyen hasonlóak vagyunk, vagy éppen ki hogyan élte meg ezeket az eseményeket.

Maguk az ételek őrzik ezeket az emlékeket, ami miatt szeretnénk megőrizni azokat. Épp emiatt konzerválási eljárásokkal kísérleteztem, hogy képes legyek tartósítani mások ízemlékeit.

Sokat kerestem a megfelelő technikát, végül a meleglevegős aszalást-szárítást alkalmaztam, aminek segítségével konkrét ételeket konzerváltam. Egy tál borsólevest vagy pörköltet nokedlivel, és ezt por alakúvá szárítva egy kémcsőben helyeztük el. A kiállításon 100 ételt rendeztünk ilyenformán egy íz-albumba. Ha tehát lát valaki egy bordó színű port, akkor azt megkóstolva éri a meglepetés, hogy valójában meggyes rétest eszik.”

Góg Angéla (aki nem mellesleg az Onyxban felel a tálalási koncepcióért, minden ételhez külön tányérokat tervez) fotókon és szövegekben is megmutatja elgondolásait. A Boldogság íze projektben például több mint négyszáz történetben olvashatjuk mások íz-emlékeit. Emellett fotók idéznek fel további emlékeket bennünk, nézőkben is. „A vasárnapi ebéd projekt fő kérdései azok voltak számomra, hogy mi is a vasárnapi ebéd lényege, milyen az íze, hogyan fogyasztjuk el. S ahogy a lista összeállt, és összeáll a látogató számára is, abból rájövünk, hogy tulajdonképpen ezek az ebédek olyanok voltak, mintha valamennyien ugyanannál az asztalnál ültünk volna. És világossá válik, hogy mennyire sok közös vonásunk van, tehát már nem tekinthetünk egymásra úgy, mint az idegenek.”

A kiállítás keretében a jövő év elején a tervek szerint lesz egy vasárnapi ebéd, amikor öt, a gasztronómiában jártas szakmabelit ültetnek le egy asztalhoz, hogy beszélgessen az ízélményekről egymás társaságában. Ráadásul a látogatók időkapszulában konzerváltathatják saját bejglijük ízét.

Erre a különleges kalandra vállalkozik, aki ellátogat Az emlékezés formái elnevezésű kiállításra. További információt a kiállításról: itt.

Fotók: Racmolnar Milan, Borbély Ádám