Tömegesen száradnak ki vizeink, pedig puszta létezésükkel a legtöbbet adják: az életet

GolfÁramlat

Tömegesen száradnak ki vizeink, pedig puszta létezésükkel a legtöbbet adják: az életet

Irodalmi alkotások százaiban méltatják őket, gyermekkori élményeink tucatjai kötődnek vizeinkhez. Már puszta létezésükkel is a legtöbbet adják: az életet. És mégis egyre kevesebb van belőlük. Mi okozza az idei év tömeges kiszáradását, miért olyan pusztító az aszály, és mi a szerepünk ebben az egész folyamatban?

A szakemberek, tudósok és kutatók már hosszú-hosszú évek óta kongatják a vészharangot, és egyre hangosabban próbálják felhívni figyelmünket arra, hogy a klímaváltozás, az éghajlati tényezők alakulása, az időjárás megváltozása, a nem megfelelő vízgazdálkodás, és a számos aspektusból romboló emberi tevékenység beláthatatlan következményekhez fog vezetni. A legtöbben nem hitték el, sőt, sokan még ma sem hiszik el. Pedig a fájdalmas tények magukért beszélnek: szinte napról napra újabb és újabb magyarországi tó szárad ki, vészesen csökken folyóink vízszintje, eltűnnek a patakok, száradnak a kutak.

Rendívül összetett probléma ez, ami életünk minden egyes szegletére hatással van, és egyikünk sem nyugodhat meg, nem dőlhet hátra, nem moshatja kezeit. Igen, joggal mondhatjuk azt, hogy volt már nem egyszer a történelem során, hogy kiszáradt egy tó, vagy vészesen lecsökkent a vízszint. Így igaz. És mégsem. Ahhoz, hogy megértsük, miért és miben más ez a mostani helyzet, vegyük sorra mindazon folyamatokat és okokat, amelyek idáig vezettek.

Talán többen emlékeznek még az Aral-tó elszomorító sorsára, ami fenyegető példája annak, mi várhat a világ vizeire. Az emberi beavatkozások, túlkapások, a tavat tápláló folyók folyásirányának megváltoztatása odáig vezetett, hogy az a víztömeg, ami 1960-ban még a Föld negyedik legnagyobb tava volt, szép lassan kiszáradt, egy részét átadva a sivatagnak, és csak egy hatalmas összegű „mentőakció” tudta többé-kevésbé megmenteni a teljes pusztulástól. A történtekről egy elgondolkodtató dokumentumfilm is készült:

Az Aral-tó vidékének éghajlata száraz kontinentális, magas hőingásokkal és kevés csapadékkal. Ebből következik, hogy a párolgás hatására gyorsan képes volt veszíteni a területéből, amelyet csak a környező folyók tudtak enyhíteni. Igen ám, de abban a pillanatban, hogy a gyümölcsöző gyapottermelés érdekében a környező folyók folyásirányát megváltoztatták, elvágták az Aral-tó köldökzsinórját is, ezzel a biztos halálba küldve nemcsak a vizet, de minden más élőt is a környéken.

Mert egy tó kiszáradása nem „csak” egy kiszáradt medret hagy maga után, hanem egy teljes környezeti temetőt is. Ugyanis egy tónak jelentős szerepe van a hőszabályozásban, így eltűnésével egyre melegebbek és szárazabbak lesznek a nyarak és hidegebbek a telek. Nem beszélve a benne otthonra lelt élőlények pusztulásáról, a táplálékláncok szakadásáról, a mikroklíma és az életfeltételek teljes átalakulásáról. Az Aral-tóval történteket az egyik legnagyobb ökológiai katasztrófájaként tartják számon, amit közvetlenül emberi tevékenység okozott. Ha tetszik, ha nem.

A másik – közel sem tőlünk független – ok a klímaváltozás. Szélsőséges időjárási jelenségek, egyre forróbb nyarak, az évszakok átalakulása, csapadékhiány és súlyos aszályok. Csak pár eleme annak a rendkívül komplex folyamatnak, aminek a kellős közepén állunk. Júniusban a Bicsérdi-tó kiszáradása sokkolta az országot: a téli hómennyiség hiánya, a kevés csapadék a források és patakok eltűnéséhez vezetett, ami után borítékolható volt a tó veszélyeztetettsége is. Még szinte észhez sem tértünk, jött a Debrecen melletti Vekeri-tó tragédiája. Egy 18 hektáros tó volt, amelynek vízutánpótlását a Kati-éren keresztül biztosították.

De az ér elapadt, a tó meg eltűnt.

Ahogy előtte évekkel eltűntek a Halápi-tavak, a Bodzás-tó, a Fancsikai-tavak és a Mézeshegyi-tavak is. Mert bizony a vízgyűjtő terület olyan mértékben van kiszáradva, hogy egy csepp sem érkezik onnan. A tavaszi vízcsorgást hamar felemésztette a 40 fokos hőhullám, és megtörtént a baj.

Az extrém száraz időjárás az Erdőspuszták utolsó vízzel telt tavát sem kímélte. Történelme során most fordult elő először, hogy teljesen kiszáradt a Hármashegy-tó is. A térségben ugyanis júniusban 40-55 milliméterrel kevesebb csapadék hullott le, mint a sokévi átlag.

