Olimpiai szakácsok
A második világháború után az 1948-as volt az első olimpia, ahová a magyar csapatot saját szakácsuk kísérte. Londonban Venesz József vezetésével főztek a magyar sportolók számára. Ő négy olimpián át sütött-főzött a versenyzők kedvére, a magyar konyha hírnevének öregbítésére. Az 1952-es helsinki olimpián Kurucz Antalt osztották be mellé, aki nem kevesebb, mint 6 olimpián át tartott ki a magyar csapat mellett. Olimpia-gasztronómiai történeteit egy könyvben osztotta meg a nagyérdeművel. Vallja, hogy az olimpián a versenyzők mellett a szakácsoknak van a legnehezebb dolguk, mert ők mindennap versenyeznek, és minden egyes nap az aranyérem a tét.
Mit kell főzni az olimpikonoknak?
Ez a kérdés nem csak a sportolókat foglalkoztatja, hanem azokat is, akik szívesen másolnák le az olimpikon-étrendet a jobb teljesítmény elérése érdekében. Azok is kíváncsiak rá, akik csak bekukucskálnának az edzőtáborok, a versenyre való felkészülés világába és az olimpia konyháiba, amelyekről vajmi kevés szó esik a siker árnyékában. Pedig olykor az érem is szebben csillog a jól eltalált ételsornak köszönhetően!
Libamáj és krémes
A birkózót hizlalni, vagy fogyasztani kell, a tornászlánynak életre keltő és gyorsan emészthető, az országúti kerékpárosnak kétszáz kilométerre elegendő jó és hasznos ennivalót kell készíteni, kifogástalan minőségben. Úgy, hogy versenyző örömét is lelje benne. Nem kis feladatok egy olimpiai szakácsnak. A libamáj a birkózók nagy kedvence volt, akik annyit fogyasztottak belőle, hogy majdnem belehaltak - emlékezik vissza Kurucz Antal. Ők rendszeresen be-benéztek a konyhába, nézték, mi sül, mi fő, belekóstoltak ebbe-abba, néha végigkóstolták az egész menüsort, majd mentek edzeni.
Azt is megtudhatjuk a könyvből, hogy Tatán, az Óratoronynál volt egy sarki cukrászda, ahol kiváló krémest készítettek. Talán ebben az időben a forgalom teljes egészét az edzőtáborozó olimpikonok által vásárolt krémes tette ki. Ugyanis a fogadásokat mindig krémesben mérték, és aki veszített, leszegett fejjel ment az egyhuszas krémesért, amit aztán persze együtt fogyasztottak el, vagy inkább faltak fel a táborban.
Helsinki: békeolimpia, a legeredményesebb olimpiánk
„…nem volt olyan kérés, amit ne teljesített volna a konyha. Venesznek az volt az elve, hogy a versenyzőnek minden kívánságát komolyan kell venni, akármilyen marhaságot is kér, biztos megvan rá az oka. Hiszen dilis, ideges. Ami természetes a verseny előtt. Szőke Kató (aki 100 méteres gyorsúszásban lett aranyérmes 16 évesen) minden reggelire piskótát kért, mert az édesanyjától is ezt kapta. Vali néni tornászlányainak dupla sütemény. A labdarugók majd meghaltak a bablevesért. Németh Imre kalapácsvető krumplipürét kért reggelire.” – sorolta Kurucz Antal. És hogy miért épp krumplipüré volt a kalapácsvető bajnok kedvenc reggelije? Nem azért, mert annyira szerette volna. Tartalmas, jóllakottság érzését keltő, de mégsem nehéz, lassan emésztődő reggeli. Nem tömte tele a hasat, de adott erőt.
