„A természetet választottam vezéremül, ez adott nekem mintát, ez tanított meg, hogyan kell a táncot beszéltetni, hogyan lehet a tánccal minden szenvedélyt megfesteni és az utánzó művészet rangjára emelni”
Jean-Georges Noverre
A tánc korábbra nyúlik vissza, mint az emberi civilizáció kialakulása. Az állatvilágban az életben maradásért folytatott küzdelem, az ösztönlét része a ritmikus, rituális mozgás. Az ember fejlődése során megfigyelte, leutánozta, majd hasznára fordította a természetben megfigyelhető mozgásokat. Gyakorlatilag mára
a tánc összefonódik hagyományainkkal, életünk szakaszaival, azzal ahogy látjuk magunkat és világunkat.
Regényes, kalandos út vezet a tánc történetében 1727. április 29-ig, amikor megszületett Jean-Georges Noverre a táncművészet egyik legmeghatározóbb teoretikusa, különböző mozgásformák jövőjének megálmodója. Bár életében idealista volt, és csak részben tudta valóra váltani álmait, az utókor elismeri ma is aktuális gondolatait.
Jean-Georges Noverre élete
1727. április 29-én született Párizsban svájci családba. Apja katona volt, és a fiúnak is ezt a szakmát szánták, de ő az elvárások ellenére táncos, balettmester lett. Szülei vélhetőleg támogatták ebben, legalább részben, ugyanis már hatévesen felléphetett, tizenhat évesen pedig a párizsi Opéra-Comique-ban szerepelt már. Táncos karrierje nem indult be egykönnyen, így balettmesternek tanult, húszévesen már Strasbourgban dolgozott. Első koreográfiája rögtön hatalmas sikert aratott, nem sokkal később Lyonban már balettpantomimján munkálkodhatott.
Jean-Georges Noverre
Fiatalkorában hatottak rá európai utazásai, a rokokó könnyed, a mindennapi élethez kapcsolódó játékos hangulata. 1755-ben Londonban mutatkozhatott be, ahová David Garrick meghívására érkezett. Garrick London legrégebbi – 1663-ban megnyílt –, ma is működő színházának a Royal Drury Lane-nek volt vezetője, maga is univerzális, legendás tehetség volt, korabeli színész, költő, drámaíró és producerfenomén. Rajongásig ünnepelt színész volt, aki mélyen hitt a művészet természetességében, abban, hogy a művészetnek minél közelebb kell kerülnie az emberekhez. Noverre számára minta lett érzékeny karaktere, műveltsége, kitartása, elkötelezettsége és szerénysége. A táncos balettmesterben Londonban szerzett tapasztalatai érlelték meg azokat a gondolatokat, melyek a mozgásművészet legnagyobb megújításához vezettek.
Krisztusi korban – 33 évesen – adta ki Levelek a táncról és a balettekről című munkáját, melyben tizenöt levélben foglalta össze gondolatait. Ezekből kiderül:
- számára az ideális táncos és koreográfus művelt, igényes.
- egy táncos alkotás a zene, a mozgás és a mondanivaló tökéletes egysége.
- a jó tánc természetes mozdulatokból épül fel, kifejező, megmutatja az érzelmeket.
- a XVIII. század végéig a táncosok súlyos ruhákban, nehéz cipőkben, parókákban, kalapokban léptek színpadra, de Noverre szerint a minőségi tánc megvalósításához könnyebb ruhákra, rugalmasabb cipőkre van szükség. Olyan jelmezekre, melyek természetesek, melyek illeszkednek a zene, a történet hangulatához, melyekben jobban látszik a táncosok mozgása.
- a tánc része a gesztus, a kisebb mozdulatok, és az arc játéka, ezért javasolta a korra jellemző maszkok és erős arcfestések elhagyását is.
- megfogalmazta annak igényét, hogy a tánc legyen szórakoztató, drámai, mutasson be történeteket. Ötvözze a különböző stílusokat, pl. a néptáncokat, népi játékokat és a pantomimet.
- javasolta népszerű, ismert történetek feldolgozását.
- fontosnak tartotta a műsorfüzetet, melyen keresztül a néző megismerheti a történetet és a szereplőket.
Ezen gondolatok leírása jelentősen átformálta a tánc világát, mára egytől egyig alapvetésnek tartjuk ezeket az elveket. Noverre korának úttörő szakembere volt, elsőként Stuttgartban mutathatta meg, hogyan néz ki elmélete a gyakorlatban. 1763-ban bemutatott Médea előadáson állítólag sikoltoztak, elájultak a nézők.
Noverre kötődése Magyarországhoz
Stuttgart után Noverre Mária Terézia meghívására 1767-től hét évig Bécsben dolgozott, ott tanította a királynő gyermekeit. A magyar történelem legmeghatározóbb királynője számára a kultúra, az oktatás, a művelődés legalább annyira fontos volt, mint a birodalom gazdasági fejlődése. Jó viszont ápolt a magyar főurakkal, különösen Esterházy Fényes Miklós herceggel, Noverre ennek a kapcsolatnak köszönhetően látogathatott el Fertőd-Eszterházára, ahol két balettjét is színpadra állította 1772-ben. A balettmester Mozarttal is együtt dolgozott, 1778-ban a Kis semmiségek zenéjére készített táncművet.
1794-ben, miután több mint tíz évet alkotott Londonban, visszavonult és 1810-ben bekövetkezett haláláig már csak elméleti munkájának élt.
Forrás: Major Rita-Gara Márk (2014): Az európai színpadi tánc története, MTF, Budapest
Ajánljuk még:
Háromnapos ünnepét üli a magyar néptánc a 43. Országos Táncháztalálkozón és Kirakodóvásáron
Tánccal a depresszió ellen – Ragoncza Imre táncművésszel beszélgettünk
Kerekesszékben is táncművész maradt: interjúnk Horváth Renátóval
