Egy virág, ami a kedvenc állatáról kapta a nevét

Kert

Egy virág, ami a kedvenc állatáról kapta a nevét

 A pillangóvirág bár nem őshonos, mégis kedves növényünk!

A mi éghajlatunkon augusztus vége, szeptember eleje igen szegény virágokban. Az ősi, honos fajok már tudják, hogy hamarosan vége a nyárnak, itt az idő magot érlelni, gondoskodni a jövőről. A most virágzók a gondos gazdától várják ilyenkor a törődést, támogatást. Akik virítanak a kertben, azok a virágok valamikor messzi földről érkeztek hozzánk, más időjárási feltételek közül. Ők nem érzik még a tél közeledtét, tarka karnevált táncolnak a dáliák, a kúpvirágok, a pillangóvirágok.

A pillangóvirág, vagy lepkevirág (Cosmos bippinatus) az utóbbi időben a kertemben a legfurcsább helyeken kel ki. Ilyenkor dekoratív támasztékot kap, hogy ha belekap a szép, ne tépje ki a földből. Szeretem simogatni kaporszerű, finom levélzetét és gyönyörködni benne. Neve arra utal, hogy a pillangók is igen kedvelik, színesen üldögélnek a színes virágokon, szorgosan nektárt gyűjtenek róluk.

 
Rózsakunyhó

„A szenvedelmek zúgása, lepkeszárny fergetege” – jut eszembe sokszor Kölcsey sora, mikor ránézek. Vanitatum vanitas, vagyis hiúságok hiúsága, mert igen, hiú ez a virág, minden kedves kecsessége, könnyed eleganciája dacára. Eluralkodik az ágyáson, mások fölé nyújtja hivalkodóan színes virágfejeit, táncol, hajlong, határtalanul nagyravágyó.

Ennek ellenére, ezzel együtt, nagyon szeretjük ezt az amúgy Dél-Amerikában őshonos növényt, amely az Egyesült Államok közvetítésével került Európába. Itt jó talajra és kellemes környezetre talált, a kertekben igen megkedvelték, ezért széles körben elterjedt.

Magról vethetjük, és akár az egynyári ágyásban, akár az évelők közt kiegészítésként nagyon mutatós.

Figyeljünk arra, hogy a kikelt pici növények fagyérzékenyek, de ültetéskor arra is érdemes gondolni, hogy akár a másfél métert is elérheti kifejlett korában! Ha időről időre visszacsípjük a hajtásait, akkor szépen bokrosodik, de könnyen elfekszik, és a szomszédos növényeket elnyomhatja, ha nem vigyázunk. Ugyanakkor ha magasra nő, a vihar is könnyen eltörheti, tehát ilyenkor érdemes kikarózni, vagyis hozzáillő, kecses, de erős támasztékról gondoskodni, ami a virággal együtt dekoratív pontja lehet a kertnek.

Mivel hosszú ideig virágzik, sok tápanyagra van szüksége, tehát érdemes még a nyár végén is pótolni a talajban az elhasznált tápanyagot, hogy egészen a fagyok beálltáig biztosítsuk a gazdag virágpompát. Viszonylag szárazságtűrő, de azért a langyos esővízzel való öntözést ő is meghálálja.

 
Rózsakunyhó

A hónapokig tartó virágzás záloga, ha az elnyílt virágokat rendszeresen eltávolítjuk. Vázába is vághatunk belőle, mert vízbe állítva is jó néhány napig szépen mutat. Virágai a fehértől a rózsaszínen át egészen a bordóig sokféle árnyalatban léteznek, de legszebb akkor, ha színkeveréket vetünk, és élvezzük a természet adta szín-játékot. A nemesítők az utóbbi időben egészen extra virágokkal is előrukkoltak: vannak fodros, kagylóhéj formájú szirmúak, egészen sötét színűek is, sőt, törpe növekedésűeket is találhatunk, amelyek a balkonládában érzik jól magukat.

Könnyen gyűjthetünk róla magot, amelyek a következő évi virágokról gondoskodnak, de a növény elszórt magjai is kikelnek. 

A pillangóvirág szirmait a konyhában is felhasználhatjuk, de mivel különösen izgalmas íze nincs, inkább dekorációs céllal: a nyárvégi gyümölcssalátákat feldobják az üde, tarka szirmok, de akár tortákat is díszíthetünk velük.

Fotók: Rózsakunyhó

Ajánljuk még:

A kerti gyilkosok koronázatlan királynője: a leander
Gyönyörű szépség, amelynek óriási rajongótábora van hazánkban is. Sorra cserélnek gazdát különleges virágú egyedek dugványai, hogy gondos ápolás mellett újabb élet keljen életre. A leander elmaradhatatlan a nyaralóból, a nyári teraszról, a présház előtti szelfikről. A mediterrán életérzés ikonikus virágának szépsége mögött erős méreg rejlik, amiről nem tudunk, vagy sokszor megfeledkezünk.

Pusztítástól az életig: változásom szimbólumai, a kerti diófák
Sokszor jutnak eszembe az első sétánk lépései saját kertünkben, de a legélesebben az erőteljes hangra emlékszem, ami életem párjából tört elő akkor: „Na azt már nem!” Néztem őt, próbáltam beférkőzni a gondolataiba, miközben azt kérdeztem magamtól, meddig mehetek még el? Mást akartunk. Bennem továbbra is dolgozott az önállósult dac, ő pedig nem tűrt ellentmondást. Így maradtak meg a diófák.