Ráadásul a vízszint drasztikus csökkenése a vízi élővilágot is rendkívüli mértékben veszélyezteti: a 40-60 centiméteresre leapadt vízben a légnyomás esésének hatására felszabadul a fenéken lévő kénhidrogén és ammóniagáz, ami a hajnali oxigénhiánnyal párosulva megöli a halakat. Egyelőre megjósolni sem tudjuk, hogy mekkora lesz az állatállományban bekövetkezett pusztulás mértéke.

Idén nyáron a Tisza is rekordot döntött. A korábbi negatív csúcs -279 cm volt 2003-ból, most a Vízügyi Főigazgatóság honlapja szerint a vízállás már -291 centiméter. Mivel régóta nem volt nagy területet érintő, jelentős mennyiségű csapadék, javulás sem várható.

Kibukkanó homokpadok, helyenként akár tíz méterrel is beljebb bújó partok, száraz lábbal átsétálható szakaszok: a legrosszabb katasztrófafilmeket idézik.

A Sajó, a Hernád, a Zagyva, a Szamos, a Maros – mind szenved. Az ország legnagyobb részében erős aszályfokozat áll fenn, Budapestnél a Duna vízállása három hét leforgása alatt másfél méterrel csökkent, ami jelentősen csökkenti a vízbázisokból kitermelhető ivóvíz mennyiségét is. Ha tehát adott esetben megnő a vízfogyasztás, elérhetünk ahhoz a kritikus üzemállapothoz, amiben akár átmeneti vízhiány is kialakulhat. Elképzelhető, hogy nem folyik majd víz a csapból… Hihetetlen? Pedig megtörténhet.

De nemcsak Magyarországon súlyos a helyzet: Németországban a Rajna alacsony szintje miatt aggódnak. Okkal, ez a folyó ugyanis a legfontosabb vízi szállítási útvonal (a belvízi áruszállítás közel 80 százaléka a folyón keresztül történik), ám alacsony vízállás esetén a folyami uszályoknak csökkentett rakománnyal kell közlekedniük, vagy akár teljesen le is kell állniuk. Olaszországban is szükségállapotot hirdettek: több, mint hetven éve nem volt az ideihez hasonló mértékű aszály az országban. A Pó folyó vízszintje több méterrel alacsonyabb, mint lennie kéne, a szárazság miatt már korlátozták a térség vízellátását, ennek következtében pedig az olasz gazdaságok fele is veszélybe került. 

A European Commission’s Joint Research Centre júliusi jelentése szerint az Európai Unió országainak közel fele ki van téve az aszály romboló hatásainak. A talajban súlyos vízhiány áll fent, a növények komoly stresszhatást szenvednek el, az extrém hőmérsékletek hatással vannak az emberek egészségére is, csökkennek a terméshozamok, és az energiatermelés is veszélybe kerülhet, hiszen ez a vízenergia felhasználását is érinti.

Mindennek oka, hogy az éghajlatváltozás egyik fő hatása a Föld vízkörforgásában is jelentkezik. Ez végzi a víz folyamatos elosztását az óceánokból a légkörbe, szárazföldre, folyókba és tavakba, majd vissza a tengerekbe és az óceánokba. Az eloszlás pedig szélsőségessé vált: hol heves zivatarokra számíthatunk, hol aszályhelyzetre. A csapadékos térségek még csapadékosabbá, a szárazak még szárazabbá válnak. Az extrém meleg a párolgást is felgyorsítja, ezzel tovább csökkentve a vízi erőforrásokat a vízhiányos területeken. Emelkedik a vizek átlagos hőmérséklete is, illetve rövidül a jégborításos évszakok időtartama. Ez jelentősen befolyásolja a vízminőséget és az édesvízi ökoszisztémákat is.

Az alacsonyabb vízhozam a folyók esetében növeli a szennyező anyagok koncentrációját is. 

Tehát a hatások alól a Föld egy teremtett lelke sem bújhat ki. Azon sokáig vitatkozhatnánk, milyen folyamatokat okoztunk mi, emberek, és melyek történtek meg volna egyébként is, hiszen a földtörténet korábbi évezredeiben is lezajlottak hasonló jelenségek. A legtöbb kérdésre talán sohasem tudjuk meg a választ. Azt viszont mindannyian láthatjuk, hogy valami nagyon nincs rendben, és nem lesz ennek így jó vége…

Nem akarok meggyőzni senkit, hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk és értelmezzük a világot. De érdekességképpen egy kis statisztika: James Lawrence Powell kutató 2258 tudományos cikket elemzett, amelyek 2012. novembere és 2013. decembere között jelentek meg, és ezek közül csak egyetlen írás utasította el az ember által előidézett globális felmelegedés tényét. Az arányok azóta is hasonlóak, határozottan kijelenthetjük, hogy a tudósok egyetértenek ebben a kérdésben. Hihetetlen, hogy még mindig vannak kétkedő hangok, amelyek mögé bújva folytatni lehet ugyanazt a káros tevékenységet.

Márpedig ahol ennyi szaktekintély egy emberként kongatja a harangot, ott okkal szól az a harang…

Ajánljuk még:

Patkányként túléltünk, cápaként kiszolgáltatottak vagyunk – Interjú Rácz Lajos klímatörténésszel

Globális felmelegedés, aszály, klímapánik – az idei évünket talán leginkább meghatározó három jelenség összefüggései csak erősítik bennünk a tehetetlenség érzését. Vajon tényleg ennyire rossz a helyzet? Előfordult-e már hasonló az emberiség történetében, és ha igen, hogyan sikerült túlélni a szélsőséges helyzeteket? Dr. Rácz Lajos klímatörténésszel beszélgettünk a témáról.

 
X
Már követem az oldalt