Sokkhatás a kertben: ezért lesz az esővíz az aranynál is értékesebb

Kert

Sokkhatás a kertben: ezért lesz az esővíz az aranynál is értékesebb

Nem is igazán emlékszem, mikor volt utoljára fehér karácsonyunk, vagy hány éve történt utoljára, hogy a hóember néhány napnál többet állt volna a talpán. De hogy is jön ez ide így a tavasz legvégén, mikor már a nyár is szinte kopogtat az ajtón? Sora van annak, ráadásul olyan, ami sokkal többünket érint, mintsem azt gondolnánk!

Történt ugyanis a napokban, hogy családi gazdaságunkban esővízgyűjtő tartályokat ástunk el, hogy a különféle gyógynövények parcelláit és a régi tájfajta gyümölcsöket az abban összegyűjtött vízzel tudjuk majd öntözni. Az egyenként öt köbméteres tartályoknak bizony nagy hely kell, az előkészítés során több mint két méter mély gödröket kellett ásnunk. Láttunk már ilyet, a feladat nagysága így nem is okozott meglepetést, sokkal inkább az, hogy a felső harminc-negyven centit követően a talaj az elmúlt hónapok furcsán télies-csapadékos időjárása ellenére is gyakorlatilag teljes mértékben száraz volt!

Ültem a nagy gödrök alján, s miközben a fent megerősödő szél finom port és homokot kavart az arcomba, csak azon gondolkoztam, vajon tudják-e azt odafent, mekkora a baj idelent?

Mert bizony a hótakaró nélküli telek, az eső nélküli nyári fesztiválszezonok sorozatának súlyos következménye van az élővilágra nézve! A kapunk mellett álló évszázados hársfa tavaly először alig pár centis leveleket hozott, s a huszonöt méter mély kutunk aljáról is csak két nagy varangyot tudtunk felhozni, mikor lemásztunk bele… Városon – s falun is egyre inkább – az eső ma már inkább nyűg, mint áldás: a mélygarázs be-, a cipő átázik, a busz pedig tökéletes ütemben érkezve fröccsenti ránk az úton gyűlt pocsolya vizét. A baj azonban ahogy jött, úgy megy is: a gondosan tervezett elvezető rendszerek pillanatok alatt „elintézik” azt a fránya vizet, az aszfalt felszárad, mehet minden tovább…

A természetet járó, a földdel foglalkozó embernek azonban napi tapasztalata, hogy a téli csapadék hiánya, a tavaszi-nyári esők megritkulása, a lehulló csapadék mennyiségének időbeli koncentrálódása mekkora problémát jelent az élővilág számára. A helyzet világos:

kevés jön, így amit kapunk, azt becsüljük nagyon, s tartsunk belőle annyit, amennyit csak tudunk!

A legegyszerűbb megoldás, ha a lehulló csapadékot egyszerűen nem engedjük el a kertünkből, de legalább amennyire lehet, lassítjuk elfolyását, amit egyrészt a talaj folyamatos növényborítottságával másrészt pedig kertünk fizikai kialakításával tudjuk segíteni. Egy szépen elgereblyézett üres parcelláról, a murvával szórt sorközről a lehulló csapadék sokkal gyorsabban elfolyik, mint egy növényekkel borított ágyásról. Ha biztosítani tudjuk, hogy kertünk területe minél hosszabb ideig legyen növények által borítva, már sokat tettünk a csapadék megtartásáért!

Szintén egyszerű praktika, ha a termesztett növények sorközeit, a fiatal gyümölcsfák törzse körül kialakított tányérokat szénával vagy mulccsal borítjuk. A lassan lebomló növényi részek nemcsak tápanyaggal látják el a talajt, de védőréteget képezve a nedvesség kipárolgását is jelentős mértékben csökkenteni tudják! Míg a növények által nem takart felszín az esőket követően pár óra alatt kiszárad, a takart részek alatt akár napokig nedves tud maradni a föld!

Nagyon sokat segíthet a csapadékvíz megtartásában az is, ha kertünk területét úgy alakítjuk ki, hogy a lehulló csapadék ne, vagy csak lassan tudjon róla elfolyni. Kicsi teraszok, gyűjtőárkok létrehozásával sokat tehetünk ennek érdekében!

Ha mindenképpen öntözni kell, igyekezzünk azt csak a legszükségesebb mennyiségben tenni. Az elkényeztetett növények gyökérzete sokkal kevésbé lesz fejlett, mint azoké, akiknek csak a természetesen elérhető nedvességből kell megélniük, így aztán egy esetleges szűkebb időszakot (akár a kertész tíznapos nyaralását) sokkal nehezebben fogják átvészelni.

Az esővízzel való öntözés nemcsak költségtakarékos, de a növények számára is kedvezőbb, természetesebb. Kisebb hordókat akár az eresz alá is állíthatunk,

komolyabb méretű tartályokat pedig a föld alá süllyesztve helyezhetünk el.

A csepegtető öntözőrendszerek kiépítése egy nagyobb gazdaságban jelentős költséggel jár, azonban kiskertekben, erkélyeken kialakított dzsungelekben akár egy szögekkel átlyuggatott slagcsővel is könnyedén elkészíthető. Az akár időzítő automatikával is felszerelhető csepegtetőrendszerek nemcsak takarékosak, de segítségükkel akár különféle preparátumokat, természetes növénysegítő szereket is közvetlenül a növényekhez juttathatunk.

A következő század olaja a víz lesz – mondják sokan, s nem kell Greta Thunbergnek lenni ahhoz, hogy ezt elhiggyük. Elég, ha leülünk a magunk ásta gödör aljára…

Ajánljuk még: