Kert

Rendhagyó kirándulásajánló: varázslatos magbörzék várnak szerte az országban

A tavaszi kert tervezésének egyik legizgalmasabb feladata a vetőmagok beszerzése. Bár a magszerzés legegyszerűbb módja vitathatatlanul a bolti vetőmagok kosárba pakolása, ez közel sem nyújt akkora élményt, mint egy közösségi magbörze. Ha eddig nem szántuk rá magunkat, idén mindenképpen pótoljuk: keressük fel a legközelebbi magbörzét, ahol rengeteg új információval, élménnyel és különleges vetőmaggal lehetünk gazdagabbak!

A magbörzék olyan közösségi események, ahol a magfogással foglalkozó hobbikertészek elcserélhetik, felkínálhatják másoknak vetőmagjaikat, cserébe a náluk hiányzó fajtákért. Magyarországon körülbelül egy évtizedes hagyománya van ezeknek a találkozóknak, amelyeken ma már nemcsak mag adásával és vételével foglalkozhatunk, hanem különféle szakmai előadásokat is hallgathatunk, vagy éppen bekapcsolódhatunk egy-egy nekünk tetsző programba.

Emlékszem az első magbörzémre – akkoriban szimplán magcserének hívták. Lelkes kertművelők kis csoportja ült egy kávézóban, és érdeklődéssel vegyes izgalommal vártuk, hogy a soron következő milyen paradicsomok magjait veszi elő a kis papírtasakokból. Kevesen voltunk-ha emlékeim nem csalnak, mindösszesen négyen. Nem születtek nagy csodák, maximum egy-egy óriás paradicsomra vagy extra erős chilire tehettünk szert. De a hangulat, a társaság és a közös érdeklődés megalapozta a legközelebbi magbörze iránti vágyakozásunkat.

Az érzés nem változott, a tartalom annál inkább. A kávézók négyfős asztalaitól felállva egy igazi divatprogram lett a magbörzékből – és ezúttal a szót a legpozitívabb értelmében használom. Szuper program kicsiknek és nagyoknak, ahonnan nemcsak egynapos élményeket, hanem akár egy életre szóló kapcsolódás magvait is magunkkal vihetjük. A tavasz már közeledik, kerekedjünk fel mi is, és szerezzük be a legszebb virágágyások és legegészségesebb konyhakertek magjait! 

Jó hír a kezdő magbörzéseknek: a Magház Közösségi Hálózat oldalán elérhető az az interaktív térkép, ami a közelgő Magbörzéket mutatja szerte az országban. Sőt, ha valaki maga szeretne megszervezni egy vetőmag-csereberét, akkor lehetősége van az oldalon történő népszerűsítésre is. Nem kell mást tennie, mint beküldeni az esemény adatait a Magháznak, és már fel is kerülhet az országos börze-térképre. 

Ízelítő mindabból, ami egy magbörzén várhat bennünket:

  1. A magbörzék kiváló lehetőséget adnak arra, hogy felesleges, saját gyűjtésű vetőmagjainkat, tőosztással vagy dugvánnyal szaporítható növényeinket elcserélhessük vagy továbbadhassuk. Akár egy forint ráfordítása nélkül színesedhet, gazdagodhat így a kert!
  2. A magbörzék egyik fő célja, hogy megőrizzük, tovább éltessük a helyi tájfajta növényeinket, ezzel visszacsempészve hagyományos, értéket képviselő fajtákat kertjeinkbe. Ebben a küldetésben nemcsak öröm, de megtiszteltetés is részt venni egy kertet szerető embernek. 
  3. Egy jó magbörze lehetőséget ad olyan fajták megismerésére, amikről korábban nem is hallottunk. Emellett a személyes kapcsolatok, beszélgetések arra is esélyt adnak, hogy a kulisszatitkokat ismerve megfelelő gondozással lássunk neki termesztésüknek. A balatonfőkajári magbörzén például Írország harangjaival is megismerkedhetünk. 
  4. Az ilyen találkozó mindig lehetőséget teremt, hogy új embereket, új közösségeket ismerjünk meg, tapasztalatokat cseréljünk, tájékozódjunk. Alapvetően jó érzés hasonló érdeklődésű emberek társaságában lenni, de ki tudja: egy-egy ilyen alkalom valami egészen különleges, gyümölcsöző együttműködés első állomása is lehet. A zalaszentgróti magbörzén például egy bögre forró tea és házi pogácsa mellett adhatjuk át magunkat a kedvenc témánknak.
  5. Vannak magbörzék, amik komplett szakmai programsorozattal várják a látogatókat: magfogási tudnivalók, egyesületi bemutatkozások és fajtamegőrzési lehetőségek is várnak ránk a jól megválasztott eseményen. Idén ilyen esemény lesz például a XIV. Bátri Magbörze Egerben, ahol a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ, a Magház Egyesület és az Életfa Környezetvédelmi Szövetség is képviselteti magát. Igazi kincsesbánya egy ilyen délelőtt azoknak, akik mélyebben szeretnék beleásni magukat a magvetés és konyhakerti termesztés világába. 



  6. Kedvenceim közé tartoznak az előadásokkal tűzdelt magbörzék. Egy-egy szemléletes, érdeklődést felkeltő előadás ugyanis teljesen más élményekkel enged haza bennünket – stílszerű hasonlattal élve: elülteti bennünk a valódi érdeklődés magvait. Idén ilyen esemény lesz például a II. Vasi Zöld Kosár Magbörze a Kámoni Arborétumban Szombathelyen.
  7. Egyre több az olyan börze is, ahol termelői kiállításokat tekinthetünk meg, vagy könyvbemutatónak, cserének, vásárnak lehetünk részesei. Ilyen lesz a X. Kecskeméti Magvas Nap.
  8. Ha ügyesen keresgélünk, olyan programot is találunk, ahol különleges, génbanki állományból érkező vetőmagok is beszerezhetőek. Ilyen lesz a budapesti Biokertész Kör börzéje, ahol a NÖDIK, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ is képviselteti magát. 
  9. Egy-egy különleges eseményen termőkörzetek, tájkörzetek, tájegységek speciális fajtáival, fajtacsoportjaival ismerkedhetünk meg. Bepillantást nyerhetünk helyi gyűjteményekbe, és ha szerencsénk van, igazi kincsekkel távozhatunk. Idén a II. Jászboldogházi Magbörze is hasonló lehetőségeket kínál, érdemes ellátogatnunk oda is. 
  10. A nagyobb magbörzék komplett családi programmal várják a kicsiket és nagyokat. Szegeden például zenés, táncos gyerekprogramok, népzene és oltás-szemzés bemutató is várja a látogatókat. 

Kalandra fel, és irány a legközelebbi magbörze!

Ajánljuk még:

A Bodeni-tó zöld szíve, amelyen Esterházy Miklós is kertészkedett – a Mainau virágsziget csodája

Aki a virágot szereti, annak egy látogatás egy virágszigeten mindennél többet ér. Felér egy ajándékkal. Egy elképesztően hatalmas ajándékkal. Talán nem is lehet szavakba önteni azt, amit az ember érez egy ilyen látogatás alkalmával. Azok az illatok, a fények, a hangok és a csöndek, az a páratlan hangulat, ami hatalmába keríti az embert, az nem elmondható. De azért megpróbálom, hátha kedvet kap más is megrészegülni a virágpompától.

 

Már követem az oldalt

X