„A rák egy harci sérülés az önmagammá válás útján” – Juli története a lélek és a betegség összefüggéseiről

Juli számára a fehér fejű rétisashoz kapcsolódó példázat szimbolizálja legjobban a rákellenes küzdelmét: az öregedő sas negyvenéves kora körül felmegy egy hegytetőre és addig csapkodja a csőrét egy sziklához, amíg az le nem esik. Azért csinálja ezt, mert ha nem tenné, néhány éven belül az a csőr használhatatlanná válna és meghalna. Viszont ha ezt a brutális operációt megcsinálja magán, ami fájdalmas és rizikós is, néhány hónap múlva kinő az új csőre, és élhet még negyven évet.

„Ez a történet számomra csodálatos metafora a saját válságomról: a betegségem rávilágított arra, hogy meg kell szabadulnom azoktól örökölt, jól begyakorolt stratégiáktól az életemben, amelyek valójában nem működnek. Kívülről válságnak néz ez ki, mert nehéz folyamat, de gyakorlatilag újjászületés” – meséli a negyvenes éveiben járó Juli.

A kelet-európai mentalitás

Azon személyeknél, akiknél BRCA gének mutációja kimutatható, jelentősen megnövekszik az emlőrák és a petefészekrák kialakulásának lehetősége. Juli apai nagymamájától örökölte ezt a kockázatot, aminek folytán néhány évvel ezelőtt a testvére meg is halt, annak ellenére, hogy ő már fiatalkorában felismerte: ahogyan ők élni tanultak, az a személyiségéhez nem passzol.

„Ő volt a lázadó, a család fekete báránya”, ahogy Juli fogalmaz, de nem tekint vesztesként testvérére. „Példaképe volt annak, hogy sose elégedjünk meg félmegoldásokkal. Nagyimra hasonlít, akitől örököltük ezt a génmutációt. Őt is önzőnek tartották, mert a kommunizmus kellős közepén rendszeresen operába és fodrászhoz járt, mindig gyönyörű volt, ahogy körülötte minden más is. Pedig a papám kéthetente volt otthon, így nagyrészt egyedül volt a gyerekekkel. Bár a BRCA mutáció esetében az életkor előrehaladtával nő az esélye a halálos kimenetelű rákos sejtek kialakulásának, a nagymamám

a példakép arra, hogyha valaki ennyire foglalkozik a saját jóllétével, akkor igenis 76 évig is el lehet élni e kockázat mellett.”

Juli úgy gondolja, édesanyja oldaláról áldozatmentalitást tanult, mint Kelet-Európában oly sokan, kiváltképp nőként, de ez a BRCA-mutációval kombinálva szerinte egyenlő a halálos ítélettel.

Juli

„A testvérem és én is 30-40 éves korban lettünk betegek, amire statisztikailag 25 százalék az esély. Dr. Máté Gábornál olvastam, és óriási felismerésként éltem meg, hogy az embernek két alapvető szükséglete van: a kapcsolódás és az autenticitás élménye. Ez azt jelenti, hogy én önmagam vagyok és hallgatok az érzékeimre. Ez a kettő adja az életösztön és a személyiség erejét. De már egészen kis gyerekkorban más irányba terelnek minket például azzal, amikor az anyáknak azt tanácsolják, hogy hagyják sírni a gyereküket. Ez őrültség! És erre az óvoda és az iskola csak ráerősít. Az embereket arra sarkallja, hogy beleragadjanak az áldozatszerepbe, ezáltal lehet rajtuk uralkodni. Itt Kelet-Európában legalábbis biztosan ebben nőtt fel a mi generációnk, és ezt adtuk tovább is. Ha az ember nem hallgat az intuíciójára, akkor a lélek, mint egy bezárt gyerek, kénytelen verni az ajtót és testi tünetek által jelezni. Magyarország világszinten a negyedik helyen áll a daganatos megbetegedések statisztikáján. Ez megdöbbentő és elgondolkodtató. Orvos-Tóth Noémi Örökölt sorsok című könyve csak még inkább megerősített ezekben a gondolatokban.” 

Egy év alatt 25 centiméter

Végül két évvel ezelőtt derült ki, hogy petefészekrákja van. „Rendszeresen jártam szűrésre, és egy negatív lelet után egy évvel már egy 25 centiméteres daganatot fedeztek fel a petefészkemben. Úgy néztem ki a felgyülemlett víztől, mint aki terhes. Szó szerint, gondterhes. Két hónapot adtak nekem akkor. Kérdezte tőlem az orvos, hogy mi történt egy év alatt, hiszen előtte még teljesen rendben voltam. Hát a válásom” – állapítja meg Juli.

Rájöttem, hogy én nőként nem akarom sem elnyomni azt, ami számomra fontos, sem felemelni a hangom és férfias kommunikációval megkapni azt, amire szükségem van. Egy házasságnak arról kellene szólnia, hogy egy közöst építünk, és kommunikálunk arról, kinek mi fér bele.

Ha abban éltem gyerekként, hogy a kapcsolódás érdekében nem figyelek magamra, akkor ez felnőttkorban is megmarad mindaddig, amíg már fenntarthatatlanná válik az állapot.

Én úgy tekintek erre a leletre, mint egy harci sérülésre, amit azért szereztem, hogy átkerüljek abba a dimenzióba, amiben önmagam lehetek.”

