A világ egyik legszebb botanikus kertjéért Fokvárosig kell utaznunk: a Kirstenbosch csodája
A történelem híres kertjei„Kirstenbosch évezredek óta menedéket, vizet és élelmet nyújtott számos népnek. A kőkorszaki ember jelenlétére a Dell-völgyben talált kézibalták és kőeszközök utalnak. Mire az európaiak először hajóztak Fokföld felé, az 1400-as évek végén, a khoikhoi (koikoi) nép már használta ezt a földet- már körülbelül 2000 éve éltek itt. Két klán élt a Fokföld-félszigeten, a Gorachouqua és a Goringhaiqua. Kora nyáron a Table Valley-ben legeltették szarvasmarháikat, nyár közepén a Hout-öböl környékére utaztak, télen pedig a Fokföld-síkságon átkelve jutottak el a Bolandra” – így kezdődik a kert története a Botanikus Kert oldalán.
1652 áprilisában Jan Van Riebeeck, a Holland Kelet-indiai Társaság megbízásából megérkezett Fokföldre, méghozzá azért, hogy az arra elhaladó hajók számára egy úgynevezett frissítő állomást alakítson ki.
Mivel a Kirstenboschot is magában foglaló erdőrészlet a hagyományos koikoi legelőutak útjában feküdt, Jan Van Riebeeck sem maradhatott ki az 1659-60-as évek konfliktusaiból, amelyek a koikoik és a telepesek között alakultak ki. Elhatározta, hogy védelmi akadályra van szükség a település védelme érdekében.
1659-ben elkezdtek egy fából készült kerítést építeni őrtornyokkal a Salt folyó torkolatától Rondeboschon át Kirstenboschig, a Liesbeeck folyó mélyebb szakaszait felhasználva a gát részeként. Mivel azonban a kerítés drága volt és nagyon lassan épült, 1660-ban Van Riebeeck felszántotta és beültette a folyó és Kirstenbosch közötti fennmaradó szakaszt vadmandulafákkal (Brabejum stellatifolium) és tüskés szederbokrokkal. A történet érdekessége, hogy ennek a beültetett szakasznak egy része a mai napig megtalálható Kirstenboschban.
1811-ben, a második brit megszállás alatt Kirstenboschot két részre osztották és eladták: a déli felét Christopher Bird ezredesnek, a gyarmati miniszterhelyettesnek, az északi felét Henry Alexander gyarmati miniszternek adományozták. Bird nevéhez fűződik a madár alakú medence megépítése a Dell-i forrás körül. Célja az volt, hogy összegyűjtse a forrásvizet, majd hagyja állni és kitisztulni, mielőtt a házába vezetnék. Batavian típusú téglákból épült, és négy kristálytiszta, jéghideg forrás táplálja.
A fürdő mellett számos Dicksonia antarctica és két pompás Ilex mitis is nő, nem messze pedig olyan árnyékkedvelő növényeket találunk, mint például a Clivia miniata, a Scadoxus multiflorus subsp. katharinae vagy az Asparagus densiflorus.
A másik tulajdonos, aki időközben Bird tulajdonát is megszerezte, 1818-ban halt meg. Teljes birtokát 1823-ban eladták majd továbbadták, míg végül 1853-ban CDH Cloete-re adományozódott, aki gyümölcsfákat, szőlőt és sok tölgyet ültetett. Tőle 1895-ben Cecil John Rhodes vásárolta meg, aki kinevezett egy gondnokot a terület karbantartására, és 1898-ban kámforfákkal és Moreton-öbölbeli fügékkel gazdagított ösvényt alakított ki. Rhodes 1902-ben meghalt, és a földet a kormányra hagyta, ezután az Erdészeti Minisztérium fenyőkkel és eukaliptuszokkal ültette be a Kirstenbosch birtokot.
Végül elérkezünk 1903-hoz, amikor egy Harold Pearson nevű tudós érkezett meg Dél-Afrikába, hogy betöltse az újonnan létrehozott botanikai tanszék vezetői posztját a Dél-afrikai Főiskolán, és szinte azonnal elhatározta, hogy itt bizony botanikus kertet fog létrehozni. 1913 májusában a kormány elkülönítette a kirstenboschi birtokot a Botanikus Kert létrehozására, és beleegyezett, hogy évi 1000 fontot áldoz a kialakításra.
1913. június 10-én megalakult a Botanikai Társaság, amelynek céljai között szerepelt a nyilvánosság ösztönzése a Kirstenbosch fejlesztésében való részvételre, a kormányzati támogatások növelése, botanikai kiállítások szervezése, valamint a tagok botanikai témájú tájékoztatása és oktatása is.
