Somkórófű, pemetefű és aggófű – értékes hatóanyagok és ellenjavallatok

Kert

Somkórófű, pemetefű és aggófű – értékes hatóanyagok és ellenjavallatok

Elérkezett a csodálatos június, és magával hozza a természet kimeríthetetlen kincsestárának legizgalmasabb képviselőit: köztük olyan fajokat is, amelyeket eddig még nem volt lehetőségünk felfedezni. Ezúttal három olyan növényt hoztunk el olvasóinknak, amelyekről kevesebbet szoktak beszélni, holott ezek is júniusban gyűjthető gyógynövények.

Somkórófű

A hivatalos nevén orvosi somkóró (Melilotus officinalis) egy Európában honos gyógynövényfajunk, amit a népnyelvben neveznek még királyfűnek, kőherének, medvefűnek, mézkerepnek, molyfűnek de bucskórónak is. Leginkább gyomtársulásokban, utak és szántók szélén, legelőkön vagy folyók mentén találkozhatunk vele: májustól késő őszig borítja sárga virágba élőhelyét.

Gyógyhatása figyelemreméltó: 0,5-1% kumarinszármazékot, flavonoidokat (kvercetin és kempferol), melilotosidot, fenolkarbonsavakat, oleanolsav-típusú szaponint és szaponinszármazékokat tartalmaz. Leginkább vénás keringési zavarok és nyirokelégtelenség kezelése során alkalmazzák: gyakori összetevője a visszér, ödéma és aranyér kezelésére kifejlesztett készítményeknek is. A szakirodalom szerint vénafal erősítő és érvédő tulajdonságokkal rendelkezik, véralvadásgátló hatást fejthet ki és szabályozza a májműködést is.

Somkórófű – Fotó: Pixabay / J. Henning

Felhasználhatjuk emésztési zavarok esetén is (leginkább felfúvódáskor vagy görcsök jelentkezésekor segíthet), de vízhajtó készítményekben sem ritka. Külsőleg szembántalmakra, zúzódásra, rándulásra és felszíni vérzés esetén szokták ajánlani. Borogatást készíthetünk belőle: ehhez 20 g szárított virágos hajtásvéget egy deciliter vízben forralunk körülbelül 15 percig. A kész főzetbe belemártunk egy vászondarabot, és ezzel borogatjuk a kezelendő felületet, naponta 2-3 alkalommal.

Teaforrázatot így készíthetünk belőle: egy kanálnyi (körülbelül 1,5 g) szárított virágos hajtásvéget egy bögre forrásban lévő vízbe teszünk, majd 5 percig ázni hagyjuk, végül leszűrjük. Napi adagja két bögrényi forrázat, amihez maximum 3 g herba szükséges.

Azonban ne felejtsük el, hogy ellenjavallata is ismert: állatoknál mérgezéseket figyeltek meg elfogyasztásakor, és kumarin tartalma miatt szerepel az OGYÉI Tudományos Tanácsadó Testülete által élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növények listáján is. Elfogyasztása előtt is érdemes elolvasni, hogy kinek és kinek nem ajánlott: várandósság esetén például nem alkalmazható.

Orvosi pemetefű – Fotó: Wikipedia

Pemetefű

Az orvosi pemetefű (Marrubium vulgare) egy, az útszéleken gyakori évelő növényünk, amit ha kertünkbe is betelepítünk, évekig ajándékoz meg bennünket különleges esztétikumával és fantasztikus gyógyhatásaival is.

A népi gyógyászatban emésztési zavarok és étvágytalanság esetén alkalmazták, de kifejezetten hatásosnak bizonyult erős köhögés és légúti gyulladások kezelésében is.

Virágos hajtásvégeit gyakorta javasolják epehajtóként, külsőleg pedig fekélyek és nehezen gyógyuló sebek kezelésében ismert gyógyító hatása.

Ha valaki még nem találkozott vele, ne lepődjön meg: kifejezetten keserű gyógynövényről van szó. Érdemes viszont a jól bevált finomított felhasználásokkal kezdeni: szirupot és cukrot is főzhetünk belőle. Sziruphoz a friss növényt és a cukrot rétegezzük egy jól zárható üvegbe, hagyjuk állni hetekig, és mikor a cukor elolvadt, kész a gyógynövényszirupunk. Szűrjük le, és tároljuk hűtőben!

Réthy Béla orvosi pemetefű cukorkájának reklámja 1905-ből – Fotó: Wikipedia

Talán az idősebb generációk számára még ismert a Réthy Béla békéscsabai gyógyszerész által életre hívott pemetefű cukorka, ami gyermekek tízezreinek nyújtott segítséget a bajban, és helyenként még ma is kapható.

Forrázatához egy púpos teáskanál teafüvet egy bögre forró vízhez öntünk és miután állni hagytuk és leszűrtük, napi egy csészével fogyaszthatunk belőle.

Ha emésztési panaszokat szeretnénk enyhíteni vele, akkor étkezések előtt, ha más jellegű probléma miatt választottuk, akkor étkezésektől függetlenül is ihatjuk.