Helsinkiben érte el a magyar Aranycsapat történetének legnagyobb sikerét, 2:0-ra vertük a jugoszlávokat. A 71. percben Puskás belőtte az első gólt. Amikor Czibor a 87.-ben a másodikat lőtte, Kurucz Antal már árkon-bokron túl volt, pedig igazán érdekelte a foci. De főzni kellett, mert a vízilabdacsapat és Papp László is ezen a napon győzött, így elegendő munkájuk akadt a konyhában.
„Tatárbifsztek volt az asztalra föladva, libamájrizottó és paprikás csirke. Parfé, gyümölcs, mint rendesen. És a torta. Italt is vittünk ki, kicsit több volt engedélyezve a nagy diadalra, mint rendesen. Egész jó kis muri kerekedett, a pezsgősdugókkal kezdték már a végén kilőni a villanykörtéket a fiúk… Puskás belebújt egy fehér köpenybe, kiment az étterembe és egy perc alatt rendet csinált. Elmenőben még odaszólt: Most már aztán főzhetnél valami ehetőt! Például bablevest”.
Melbourne, a felejthetetlen vízilabdameccs
Ausztrália messze van, és 1956-ban még messzebb volt Európától. Hogy a rendkívül hosszú út alatt a sportolók ne szenvedjenek semmiben hiányt, előre odaszállították a muníciót, ahol hosszabban időzött a repülőgép. Ma el sem tudjuk képzelni, hogy a verseny helyszínére 6 köztes állomáson keresztül összesen 128 óra repüléssel és 82 órányi közbenső várakozással lehetett eljutni. Ezekre az állomáshelyekre a séfek előre készíttettek konzerveket a konzervgyárban, amelyekből gyorsan és biztonságosan tudták ellátni a csapat tagjait. Marhapörkölt, vajas borjúszelet, bakonyi sertésborda, sertéskaraj egyben sütve, ilyen finomságokat rejtettek a kitűnő konzervek. Különösen érdekes ez annak a fényében, hogy 1956. októberét írták!
A melbuorne-i olimpia a hidegháború csúcsévében került megrendezésre. A konfliktusok árnyékában, az emlékezetes játékokon történtekről a szerző szűkszavúan ír, ami nem véletlen, hiszen 1984-ben ezekről csak szőrmentén lehetett hallani. De azért olvashatjuk a sorok között, mintegy jóféle szocialista példabeszédként, hogy őt is megkörnyékezték, hátha szívesen maradna Ausztráliában, mint oly sokan mások, de őt nem csapta meg a nagy lehetőség szele. „Egy jó szakácsnak nagy ára volt és van mindig. De csak úgy elmenni a vakvilágba? Itthagyni családot, hazát, mindent, az nem az én stílusom. Ahhoz más ember kell.”
Az első olimpia, amit a Magyar Televízió is közvetített, Róma
1960-ban a XVII. olimpia játékok bámulatos történelmi díszletek közt folytak: a tornászok Caracalla i.e. 200 körül épült fürdőházában, a birkózók a Maxentius-bazilikában küzdöttek, a maratoni futók pedig Constantinus diadalíve alatt szakították át a célszalagot. A konyha és az étkezés sem hagyott kívánnivalót maga után külsőségeiben sem. „Az olimpiai étterem közepén egy hatalmas hajó állt. Ez a hajó meg volt rakva minden földi jóval, volt ott banán, ananász, narancs, datolya, minden gyümölcs, ami létezik a világon, rogyásig. A hajó oldalán csapok, amelyekből mindenki ereszthetett magának olyan gyümölcslevet, amilyet csak akart.” – meséli Kurucz Antal, és szinte magunk elé képzelhetjük ezt a Kánaánt.
Itt kezdett el a magyar ízlés határa tágulni, itt éreztek rá a versenyzők arra, hogy a magyar húsételek mellé érdemes választani más népek zöldségköreteiből, szaftos tésztáiból. Hiszen a szakácsok minden igyekezetükkel azon voltak, hogy hozzák a megszokott, honi ízeket, de soha nem mondtak le arról, hogy a túlságosan leegyszerűsödött beidegződéseket feloldják, tágítsák. Róma jó és sikeres alkalom volt erre is!