A kert kialkításának munkálatait egy öttagú kuratórium felügyelte- közülük hármat a kormány, egyet a Fokvárosi Önkormányzat, egyet pedig a Botanikai Társaság nevezett ki. A kuratórium 1913. június 16-án tartotta első ülését, és Pearsont nevezte ki tiszteletbeli igazgatónak, aki fizetés nélkül, puszta szenvedélyből és elköteleződésből vállalta a feladatot.
A Kirstenbosch Nemzeti Botanikus Kert alapítói gyakorlatilag egy elhanyagolt, gyomos, romos tanyát vettek át, így a korai munka nagy része az idegen növények kiirtásából, a gyomok eltávolításából és a könnyű hozzáférést biztosító ösvények építéséből állt. Az első években a fő gyepterületet megtisztították, beültették, több száz cikászt telepítettek be, kiásták a főtavat, megépítették a Mathews sziklakertet, elkezdték a Protea kert kiépítését, az arborétum létrehozását, és elindították az élőnövény-gyűjtemények kialakítását is.
Az első évtizedekben minden munkát kézi- és állati erővel végeztek, mindezt úgy, hogy Kirstenbosch domborzata nem kis kihívást jelenthetett számukra.
A kert kialakítása során szinte folyamatos volt az anyagi nehézségekkel történő küzdés, amin a világháború tovább rontott: voltak idő, amikor csak egy kertészt tudtak fizetni a teljes területre, és tűzifát és makkor kellett árulniuk, hogy fedezni tudják fennmaradásukat. Közben Pearson professzor korai halála is nagy csapás volt a kert számára – ő egyébként a mai napig a kertben nyugszik.
Azonban minden nehézség ellenére a kert felépült, és nem is akárhogy. Kirstenbosch természetvédelmi területén két fő vegetációtípus található: a fynbos és az erdő.
Összesen háromféle fynbost ismerhetünk meg a kert területén: mindegyik különböző kőzettípusokból származó talajokon fordul elő. A félszigeti gránitfynbos az alsó lejtőkön és völgyekben, a félszigeti homokkőfynbos a középső és felső lejtőkön, valamint a kis fokföldi szőlőültetvények palafynbosa a Kirstenbosch birtok északkeleti szélén. A proteák földje ez, számos fajukat megcsodálhatjuk a Protea nitida-tól kezdve a Protea repens-en át egészen a Protea cynaroides-ig.
Erikákban sincs hiány és a hangafélék is hódítanak: Erica hirtiflora, E. baccans, E. plukenetii, E. abietina subsp. atrorosea- csak pár az itt megcsodálható fajokból. De akad itt még Roella ciliata, Aspalathus astroites, Adenandra uniflora és Agathosma tabularis is, akárcsak az Oxalis képviselői, zsályák, kardvirágok vagy harmatfüvek.
Betekintést nyerhetünk az afromontán erdőkbe is, amelyeket az örökzöld fák uralnak- sokszor 30 méteres magasságban. A legöregebb és legnagyobb fák a Skeleton és a Nursery patakok között találhatók. Az 1600-as évek végén és az 1700-as években több ezer fát vágtak ki a területen, majd idegen fajokat ültettek helyükre, ami sajnos tovább csökkentette az erdő méretét. A Kirstenbosch erdői ezért a kert 1913-as létrehozása óta védettek. Az 1960-70-es években az idegen fajokat is sikeresen kiirtották, és hagyták, hogy természetes úton regenerálódjon az erdő.
Annak érdekében, hogy az érdeklődők minden itt élő növényt megismerhessenek, a botanikus kert külön növényinformációs oldalt is létrehozott, ami mindenki számára elérhető, hasznos információkat ad a terület fajairól. Érdemes szemezgetni belőle, aki pedig a teljes fajlistára kíváncsi, az itt tájékozódhat.
A botanikus kert ma már jóval több, mint csodálatos természeti környezet, vagy növények és állatok élőhelye: egy rendkívül komoly kutatási- és természetvédelmi munka zajlik itt, aminek célja a biodiverzitás megőrzése, az ökoszisztéma helyreállítása, a tudományos és természetvédelmi partnerkapcsolatok kialakítása és a jövő gyakorlatban is jól működő fenntarthatósági intézkedéseinek kitapasztalása. Ráadásul a területen egy őshonos növényekre épülő kiskereskedelmi faiskola és botanikai stúdió is található, ahol biogazdálkodásból származó őshonos növényeket- többek között gyógyhatású, ehető, árnyékkedvelő és a biodiverzitást támogató fajokat kínálnak a látogatók számára.
Nyitókép: Wikipedia / és Wikipedia /
