Az egyedülálló Iskolában az Erdő Program célja, hogy minél több fiatallal megismertesse az erdei ökoszisztéma működését, fontosságát és megóvásának lehetőségeit. Az interaktív élménypedagógiai eszközök és módszerek széleskörű alkalmazásával nemcsak a tudásátadás magas foka valósulhat meg, hanem az érdeklődés felkeltése is, ennek köszönhetően pedig
a kötődés, a természetkapcsolódás is könnyebben kialakulhat a fiatalabb generációkban.
Minden olyan hazai köznevelési intézmény jelentkezhet a programra, ahol a 6-14 éves korosztály nyitottsága és tudás utáni vágya adott, és ahol a pedagógusok is fontosnak tartják a természetkapcsolódások erősítését, az ismeretterjesztés izgalmas módszereit és a felelős gondolkodás kialakítását. Sőt: a lehetőség még azoknak is adott, akik 2024-ben már részt vettek a programban, ugyanis ők is újra pályázhatnak.
A programra 2025. január 15-től lehet regisztrálni, és minden magyarországi köznevelési intézmény igényelheti: állami és nem állami fenntartású intézmények egyaránt.
A program a 6-14 éves korosztályt célozza meg, de olyan középiskolák is jelentkezhetnek, ahol 6 vagy 8 évfolyamos képzést biztosítanak, tehát vannak általános iskolás korú tanulói.
![](/data/generated/articles/115/1159/article-115922/5824946_l_fit_1060x10000.jpg?key=NGU2Y2E4MTFiZTgwMWJkNzg0OTU2ZTM4Nzc2M2VkM2YzZDg4ZGQ5MjMyZjc1NGM5ODY2NDkzZmYyYzYzOTdiNA==)
Fotó: 123RF
A foglalkozások alkalmával nemcsak az erdei életközösségek mindennapjait ismerhetik meg a résztvevők, hanem az erdő egészségének és egyensúlyának megőrzési stratégiáit is, továbbá a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásairól is széleskörű ismereteket kaphatnak: az okoktól kezdve a lezajló folyamatokon át egészen a megoldásokig.
Az erdőpedagógia alkalmazásának célja az erdő iránti érzelmi kötődés kialakítása, a környezettudatosság és a környezetért megvalósuló viselkedés formálásának segítése: ennek megfelelően a program szervezői nemcsak az ökológiai ismeretek átadását tartják fontosnak, hanem az erdőgazdálkodási és vadgazdálkodási ismeretek közvetítését is.
Idén kiemelt szerephez jut a talaj, mint az élet nélkülözhetetlen forrása. A foglalkozások alatt a fiatalok megismerhetik széleskörű funkcióit, a benne élő állatok sokszínűségét és ökológiai szolgáltatásait.
Az erdőpedagógusok által tartott foglalkozások segítenek elindítani egy másfajta gondolkodást, a programhoz biztosított, intézményekben maradó eszközök pedig megteremtik a lehetőséget az elmélyülésre, kötődések kialakítására is. A csomaghoz tartozó könyvek, szaktudásfüzetek, kártyajátékok, bogárnézőpoharak, plakátok, magpapírok és év fája könyvjelzők lehetőséget adnak egy olyan élménydús tudásszerzésre, amely hozzájárul egy élhető jövőért aktívan tevő generáció felneveléséhez, cselekvésre ösztönzéséhez is.
![Forest hills of the Carpathian mountains, utensils fog.](/data/generated/articles/115/1159/article-115922/79305442_l_fit_1060x10000.jpg?key=Nzc1NjQwNjczNzk0ZjEyNDcwYjk3ZjBiZDM5YzUzYTk3ODkwN2MxZWRkODM2NjdlZTZkODk1YjllZjkwZjgzOQ==)
Fotó: 123RF
Regisztráció az Iskolában az Erdő Programra
Részletek:
Nyitókép:
Ajánljuk még: