Őshonos fafajokat a kertbe!

Őshonosnak nevezzük azokat a növényeket, amelyek nem betelepítés útján vetették meg gyökerüket hazánkban, vagyis nem emberi beavatkozás hatására kerültek a Kárpát-medencébe, hanem már legalább kétezer éve jelen vannak körülöttünk. Ezeknek a növényeknek hazai előfordulása természetes, a földtörténet során alakult ki hazai elterjedésük, és ezért kiválóan alkalmazkodtak a hazai környezeti viszonyokhoz. Nem kérdés tehát, hogy

érdemes olyan fajoknak helyet adnunk kertünkben, amelyek eredendően itthon érzik jól magukat, és ebből kifolyólag nem igényelnek túlzott erőfeszítést, áldozatot, anyagi ráfordítást ahhoz, hogy életben maradjanak.

Olyan fajok, amelyek jól funkcionáló részei a tájnak és a helyi életközösségeknek, amelyek szerepet kapnak az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában, és amelyekre szüksége van a hazai flórának és faunának is.

Virágos- vagy mannakőris – Fotó: Baráti Díszfaiskola

A virágos- vagy mannakőris (Fraxinus ornus)

Az olajfafélék családjába tartozó lombhullató fafajunk. Általában 6–8 méter magasra nő meg, és szilárd támasztékot igényel, mert törzse hajlamos a görbe növekedésre. Hajlamos az alacsony villásodásra, és lombozata is szabálytalan, laza szerkezetű. Levelei 15–20 centiméter hosszúak, és általában hét levélkéből állnak. Bugavirágzata sárgásfehér, ami az új hajtások végén pamacsos tollbokrétában nyílik. Termése pár centiméteres, lecsüngő, lándzsa alakú úgynevezett szárnyas lependék, ami beérve sárgás-barnás színt vesz fel.

A kőris közepesen tápanyagigényes, jól bírja a fagyokat, és az aszályt is jól tolerálja.

Fiatal egyedei árnyéktűrőek, de később fényigényes fa fejlődik belőlük. Virágai lombfakadás után, április–júniusban nyílnak, termése októberben érik be. A legszebb talán ősszel lesz, amikor lombja a sárgától a liláig számtalan árnyalattal díszíti a kertünket.

Egybibés galagonya – Fotó: Pl@ntNet

Az egybibés galagonya (Crataegus monogyna)

A rózsafélék családjába tartozó középmagas, tömött ágrendszerű 5-8 méteres fafajunk. Koronája szabálytalan, szétterülő, levelei ékvállúak, 3-5 hasábúak a csúcs felé fogas karéjokkal. Hímnős virágai fehérek és dús bogernyőkben nyílnak, azonban cseppet sem nevezhetőek illatosnak- sőt, egyesek szerint kifejezetten kellemetlen szagúak. Termése vérpiros, gömbölyű.

Az egybibés galagonya különböző lomberdőkben, erdőszéleken, cserjésekben viszonylag gyakori, és gyakran találkozhatunk nem fává, hanem cserjévé fejlődő alakjával is.

A közepesen száraz, meleg agyag-, vályog- vagy homoktalajokat kedveli, és ha jól érzi magát, akkor akár 500 évig is elélhet. Május-júniusban virágzik, termése a madarak egyik kifejezetten kedvelt csemegéje.

Vénic-szil lependék-termése – Fotó: Wikipedia

A vénic-szil (Ulmus laevis)

A szilfafélék (Ulmaceae) családjába tartozó fafajunk, amit szúnyogfának is hívnak. Közepes termetű faként tartják számon, de így is képes 25 méter magasra megnőni. Törzse erősen ágas, koronájára a szabálytalan alak jellemző. Levelei 6–13 cm hosszúak, vékonyak, elliptikusak, levélszélük élesen fűrészes. Virágai egyivarúak és kétivarúak is lehetnek, a levélhónaljakból csomókban nyílnak, kocsányon csüngenek, színük pedig zöldesvörös, termése lependék-termés. A vénic-szil lombfakadás előtt virágzik, általában márciusban. Termései májusban érnek be, és nem sokkal ezután már le is hullanak.

A legtöbben gyönyörű őszi lombjáról ismerik: élénk sárga színével festi meg a tájat.

Árnyéktűrő de melegigényes faj. A talajjal szemben igénytelen, de a semlegeshez közeli kémhatású talajokon fejlődik a legjobban. Tápanyagigénye közepes, kedveli a nedves talajokat, és a rövid idejű elöntést is kibírja. Nagy az alkalmazkodó képességge, és a szilfavész kevésbé károsítja, mint a többi szilfajt.

Mézgás éger termése – Fotó: Megyeri Szabolcs Kertészete

A mézgás- vagy enyves éger (Alnus glutinosa)

A nyírfafélék családjába és az éger nemzetségébe tartozó fafajunk. Formája kissé kúpos, de vízpartokon akár elterülő cserje is lehet belőle. Általában maximum 20 méteresre nő meg, törzse egyenes lesz, ágai pedig vízszintesen állnak. Hajtásai fiatalon ragadósak (mézgások), akárcsak rügyei, amelyek feketéslila színükről könnyedén beazonosíthatóak. Levelei 5-10 cm hosszúak, visszás tojásdadok, kétszer fogazottak. Tavasszal jelennek meg rajta végálló porzós barkái, vörösesbarna termős füzérei pedig a hajtások végén, az előző évi tobozkák mellett nőnek a még levéltelen ágakon.

Termése körülbelül egy centiméteres és hosszú kocsányon lóg- éretten sötétbarna áltoboz.

A mézgás éger egy gyorsan nővő, viszonylag hosszú életű fa, ami sarjadásra is hajlamos. Alapvetően víz- és fényigényes faj, melegkedvelő, de a szennyezett levegőt jól tűri. Természetes vizek mellett gyorsan növekszik, és meghálálja a megfelelő vízellátást. Impozáns eleme lehet a kertünknek, és áltobozai nem hiányozhatnak az ünnepi díszekről, szárazvirág alkotásokból sem.

Kislevelű hárs virágja – Fotó: Pixabay / Manfred Richter

A kislevelű hárs (Tilia cordata)

A mályvafélék családjába tartozó hárs nemzetség faja, ami gyönyörű virágaival és páratlan illatával csalogatja kertünkbe beporzók tömegeit. Általában 20–25 m magasra nő- lekerekedően oszlopos koronát alakítva. Hajlamos a tövétől elágazni, és a legtöbb egyednek szabálytalan a koronaformája is. Levelei szív alakúak, fűrészes szélűek, és körülbelül 5 centisek. Sárgásfehér, illatozó virágai hosszúkás, ép szélű fellevélhez csatlakozó, 4–12 cm hosszú bogernyőben nyílnak. Gömb alakú termései simák, a bibeszál maradványaként kis, hegyes szárban végződnek. Érett termései a fellevéllel együtt, pörögve esnek le.

A kislevelű hárs viszonylag igénytelen faj: szárazság- és árnyéktűrő, kissé lassan nővő fa.

A jó vízellátottságú talajt kedveli a legjobban, és hogy mennyire érzi jól magát az adott területen, azt leveleinek nagyságával jelzi: a levelek mérete ugyanis jelentősen függ a termőhely vízellátásától. Minél megfelelőbbek a körülmények, annál nagyobb levelekkel hálálja meg. Beporzóink igen kedvelt növénye, így mindenképpen érdemes beköltöztetnünk kertünkbe.