„Ha magvát míg zöld, megtöröd... és megkened vele... ama fejér szeplőt eltörli”– ennél sokkal többre képes a fehérmályva

Az orvosi ziliz vagy fehérmályva (Althaea officinalis) alapvetően a mocsárrétek és árterek magasba emelkedő növénye, de megtalálható legelőkön és szikeseken is. Kifejlett korára igen impozáns méretet ér el: egy-másfél méteres magasságba tör fel, és lilás-rózsaszínes fényű fehér virágaival hosszasan díszíti a tájat.

A régészeti leletek és a ránk maradt leírások szerint a régi görög kertek díszítő- és gyógynövénye volt – ha figyelmesen keresgéljük, a pompeji falfestményeken is megtalálhatjuk.

Fotó: Wikipedia / Bernd Haynold

Latin nevét is ezekből az időkből eredeztetjük: az ógörög althein, gyógyítani szóból. Pedanius Dioskorides (görög orvos) zilizgyökérből készült vizes borogatást használt rovarcsípés kezelésére, és Plínius szerint pedig

„bárki is bevesz egy kanálnyit a mályvából, az a nap folyamán mentes lesz minden betegségtől”.

Nagy Károly állítólag birodalma egész területén előírta az orvosi ziliz termesztését: a történet szerint az uralkodó vastagbélgyulladásban vagy fekélyben szenvedett, a fehér mályvát pedig gyakran alkalmazták emésztőszervi megbetegedések kezelésére. 

Fotó: Flickr / Gail Hampshire

Már a tizedik századi kolostorkertekben is gyakori gyógynövénynek számított, sok nyálkaanyagot tartalmazó gyökere toroköblögető, hurutoldó főzetek gyakori alkotórésze volt. Bingeni Szent Hildegárd szerint kiváló csillapítója a láznak:

„az az ember, akinek állandó láza van, törje össze a zilizt ecetben, és igya ezt reggel éhgyomorra és esténként, és a láz, bármilyen típusú is, csökkenni fog” – írja a Füvek könyvében.

A korabeli gyógyítók hittek fejfájáscsillapító erejében is: ziliz és zsálya összetört keverékét faolajjal keverték össze, tűz mellett kezükben melegítették, és a felmelegedett keveréket kenték homlokukra. Nagyobb fejfájás esetén a keveréket kendővel, éjszakai borogatásként tették homlokukra, hogy reggelre nyoma se legyen a fájdalomnak.

Fotó: Wikipedia / Stefan Lefnaer

A 15. században hazánk egyik fontos kiviteli árucikke volt, ezért a szomszédos országokban „ungerischkraut”, azaz magyarfű néven ismerték. A kor hölgyei szépítőszerként is használták:

„Ha magvát míg zöld, megtöröd ecetben és a nap hevén melegíted, és megkened vele, Alphos az az Vitiligines, azaz ama fejér szeplőt eltörli”– olvashatjuk az erre utaló feljegyzésekben.

A népgyógyászat leggyakrabban alkalmazott zilizkészítményei a zilizszörp, a ziliz vizes kivonata, és az úgynevezett melltea keverék, amihez a zilizen kívül még olyan gyógynövényeket is hozzáadtak, mint az édesgyökér, az ökörfarkkóró és az ánizs. Gyakorta készítettek belőle úgynevezett lágyító teakeveréket: ez zilizlevelet, kamillavirágot és lenmagot is tartalmazott. A keverék gyógynövényeit meleg vízzel vagy tejjel péppé dolgozták, és borogatásként alkalmazták. 

Fotó: Wikipedia / André Karwath

Igen hasznos növény: gyakorlatilag minden része tartalmaz hatóanyagot, bár főleg gyökerét használják fel. Ezt szárítják, majd teát főznek belőle, amit köhögés, légúti problémák esetén alkalmaznak, de készíthetünk belőle cukorkát és szirupot is, amit a gyerekek szívesen fogadnak el betegség esetén. A boltokban és herbaházakban gyökerével (radix althaeae), szárított leveleivel (folia althaeae) és szárított virágaival (flores althaeae) is találkozhatunk, különböző készítmények összetevőjeként.

Leveleit virágzás előtt szoktuk gyűjteni. Naptól védett, száraz helyen, letakarva vagy hálós szárítóban érdemes kiterítenünk – a nagy melegben nagyon hamar meg is szárad. A száraz leveleket tiszta üvegekben tárolhatjuk naptól védett, zárt szekrényben vagy kamrában.

Fotó: Wikipedia / André Karwath

Ahol előrébb járnak a zilizek, ott virágaikat már most is gyűjthetjük, de egészen augusztusig lesz rá lehetőségünk. Napon gyorsan megszárad, és már tehetjük is a tiszta üvegekbe.

Gyökerét késő ősszel kell kiásni, és csak a többéves tövek gyökerével érdemes próbálkoznunk (vastagságuk miatt).

Főgyökereit és oldalgyökereit is száríthatjuk, de csak hámozás után: a külső sárgásszürkés réteget el kell távolítanunk feldolgozás előtt. A gyökereket feldaraboljuk, és gyorsan megszárítjuk – szárítás közben forgatjuk, hogy ne penészesedjen be, és ne veszítse el színét. A kész gyökérdarabokat üvegekben tárolhatjuk.

Fotó: Geograph / Ian Cunliffe

De a zilizt nemcsak szárítva alkalmazhatjuk: fiatal levélből ízletes saláta is készíthető. Sőt, a gyökere is ehető: 

régi receptek szerint a főtt zilizgyökereket hagymával és vajjal sütötték meg.

Levelei alkalmasak még vízhajtásra, és bőrnyugtató hatásuk sem elhanyagolható. Ha pedig megfőzzük őket, akkor felhasználhatjuk húgyúti problémák enyhítésére is, a legjobb viszont az, ha hideg vizes kivonatot készítünk belőlük. Ehhez a leveleket két órán át áztatjuk hideg vízben, majd leszűrjük. Az így kapott ziliz ázalék felhasználható orr öblögetésére, a szájban jelentkező gyulladások enyhítésére, borogatásra, és – az előző századok ajánlásai szerint – még hasmenés kezelésére is érdemes kipróbálni. 

Fotó: Pixabay / Couleur

Láthatjuk tehát, hogy az orvosi ziliz egy igen sokszínű éke kertünknek, ezért érdemes helyet adnunk neki. Felhasználásával óvatosan és fokozatosan próbálkozzunk: mindig alaposan utánajárva elkészítésének, alkalmazásának és adagjainak!

Nyitókép: Flickr / Melanie Shaw