Védett növényeink: a királyharaszt

A királyharaszt vagy óriáskirályharaszt (Osmunda regalis) a királypáfrányfélék családjának értékes képviselője, fokozottan védett növényünk: természetvédelmi értéke nem kevesebb, mint 250 000 forint. 1982 óta élvez védettséget, és csupán Belső-Somogyban járva van esélyünk találkozni vele – sajnos itt is csak nagy szerencsével.

Királyharaszt (Osmunda regalis) illusztrációja – Fotó: Wikipedia

Felfedezésének pikantériája, hogy nem szakembereknek köszönhetjük felismerését:

megtalálói ugyanis egy középiskolai természetvédelmi tábor résztvevői voltak.

A régészeti kutatások ősmaradványait már a földtörténeti ókor, a permi (225-285 millió éves) rétegeiből is kimutatták, a legtöbb akkor élt elődje pedig még tekintélyesebb méreteket öltött- több méteres törzsük csúcsán a magasban hordozták hatalmas levélüstöküket.

Mai mérete is igen változatos lehet: harminc centimétertől egészen másfél méteresig is megnőhet, és életformája szerint Hemikryptophyta, ami azt jelenti, hogy áttelelő szervei a talaj felszínén, vagy közvetlenül az alatt helyezkednek el. Mészkerülő növényünk, ami jellemzően a ritkás égeresek szélében, égerlápokban, savanyú, tőzeges talajon fordul elő. 

Fottó: 123RF 

„A királyharaszt fölséges termetű, pompás növény… Igen rövid, föld alatti törzse van, amelyet a levélmaradványok évről évre terebélyesítenek, így alakul ki óriási hangyabolyhoz hasonlatos, zsombékszerű töve. Ebből törnek elő tavasszal a fiatalon pásztorbotszerűen bekunkorodott csúcsú, kétszeresen szárnyalt levelei” – olvashatjuk e növény egy részletes leírásában. 

A hazai múzeumokban dolgozó botanikusok is csak 1983-ban találkozhattak először ezzel a növénykülönlegességgel: az első országos szaktábor nyitotta meg előttük a barcsi ősborókás kapuit. A rendhagyó programon még az előadások is elmaradtak: a résztvevők gyűjtéssel egybekötött terepjárásokon vehettek részt, melynek fénypontja kétségkívül a növényritkaság megtekintése volt. 

Fotó: 123RF 

Ritkasága ellenére a királyharaszt sem menekülhetett az emberi világ érdeklődése elől: az 1936-ban kiadott Gyógyszerészek Lapja számol be arról, hogy

levelét és gyöktörzs belét a tipikusan gyermekbetegségeknek számító angolkór és görvélykór ellen alkalmazták, és kezeltek vele hasmenést illetve parazitafertőzéseket is. 

Pedig minden emberi tényező és hatás mellett már önmagában sem olyan egyszerű a növény állományainak fenntartása, a spóratartó tok felnyílásához ugyanis egy különleges mechanizmusra van szükség. A sporangiumon ugyanis sokszögletű, vastag falú sejtek csoportja helyezkedik el, és ha ezek kiszáradnak, akkor olyan feszültség keletkezik a tokocska falában, amitől az felpattan. A spórák azonban csak rövid ideig csíraképesek – még szerencse, hogy a belőlük fejlődő föld feletti, asszimiláló zöld előtelep (ami a páfrányok szaporodásában az ivaros nemzedéket képviseli) hosszú évekig is élhet.

Fotó: 123RF 

Bár a szakirodalom csak a barcsi vidéken említi hazai előfordulását, jobban a dolgok mélyére ásva egy érdekes megjelenésére bukkanhatunk: a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos katolikus gimnáziumának természetrajz tanára, Majer Móric ismerte fel és rendezte herbáriumába, amelyet a gimnázium 1933-as iskolai értesítője is jegyez. Arra vonatkozóan nincs adat, hogy a begyűjtött növényről minden kétséget kizáróan megállapításra került, hogy valóban királyharasztról van-e szó, de amennyiben az azonosítás helyes, az 1978-as elsőként jegyzett megtalálás már nem állja meg a helyét.

Egy biztos: a királyharaszt egy igazi történelmi emlék, ritkasága és múltja is növeli kiemelkedő értékét: mindannyiunk kötelessége vigyázni rá!

Nyitókép: 123RF