Őszi megújulás a balkonládákban

Kert

Őszi megújulás a balkonládákban

Ahogy fogynak el a színek a kertben, úgy nő meg a választék a balkonnövények területén, hiszen a tűző nap elvonulása kifejezetten kedvez a kis helyen, szerényebb körülményekkel is beérő fajtáknak. Az árvácska és a díszkáposzta örök kettőse mellett számtalan más faj is megjelent az edényesek és dézsások piacán – színekkel, hangulatokkal és lehetőségekkel töltve meg a hűvösebb hónapok tereit.

Csarab (Calluna vulgaris)

Az ősz egyik leglátványosabb és leginkább kedvelt balkonnövénye, mert nemcsak széles színválasztékban kapható, hanem igen strapabíró növény hírében is áll, így sokáig díszítheti kültéri edényeinket, kaspóinkat, balkonládáinkat. A fehértől a lilán át egészen a vörös árnyalatokig elérhető a boltok polcain, így érdemes színkombinációkban is gondolkodnunk.

Bár bírja a napfényt, és nem okoz gondot neki egy kis szárazság sem, leginkább a savanyú, nyirkos talajokat kedveli, és ha ügyesen gondoztuk, akár márciusig is megőrizhetjük pompáját.

Fotó: 123RF

Krizantém (Chrysanthemum)

Bizony: a krizantém nemcsak az őszi virágágyások és síremlékek kedvelt faja, hanem egyben kiváló edényes választás is, hiszen megfelelő fajtái sokáig díszíthetik erkélyeinket, ablakainkat. Az egyik legtöbb fajtában és színben kínált faj a kertészetek és árudák polcain, így bármilyen összeállításhoz találunk belőle megfelelőt.

A napos, félárnyékos helyeket kedveli, de érdemes tudnunk, hogy a világosabb helyeken hamarabb elvirágzik.

A krizantém meghálálja a tápanyagdús talajt és a nyirkos közeget is, de arra érdemes ügyelnünk, hogy öntözni csak tőben öntözzük – így tovább megőrizhetjük egészségét és szépségét.

Colorful autumnal chrysanthemum

Fotó: 123RF

Veronikacserje (Hebe)

Az egyik kedvenc őszi edényesem, bár azt hozzá kell tennem, hogy a legtöbb fajtája nem bírja a keményebb teleket. Érdemes ezért védettebb helyekre tervezni, így biztonsággal átteleltethető, és a drasztikusabb szélsőségektől eltekintve díszítő értéke végig megőrizhető. Szintén sok formában, több levélszínben és számos virágárnyalatban elérhető, ráadásul még olyan fajtái is vannak, amelyek egy tövön különböző színű virágokat hoznak. Az enyhén savas talajt kedveli és a félárnyékos helyeket, túlöntözését viszont kerüljük, és fagyérzékenységére is ügyeljünk!

Fotó: Pexels / Martina Amaro

Dérbabér (Skimmia japonica)

A másik mindent vivő választás, ami még az előzőnél is jobb választásnak bizonyulhat. A dérbabér ugyanis nemcsak gyönyörű és elegáns, hanem rendkívül erős növény is:

a legkeményebb fagyoknak is ellenálló örökzöld cserje hírében áll.

Gyönyörű fényes levelei mellett az bordós bimbói és a tavasszal nyíló virágai is díszítenek, így kiváló dísze minden évszaknak. Előnye továbbá az is, hogy lassan nő, így átültetés nélkül is sokáig élvezhető, ráadásul nem sok fáradságot igényel a róla történő gondoskodás. Az árnyékosabb helyeken is jól boldogul, nincs szüksége sok vízre, egyedül a tartós szárazság állíthatja kihívások elé.

Fotó: Pixabay / Mabel Amber

Fajdbogyó (Gaultheria procumbens)

A fajdbogyó ősszel éli fénykorát, amikoris megjelennek rajta mutatós, piros bogyói. Törpe méretéből adódóan kiváló társnövénye a bokrosabban fejlődő vagy felfelé törő fajoknak, és tökéletes hangulat hozható létre vele, ha valamilyen törpe növekedésű tűlevelű mellé ültetjük. Árnyékos helyen is szépen fejlődik, és a savanyú talajt kedveli. Ha talaját sikerül mindig nedvesen tartanunk, akkor bőven hozza bogyóit, és egészen tavaszig biztosítja ládáink szépségét.

red bilberry

Fotó: 123RF

Nyitókép: 123RF

 

Ajánljuk még:

Különleges vadasparkok Magyarországon

Modern világunknak egyik nagy hátránya, hogy a mindennapok mókuskerekében egyre kevésbé kapcsolódunk a természethez, és ennek következtében a körülöttünk élő világról szerzett ismereteink is egyre beszűkültebbek. Ennek orvoslására kínálnak kiváló lehetőséget azok a vadasparkok és látogatóközpontok, ahol élményprogramokon és természetismereti kiállításokon keresztül fedezhetjük fel (újra) a minket körbevevő csodákat. A legismertebb állatkertektől tovább lépve ezúttal olyan helyszínekkel készültünk, amelyek egy-egy különleges oldalról közelítik meg világunk őrizendő értékeit, és olyan utakra vezetnek bennünket, amelyeket talán még sosem fedezhettünk fel.