Tokió, a gigantikus olimpiák kezdete
Kurucz Antal és csapata a felkelő nap országában 2000 emberre főzött. Hogy ezt miként oldotta meg, milyen pontos, precíz kiszolgálásban, előkészítésben volt része, hogyan dolgoztak keze alá az önkéntes segítők, arról bőven olvashatunk a könyvben. A japánok kitettek magukért, a legjobb szakácsokat is díjazták, így a kiváló mesterszakács, Kurucz Antal is átvehette megérdemelt olimpiai kitüntetését és díszoklevelét.
Mexikó: érzelemgazdag nemzetközi karnevál
A szemet-szájat gyönyörködtető asztal az olimpiai falu étkezdéjében nem dobogtatta meg a magyar versenyzők szívét. Volt ott mindenféle finomság, ami elképzelhető, nagy húsok, halak, friss gyümölcsök, ízletes zöldségek. A nagy steakeket, a csinos halakat mérő mexikói és arab szakácsok máig sem tudják elképzelni, mi történhetett, mert a magyarok nem kértek semmit, szépen sorjáztak odébb, a paprikáskrumpliért. Odavoltak egészen a hazai ízekért, és bíztak a szakácsukban, hiszen óva intettek mindenkit attól, hogy a városban bármit is egyenek vagy igyanak, mert ha egyszer beköszönt a híres mexikói hasmenés, akkor lőttek a versenyzésnek.
München, a rövid utak olimpiája és a századik magyar aranyérem
Így hirdették meg a játékot, és ez a konyhára is vonatkozott. Itt találkozhattak a magyar vendéglátós szakemberek a legújabb konyhatechnológiával. Rozsdamentes gépek, vég nélküli hűtőpultok, kemencék, futószalagos burgonyasütők, ahol 10 perc alatt sült meg egy mázsa burgonya. A leveskészítést forradalmasították a levesporok. Az olimpiai konyhára a Bundeswehr, vagyis a német hadsereg hústartalékát kínálták fel, a szakácsok jó része itt találkozott először a nagyüzemi, fagyasztott húsokkal, amelyek akkor már a világ nyugati részén egyeduralkodónak számítottak.
A müncheni olimpia tudatosan kiszínezett esemény volt, harsány és rikító, itt-ott a színek diszharmóniája jelent meg. Az élénk színeket a színes televíziózás élménye kívánta meg, hiszen ezek a képernyőre kerülve megszelídültek, vidáman, harmonikus egységben, még sose látott pompában jelenítették meg az ötkarikás játékokat.
Hegedűs Csaba, a tuskirály itt nyerte a magyar sport századik olimpiai aranyérmét. Az ünnepi vacsorára erőlevest, marhapörköltet tarhonyával és többféle rétest készített számára a magyar csapat séfje. „Aztán megettek még egy jó adag paprikás csirkét desszertnek, és a konyha már zárt volna, de ez a fiú nagyon nagy bajnok, hadd egyen csak nyugodtan, amíg szeretne”
Ötletek olimpia-tematikájú vacsoraestekre
Kurucz Antal könyve különleges csemege, olyan, mint egy élőszóban elbeszélt visszaemlékezés a daliás időkre, emlékezetes győzelmekre a diadalok kulináris élvezetekkel való megkoronázásáról. Érdemes olvasni úgy, mint egy beszámolót a két emberöltővel ezelőtti olimpiákról, hiszen a nagy nevek ma is ismerősen csengenek. Az „olimpiák étrendje” című fejezetben pedig nemcsak képet kaphatunk minden idők páratlanul gazdag terülj-terülj asztalairól, hanem menü-ötleteket is ellophatunk a saját gyönyörűségünkre, ha esetleg egy tematikus vacsoraestet rendezünk, ahol az olimpia kerül terítékre.
Fotó: Halmos Monika