Fotó: Pexels / Mareefe

Alkoholos kivonatot is készíthetünk belőle: frissen szedett leveleit három hétig vodkában vagy a megfelelő százalékú alkoholban áztatjuk, és miután leszűrtük, napi háromszor 20 cseppet vehetünk be belőle, étkezések előtt fél órával.

Megfelelő adagokban történő felhasználása esetén mérgező hatása nem ismert, azonban vigyázzunk túlzott fogyasztásával, mert marrubiin tartalma miatt nagy mennyiségben szívritmuszavart okozhat, ezért 12 éves kor alatt, illetve várandósság esetén fogyasztása sem ajánlott.

Aggófű

A közönséges aggófű vagy pihésfű (Senecio vulgaris) a somkóróhoz hasonlóan szintén sárga virágokkal díszítő növényünk. Őshonos, a tarlókon és a nitrogénben gazdag talajú kertekben elterjedő gyógynövény, aminek virágzásában egészen májustól szeptemberig gyönyörködhetünk.

Népies nevei a boszorkánytalp, gelyvafű, hájas fű, üszögőr, keresztgyökér, rontófű, pihivirág vagy éppen a szöszösfű – és ahogyan népi elnevezései is, úgy maga a növény is egy igencsak változatos megítélésű növény. Érdemes alaposabban is megismernünk.

Közönséges aggófű – Fotó: Wikipedia 

Az idehaza megtalálható összes aggófű, vagyis az aggófűnemzetség összes faja szerepel az OGYÉI Tudományos Tanácsadó Testülete által élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növények listáján. Ennek oka telítetlen pirrolizidin alkaloid (pl.: szenecionin) tartalmuk, ami a szakértői állásfoglalások szerint karcinogén, genotoxikus és hepatotoxikus lehet, azaz fennáll a lehetősége, hogy nagy mennyiségű és/vagy tartós fogyasztás esetén rákkeltő, megváltoztatja a DNS által tárolt genetikai információkat és májkárosító hatást idézhet elő. Emiatt a mezőgazdaságban veszélyes gyomként kezelik, és minden eszközt bevetnek, hogy eltávolítsák a művelt területről. 

A pirolizidin alkaloidokról azt érdemes még tudnunk, hogy ezekkel a kémiai vegyületekkel igyekeznek védekezni a növények a növényevők ellen, és ha az állat mégiscsak elfogyasztja, túladagolás esetén akut májelégtelenséget okozhatnak.

Az aggófű ennek ellenére a gyógyszeripar számára kiemelten fontos alapanyag, mivel görcsoldó, vérnyomáscsökkentő és vérzéscsillapító hatással rendelkezik, illetve fájdalomcsillapításra is alkalmazható.

A legújabb kutatások sokat foglalkoznak antibakteriális hatásaival és azt is sikerült bizonyítani, hogy segíthet a bizonyos gombafajokkal szembeni eredményes védekezésben. 

Közönséges aggófű – Fotó: Pixabay / Mabel Amber

A fentiekben ismertetett gyógyhatásokat azonban hagyjuk meg a szakmában jártas gyógyszergyártóknak, és bízzuk rájuk a készítmények pontos hatóanyagtartalmának, összetételének, formájának meghatározását – mi semmiképpen se kísérletezzünk vele!

Az aggófű belsőleges fogyasztása semmiképpen nem ajánlott! Külsőleg ülőfürdőbe és borogatásoknál kifejezetten áldásos hatású gyógynövény.

Leginkább aranyeres panaszokon képes gyorsan enyhíteni, de külsőleges borogatásként fog- és ínyfájdalmak, menstruációs kellemetlenségek esetén is alkalmazható.

Évszázadok óta használják ekcéma kezelésére is: a növényből készült borogatás vagy kenőcs enyhítheti a viszketést, a gyulladást és a bőrpírt. Borogatása segíthet a sebgyógyulásban és csökkentheti a fertőzés kockázatát is: ezek a tulajdonságai pedig az egyik leghatásosabb külsőleg használható gyógynövénnyé teszik.

Fotó: Pixabay / Gundula Vogel 

Már ezen a három növényen is jól látható, hogy milyen változatos a természet patikája, és mennyi panaszunkra kínál gyógyírt a közvetlen környezetünk. Azonban az is jól látszik, hogy a gyógynövények gyűjtése és felhasználása nem játék- érdemes tehát időt szánnunk az alapos felkészülésre!

Soha ne alkalmazzunk olyan növényt, aminek nem vagyunk tisztában pontos hatásaival és adagjaival – különösen igaz ez, ha valamilyen tartós betegségben szenvedünk, kiskorúnak adnánk vagy gyermeket váró nőnek.

Járjunk el mindig felelősen!

Ajánljuk még:

Levendula a szelfin túl: így használd főzéskor, sütéskor

Itt a nyár, egyre több helyen lilák a domboldalak – aki teheti, levendulaszüretre indul – vagy legalább egy szelfi erejéig elmerül a levendulásban. Joggal tart igényt e jeles növény a népszerűségre, hiszen szépséges, látványa is megnyugtató, gyógyhatása bizonyított, és a szépségápolásban, a kozmetikában is „jeleskedik”. Vannak, akik csupán „molyirtónak” tartják, mások a fűszerek közé, a konyhába is beviszik.