A lelki támogatás haszna

Több műtéten és kemoterápián van már túl, de úgy érzi, hogy küzdelme nem lenne sikeres pszichoterápia nélkül. Járt pszichológushoz, imaginációs terápiára, és több keleti gyógyászatban használatos gyógymódot kipróbált már, amelyek rengeteget segítettek neki. Jelenleg a gyógyszeres kezelések mellett egy holisztikus szemléletű körzeti orvoshoz jár, olyan módszerekkel támogatják a gyógyulását, amelyek elsősorban az ellazulást és az immunrendszer megerősítését szolgálják. Mint ismert, az immunrendszer állapota és az életünkben jelenlévő stressz szoros összefüggésben van a daganatos betegségek kialakulásával és azok kezelésével is.

„Olvastam nemrég egy tanulmányt arról, hogy mennyire segítik a meditációs gyakorlatok a rákos betegek gyógyulását. Végstádiumban lévő rákos betegeket kértek meg arra, hogy vegyenek részt ilyen jellegű gyakorlatokban. A terápia végeztével a csoport fele jóval több ideig élt, mint amennyit jósoltak nekik az orvosok” – meséli Juli.

Mindemellett még az alkalomszerű elvonulást, a mindennapokban a rendszer, kiváltképp a reggeli rutin kialakítását is fontosnak tartja, illetve azt, hogy mindig csak egy adott feladatra, a következő lépésre fókuszáljon. Korábban már élt Angliában, ahová visszaköltözött. Bár állítása szerint ott sincs kolbászból a kerítés az egészségügyet és oktatást tekintve,

„gyógyuló kelet-európai lelkének” úgy érzi, sokkal jobbat tesz az angliai légkör.

„Anno egyszer egy kávézóban dolgoztam Londonban, ahol a betanulás első két hete csak arról szólt, hogyan kell beszélni az emberekkel. Egy kávézóban! Akkor milyen képzésben részesülnek azok a szakemberek, akik a kórházakban dolgoznak, egy igen intim környezetben érintkeznek velük. Angliában a kórházban szolgáltatást nyújtanak, és ebben a szférában tanulják a kliensekkel való kommunikációt. A rendelőben az emberek a szemedbe néznek, mosolyognak, darlingnak, azaz kedvesemnek szólítanak.”

 

„Baromira fázik az ember feje kopaszon”

Julinak mindig is nagyon fontos volt a külseje, szerinte a kinézet az első üzenet a külvilágnak arról, ki vagy. Így nyilván megijedt, amikor a kemoterápia után hirtelen kihullott a haja, ám az egyéb fizikai és lelki fájdalmak miatt hamar megfeledkezett a hajhullás okozta traumáról.

„Amikor a hajam először kihullott, a volt férjem próbált viccelődni velem, hogy az új hajam majd göndör lesz és a hajkrémen fogunk veszekedni. Ez nagyon sokat segített átvészelni az első sokkot. Az, hogy muszlimként kendőt hordok az utcán, szintén nagy segítség volt, legalább nem kell néznem a sajnálkozó pillantásokat. Meg hát valljuk be, baromira fázik az ember feje kopaszon” – meséli nevetve.

Mint mondja, mindig igyekezett kedvesnek lenni magához, és végül haj nélkül is képes volt szépnek látnia magát. Még fotókat is csinált ebben az időben magáról, szerinte az a több millió nő világszerte csodaszép kopaszon is. Otthon általában sapkát és turbánt hordott, elsősorban a gyerekek miatt. Még a betegség elején viselt parókát is, de borzasztó kényelmetlennek érezte.

„Önértékelési problémáim nem voltak, mert elment a fókuszom arra, hogy beteg vagyok. De sokat dolgoznom azóta a nőiességemen, amire nagyon jó eszköz a divat, és ez segít az önbizalmam kérdéskörében is, hogy jól érezzem magam a bőrömben, ezáltal hatékonyabban vegyem fel a küzdelmet a betegséggel is. Számomra nagyon 

fontos megtalálni a női erőt azért, hogy leküzdhessem a rákot, ugyanis az, hogy kedves és aranyos vagyok, még nem jelenti azt: lábtörlő is.

Én azt szeretném, ha a belső önmagamat tudnám képviselni külsőleg, ezért adok magamra. Általában reggelente tíz percet töltök a tükör előtt, hogy úgy nézzek ki, ahogyan én jól érzem magam a bőrömben.”

„Mindenkinek megvan a saját megküzdési stratégiája”

A lényeg szerinte az lenne, hogy olyat csináljunk, amitől jól érezzük magunkat, mert az kisugárzást ad: „Számomra a COVID lezárás például ebből a szempontból csodás élmény volt: segített elcsendesülni és befele figyelni, megkötözött lelkemet kiszabadítani a rozsdás garázsajtó mögül.”

Fontosnak tartja a rák elleni küzdelemben a sorstársakkal való kapcsolattartást, és azt, hogy ha rossz érzés kerít hatalmába, mindig megálljunk és elgondolkozzunk a miérten: „Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert a betegséggel rá vagyok kényszerítve, hogy önmagamra figyeljek. Ha ugyanis nem vagyok önmagam, akkor rabszolga vagyok, egy ügyeletes jótétlélek, és abból köszönöm szépen, nekem elég volt.”