Amikor túl sok az eső – hogyan vezessük el, hogyan gyűjtsük össze?

Az elmúlt héten közel 60 milliméter eső esett mifelénk, de az OMSZ adatait bogarászva olyan megyét is találtam, ahol ez megütötte a 100 millimétert is. Hogy legyen mihez viszonyítanunk: az 1991 és 2020 közötti időszakban mért átlagos januári csapadékösszeg alig valamivel 30 mm feletti volt. Ehhez képest az egy hét alatt ránk zúduló 50-60 vagy épp 100 milliméter egyértelműen tetemes mennyiséget jelent.

Az első napokban a legtöbben még örültünk, mert az esőre nagy szüksége van a növényeknek, azonban a harmadik átázott nap után fel-felbukkanó vízfoltok, áradások és „esőtavak” már közel sem voltak annyira barátságosak. Az országot járva

szinte nem volt olyan település, ahol ne láttam volna az elvezető árkokban egyre csak feljebb szökő, vagy a szántók nagy részét beborító, elakadt vizet.

A talaj ugyanis nem bír el mindennel – legalábbis adott időn belül, adott mennyiségen túl már nem… Az a kép, amit a jól megmunkált, áztatott földeken láthatunk, nem más, mint a „túlterhelés” egy példája, az a jelenség, amikor a csapadék intenzitása meghaladja a talaj beszivárgási kapacitását. Ilyenkor a korlátozott beszivárgás miatt a talaj felszínén megjelenik a víz, és belvízkár illetve talajerózió jelentkezik. De talán még ennél is kellemetlenebb, amikor az altalajban van a probléma, ha ennek tömörödöttsége miatt a feltalaj telítődik, oldalirányú vízmozgás alakul ki, többletvíz jelenik meg a talajban vagy közvetlenül a talajfelszínen. Sajnos volt szerencsém tapasztalni az ebből adódó kellemetlenségeket: tipikus esete a nem megfelelően kialakított kiskerti, terasz melletti rézsűknek.

Talajtípustól, szerkezettől függően 1-3 nap kell ahhoz, hogy az összes gravitációs víz a mélyebb talajrétegekbe szivárogjon, így nem nehéz kitalálni, hogy abban az esetben, ha a csapadékutánpótlás folyamatos, kialakul a „nincs hova folyni” állapot, ez pedig komoly problémát okoz nemcsak a gazdáknak, hanem a hobbikert-tulajdonosoknak is.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Az első és legfontosabb a tervezés. Egy jól kitalált, átgondoltan összeállított terület, kert vagy udvar garancia lehet a túlzott csapadékmennyiség okozta problémák kivédésére. Gazdálkodók esetében a megfelelő talajműveléssel, szervesanyag-utánpótlással, meszezéssel (a stabil talajaggregátumok kialakulása érdekében), a tömör talajrétegek megszüntetésével és egyéb agrotechnikai eljárással (például mélyen gyökerező vagy a pórusteret növelő gyökérzetű növények vetésforgóba történő beillesztésével) befolyásolni lehet a talaj szabadföldi vízkapacitását – azaz nagymértékben tudjuk javítani a talaj vízelvezető és befogadó képességét. Hosszú távon rendkívül fontos tényezők ezek!

A tudomány megoldásai: drénrendszerek

Az egyik legtöbbet alkalmazott módszer a drénrendszerek kiépítése. Ezeknek az a funkciója, hogy a káros vízfelesleget gyorsan elvezetik a talajból, így megelőzik a túl nedves talajállapot tartós fennállását. Elsősorban a művelt rétegben megjelenő többlet víz elvezetésére használják: megelőzhető vele a gyökérzónában felhalmozódó víz. Ha nem vezetjük el a felesleget, akkor tavasszal a talaj lassan szárad ki, aminek

egyenes következménye lehet az elvetett magok rosszabb csírázása vagy a kifejlődő növényállomány állapotának nagymértékű romlása.

A napjainkban használt elsődleges drénrendszerek 50 centiméternél mélyebben, a talajban lefektetett perforált, műanyag (PVC) csövekből állnak. A másodlagos drénrendszerek 1-2 méteres távolságban lévő csöveit az egymástól sokkal távolabbra, 20-30 méterre lévő, elsődleges dréncsövekre merőlegesen alakítják ki. Az úgynevezett vakonddrénezésnél pedig egy kúpos forgástestnek, a vakondekének a talajban való vízszintes irányú vontatásával magából a talajból alakítják ki az 5-8 cm átmérőjű cső alakú vízvezetőt.

Amikor a ház is bajban van

Az új házakban élők most valószínűleg mosolyognak egyet, hiszen ma már az építésügyi szabályok is előírják a biztonságos paramétereket, azonban nem mindig volt ez így. Szép számmal akad még olyan ház, ahol nem volt túl alapos a tervezés, de csak halkan súgom meg: még ma is történnek érdekes bakik… Az egyik ilyen a nem megfelelő lejtések kialakítása. A háztól kifelé ugyanis legalább 2 százalékos, azaz méterenkénti 2 centiméteres lejtést kell biztosítanunk.  Ennek fő funkciója, hogy ha a teraszra bevág az eső, akkor az kifelé menjen tovább, ne a ház felé. Ha a nyílászáróknál megáll a víz, az nemcsak esztétikai, hanem szerkezeti problémákat is okozhat. A lejtés az udvarban is egyszerű megoldás: a burkolt sávok csapadékvíz elvezetését legegyszerűbben úgy oldhatjuk meg, ha egyik oldalra, vagy középről mindkét oldalra lejtést alakítunk ki, aminek következtében lefolyik róla a víz.

