„Nem tudatosan váltam tudatosabb vásárlóvá” – egy féléves vásárlásmentesség története

GolfÁramlat

„Nem tudatosan váltam tudatosabb vásárlóvá” – egy féléves vásárlásmentesség története

Meglepő felfedezést tettem néhány nappal ezelőtt: majdnem hat hónapja nem vásároltam ruhát. Persze, nem lenne meglepő, ha tudatos lett volna, de esetemben ez egyszerűen csak így alakult. Ez valamiféle önkéntelen tisztulás a fogyasztói társadalomból?

A decemberi nagy bevásárlások után hiába kecsegtetnek különféle akciókkal az üzletek, nekem olyankor már valahogy már sosincs kedvem a boltokat járni és böngészni az árucikkeket: mintha kiégtem volna a karácsony előtti időszakban. Talán most ez az állapot tartott ki egy féléven keresztül, nem tudom, de tény, hogy majdnem nyár közepén, egy hete vettem meg idén az első ruhadarabot magamnak: egy bohém nyári nadrágot, amit féláron 2490 forintért kínáltak.

Bizonyára sokan vannak, akik egyébként sem vásárolnak ruhákat, s most nem értik, mi ebben a nagy dolog.

Esetemben más a helyzet: ha nem is költök havonta tízezreket új cuccokra, hébe-hóba azért akad egy-egy póló, szoknya, nyári ruha, kék farmer, amivel bővítem a gardróbom tartalmát. Átlagosan talán havi 8-10 ezer forintot adok/adtam ki új ruhákra (kivéve, ha valamilyen alkalomra készülök, akkor ennél is többet). S én nem tartom soknak ezt, a ruhavásárlás nem feltétlenül tartozik a hobbijaim közé, mégis olyan jó érzéssel tölt el, amikor valami új darab kerül a birtokomba.

Ez a mostani, szokatlanul hosszú szünet nem volt tudatos döntés. Nem fogalmazódott meg a fejemben az, hogy mostantól fél évig/egy évig/ soha többé nem veszek ruhát. Habár korábban is sokkal inkább fizettem néhány ezer forinttal többet a minőségért, ettől függetlenül én is vettem olcsó ruhákat, amelyekről sejtettem, hogy csak egy nyarat fognak bírni… De az elmúlt években egyre többször gondolkodtam el azon a próbafülkében, hogy valóban szükségem van-e arra a darabra. És minden alkalommal arra jutottam: nincs, és csak azért vagyok itt, mert már egy hónapja nem vettem semmit. Lassan, szinten észrevétlenül elmaradoztak a ruhavásárlások. S ez a folyamat csúcsosodott ki az idén.

Nem tudatosan váltam tudatosabb vásárlóvá.

Tárolom, eladom, adományozom

Talán telítődtem a fogyasztói társadalommal. Nemcsak rám jellemző, másokon is tapasztalom, hogy megindult egyfajta letisztulás, az emberek szeretnének megszabadulni attól a rengeteg tárgytól, amit felhalmoztak.

Ez a folyamat már korábban megindult bennem, a régi holmimat rendszeresen selejtezem egy háromlépcsős rendszerben. Előbb kikerülnek a szekrényemből egy műanyag tárolóba az ágy alá. Itt még könnyen hozzáférhetek, ha mégis szükségem lenne valamelyikre, bár az itt lapuló ruhadarabokat jellemzően már több mint egy éve eszembe sem jutott felvenni. Mégis nehezemre esik tőlük megválni,

mert mi van, ha két hét múlva mégis pont azt a szoknyát akarom felvenni…

De sosincs így, ezért körülbelül fél évvel később jön az újabb szelektálás. Az ágy alól a ruhák egy része zsákokba pakolva a garázs egyik sarkába kerül, a másik részét jellemzően el tudom ajándékozni az ismerőseim, barátaim vagy a szomszéd lányok körében. Esetleg megpróbálom eladni azokat, amiket soha nem is hordtam, vagy csak egyszer-kétszer vettem fel: sajnos ilyen darabok is akadnak a szekrényemben, bár néhány éve már igyekszem átgondoltabban vásárolni, mégsem megy mindig. A harmadik lépés az adományozás, de bevallom, elmaradásom van e téren, jelenleg egy zsáknyi ruha vár a sorára.