Gyakori hiba, hogy a házfal mellől nincs megfelelően elvezetve a lefolyó esővíz.

A koncentráltan lezúduló víz miatt megsüllyedhet a ház sarka, megrepedhetnek a falak. A legegyszerűbb, amit tehetünk, hogy egy folyókával a földfelszín felett elvezetjük az esővizet a ház falától körülbelül 2-3 méteres távolságra.

Sokan a kavicsos megoldáshoz nyúlnak: ilyenkor a lefolyók a talajszint alatt összekötésre kerülnek egy csővel, az összegyűjtött esővíz egy épülettől távolabb eső részre áramlik tovább: a szikkasztóba. A szikkasztó egy olyan gödör, ami áttöri a talaj vízzáró rétegét, geotextil bélelést kap, ebbe osztályozott kulé kavics kerül, lehetőleg minél nagyobb szemcseméretben (32-64 pl). A kulé kavics a terepszint alatti 30 centiméterig tart, tetejére újra geotextil kerül, végül egy takaró termőföldréteg. De ma már kapható a kulé kavics helyett műanyag elemekből gyártott szikkasztó is, ami modulárisan bővíthető, a szükséges méretnek megfelelően.

A szikkasztó blokk egyre kedveltebb módja a tetőről lezúduló csapadék befogadásának. Alkalmas csatornán keresztül levezett és egyéb burkolt területeken összegyűlt esővíz befogadására is, túlfolyók vizének elvezetésére és szikkasztására szintén megfelelő választás lehet. Általában nagy befogadóképességűek és egymásba építhetőek. Gyakorlatilag ugyanezt tudja a szikkasztó alagút is, talán valamivel kisebb befogadóképességgel.

Klasszikus megoldás az esővízgyűjtő ciszterna építése is, amit régebben tömör téglából készítettek, ma már azonban inkább zsalukőből építik beton aljzattal és födémmel, vízzáró vakolattal. Egyre kedveltebb a műanyag esővízgyűjtő tartály telepítése, ami készen érkezik, csak el kell helyezni a gödörben és szükség esetén lehorgonyozni.

Az esővíz összegyűjtése esetében be kell látnunk: itt tényleg a méret a lényeg…

Ugyanis egy kisebb tároló hamar telítődik, a víz a túlfolyón távozik, ahonnan a szikkasztóba, rosszabb esetbe az utcára kerül… És azt se felejtsük el, hogy az összegyűjtött esővíz hasznosítható a locsoláson kívül sok másra is: a WC öblítése, a mosás, a kerti tó feltöltése is megoldható ezzel a módszerrel, ezért érdemes hosszú távon gondolkodni, és nemcsak a környezetet, de a pénztárcánkat is kímélni. Egyszeri kiadásnak valóban húzós lehet egy nagyobb tartály beszerzése, de adott esetben hamar vissza is hozhatja az árát.

De érdemes kisebb léptékben is gondolkodni. Az eresz alá helyezett hordó vagy más mobil esővízgyűjtő tartály is sokat jelenthet mind a felfogás, mind a költséghatékonyság szempontjából. Ma már a legkülönfélébb színekben, méretekben és funkciókban gondolkodhatunk.

Az esővíz elvezetése is szabályozva van…

Az egyik legfontosabb betartandó alapelv, hogy „A telek, terület csapadékvíz-elvezetési rendszerét úgy kell kialakítani, hogy a víz a terepen és az építményekben, továbbá a szomszédos telkeken és építményekben, valamint a közterületen kárt (átázást, kimosást, korróziót stb.) ne okozzon, és a rendeltetésszerű használatot ne akadályozza”. A csapadékvíz a telken belül elszivárogtatható, ha ez nem veszélyezteti a környező területeket és építményeket. Szabályozzák, hogy területen belül vagy kívül kell elvezetni, és a helyi önkormányzat is hozhat saját, közigazgatási területére vonatkozó előírásokat. Érdemes tehát tájékozódnunk, mielőtt belevágunk, mert a bírságok összege igen fájdalmas lehet…

S egyre több a hirtelen lezúduló esővíz...

Be kell látnunk: a termőtalaj védelme, az épületünk biztonsága és a felesleges kiadások megelőzése érdekében komolyan el kell gondolkoznunk a megfelelő vízelvezetési technikák alkalmazásán, méghozzá úgy, hogy felkészüljünk az egyre szélsőségesebb, és ebből adódóan egyre többször előforduló nagy mennyiségű csapadék „lezúdulására”. A hatalmas pocsolyák feletti ugrálás és a sáros cipőtalp a legkisebb gond, amit a hirtelen érkező nagy mennyiségű eső okozhat – ennél sokkal komolyabb akadályokat kell leküzdenünk.

Ha építkezés előtt állunk, akkor legyünk nagyon szigorúak a lejtések, szerkezeti elemek és területszintek kialakításában. Akkor sincs gond, ha ezeken már túl vagyunk, és nem minden volt kellően átgondolt az építéskor, hiszen a fenti módszerek közül a legtöbbet utólag is alkalmazhatjuk.

Annak sem kell aggódnia, akinek nem fér bele egy ciszterna vagy egy komolyabb szikkasztó rendszer, hiszen mint mindig, ez esetben is

itt van nekünk a természet ereje: ültessünk sok-sok növényt, hogy gyökérzetükkel megköthessék a talajt,

és figyeljünk a talajkímélő kertművelés betartására, hogy a lábunk alatt elterülő hatalmas élő szőnyeg önmaga  is megbirkózhasson a nagy feladattal!