Nyilvánvaló, hogy a virágzó használtruha-piac, az egyre nagyobb körben és rendszeresen gyakorolt adományozás, a népszerű online vásárterek és a garázsvásár mind a fogyasztói társadalom melléktermékei, amelyek nem léteznének a bő áruválaszték és a jólét nélkül. Egy jó háztartásban, ahogy jön az input, megy az output, hiszen nincs hely. Érdekes, hogy nagy nehezen megtanultuk a meglévő tárgyainkat elengedni, pedig érdemesebb volna az új termékek beszerzéséről való lemondást gyakorolni, és akkor nem kéne megválni attól, amiért már egyszer pénzt adtunk ki. Hosszú távon az lenne a lényeg, hogy mind az input, mind az output csökkenjen, hiszen a történet végén keletkező hulladékot ez csökkentené igazán.

Elpazarolt energia

A „fast fashion” eredete az 1990-es évekre vezethető vissza, amikor az egyik manapság is népszerű ruhaóriás megnyitotta az első üzletét New Yorkban. Az ott kapható ruhákat nevezte a sajtó először „fast fashion”-nek. Nem sokkal ezután több kiskereskedő követte a példáját: míg korábban akár több hónap is eltelt a ruhák tervezése és boltba kerülése között, ezt az időt 2-3 hétre csökkentették. 

A kifejezés jóval később terjedt el a köztudatban, amikor egyre több divatszakember és divatblogger hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy a dolgozók kizsákmányolása révén előállított, olcsó és nem feltétlenül minőségi ruhadarabok milyen károkat okoznak a természetben és a gazdaság területén is. Ezeknek a párezer forintos holmiknak a felhalmozása főleg akkor vált kritikussá, amikor egymás után nyíltak a különféle online webshopok,

és már a kanapéról pillanatok alatt bárki megvehette az új pulóverét és nadrágját.

A visszaküldés meg akadozott, mivel olyan alacsony áron lehetett ezeket megvenni, hogy nem érte meg a vesződséget.

Amíg korábban megbecsülték az emberek az egyes ruhadarabjaikat, megvarratták, ha elszakadt, új cipzárt rakattak bele és átalakíttatták szükség esetén, addig mára elvesztették értéküket, hiszen olcsóbb újat venni. Ha elszakad, mehet a kukába, és gyakran szakad – a fogyasztók a mennyiséget választották a minőség helyett.

A fast fashion leggyakrabban ismételt hátrányai:

  • a gyártástól a szállításon keresztül a megsemmisítésig történő szén-dioxid kibocsátás;
  • a rengeteg felhalmozódó textilhulladék;
  • a gyártás közben felhasznált hatalmas vízmennyiség
  • a textilek színezése és egyéb kezelése során lezajló vízszennyezés;
  • a dolgozókat (anyagilag és fizikailag) kizsákmányoló gyárak.

A „lassú divat” a menő

A „fast fashion”-nel szemben egyre nagyobb teret kap az úgynevezett „slow fashion”, azaz „lassú divat”. Ez utóbbi képviselői azt szorgalmazzák, hogy az emberek térjenek vissza ahhoz az állapothoz, ami néhány évtizeddel ezelőtt még jellemző volt, vagyis

  • vásároljanak minőségi termékeket;
  • a ruhákat javíttassák, varrassák meg ahelyett, hogy kidobják;
  • gondoljanak az újrahasznosítás számtalan lehetőségére;
  • adják-vegyék egymás között a ruhákat, vásároljanak használtat az új ruhák helyett.

Csepp a tengerben

Ha nem is tudatosan, de tettem egy keveset, hogy ez a felgyorsult és több szempontból is káros iparág ne dübörögjön annyira. Csepp a tengerben, de a sok kis csepp akár cunamit is okozhat. Mindenesetre azon leszek, hogy ez a tarka nyári nadrág sok éven keresztül velem maradjon.

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt