A környezetet nem védeni kell, hanem élni vele, rajta, érte

GolfÁramlat

A környezetet nem védeni kell, hanem élni vele, rajta, érte

A Föld és a környezetvédelem soha nem kapott ennyi figyelmet az emberiségtől, amennyit az utóbbi hónapokban. Lassan mindenki érzi, hogy tenni kell valamit. A „nyugati, civilizált” társadalmak mindenképp. És ez engem teljesen kétségbe ejt. Ugyanis, amit eddig meg akartak menteni, az mára mind kipusztult. Nem lehetne, hogy valami mást akarjanak megmenteni, muszáj pont a Földet? Mi lenne, ha egyszerűen csak gazdái lehetnénk, ahogy régen is?

Hadd adjak némi magyarázatot a szélsőséges nézőpontomra. Szóval, vidéki vagyok, sőt gazdálkodó, falusi családban nőttem fel, ahol a föld és annak élővilága az ember legnagyobb értéke, amelyet nem lehet birtokolni, csak szolgálni. A téma iránti érdeklődésem az egyetemen sem csökkent, sőt kiterjedt a Föld emberi kultúráinak egészére. Hiszen

minden emberi kultúra ebből nőtt ki, mármint a gazdálkodásból.

Hogy mi kellett a jól működő gazdasági rendszerekhez? Csupán egy olyan szemlélet, amely tökéletesen igazodik a helyi adottságokhoz, elfogadja és tiszteli a természet erejét, és javára fordítja azokat.  

Ma azonban sikeres gazdasági rendszer alatt azt értjük, hogy az pénzügyileg megfelelő profitot termel a megfelelő szereplők számára. Ennek a rendszernek szerves része az a marketing és az a propaganda, amely – ma már globális szinten – közvetít felénk egy valóságképet. Ehhez a szemlélethez szoktattak hozzá bennünket.

Még érthetőbben: amikor azt mondják, hogy az ember „túlszaporodása” vagy „energiaéhsége” a Föld legnagyobb problémája, akkor ez elfogadott nézetté válik anélkül, hogy felmerülne az emberekben, hogy ez csak akkor igaz, ha a jelenlegi termelési és fogyasztási szokásokat állandónak tekintjük. Azért kell állandónak (vagy, csak egy nagyon hosszú folyamat árán megváltoztathatónak) tekinteni őket, hogy a megfelelő profit megmaradjon. 

A felelősségvállalásnak a látszatát fenntartva, egy igazán sikeres mai vállalkozás sem engedheti meg magának, hogy ne támogasson valamilyen környezetvédelmi csoportot, szervezetet. Ezeknek a szervezeteknek a feladata, hogy próbáljanak helyi szinten valami pozitív eredményt elérni, de úgy, hogy közben legyen idő a termelési rendszert átstrukturálni, folyamatos további nyereségnövelés mellett.

Nem sántít ez valahol?

Mintha azt akarnák, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon. Csakhogy ez lehetetlen. 

A Föld megmentésére vonatkozó törekvések azért rémisztenek meg, mert véleményem szerint épp a Földre nem figyelünk eléggé. A klímaegyezményektől kezdve, minden rendelkezés statisztikai keretek között akar változást elérni, mérőszámokkal, aránypárokkal. (pl. „másfél fok alatt kell tartani a globális átlaghőmérséklet éves emelkedését”.) Ha ezeknek eleget tudnánk tenni globális szinten, akkor megmentenénk a Földet. Vagy nem?

Ezt hadd szemléltessem egy konyhai hasonlattal. Olyan, mintha a hozzávalók között a mesterséges adalékanyagokkal, aromákkal, színezőanyagokkal játszanánk egészségvédelem címszóval: „ebből legyen egy kicsit kevesebb, abból maradhat. Ebből több kell, különben ehetetlen lesz.” Mi lenne, ha máshogy közelítenénk meg a kérdést, ha már a Föld „egészségének megőrzése” a tét? A hasonlathoz visszatérve: lehet ízfokozók, tartósítószerek nélkül főzni.

Lehet hagyományos értelemben gazdálkodni? Persze, hogy lehet.

Nem nyereséget termelni, hanem szolgálni, ápolni a gondunkra bízott földet.

Azzal a szemlélettel, ahogy ezer éveken át tették az adott helyen. Nem azokkal az eszközökkel, mint régen, de úgy figyelve a környezetre. Ahol a föld a legértékesebb tőke volt, ahol a víz áldás volt, ahol az állatok a család részei voltak, ahol a növények, gabonák a gondviselés ajándékai voltak.

A környezetet nem védeni kell, hanem élni vele, rajta, érte.

Tudjátok mi a legijesztőbb? Hogy aki valami ilyesmivel próbálkozik, azt csodabogárnak tartják, sőt, valamiféle primitív barbárnak. Aki jobbat akar a gyerekeinek, mint amit az intézményes rendszerek adnak, aki gazdálkodni tanítja a gyermekeit, az „elveszi a jövőjüket”, „agymosottat csinál belőlük”; aki megtermeli a táplálékot családjának, az „állatokat kínoz és mészárol az udvarán” stb. Nem is a szavak fájnak, hanem az az indulat, ami a kiabáló emberekből árad.

Pedig nekünk magunknak

nem a szomszéd földjét kellene megmentenünk, hanem azt a darabot, amin mi állunk.

Persze, a legtöbben eladták, hogy az árából egy látszólag kényelmesebb életet vegyenek, csak azzal nem számoltak, hogy esetleg másnál rossz kezekben lesz. Most pedig fáj, hogy így lett.

De már nem elég tüntetni. Nem, össze kell kennünk magunkat, felvállalni, amit még lehet, és fel kell törje kezünket a szerszám. Véleményem szerint szemléletet kellene váltani, mert a jelenlegi megoldási javaslatokat ugyanazok az érdekcsoportok finanszírozzák, akik a legtöbb profitot termelik a jelenlegi rendszerből. 

Jó lenne kisgazdálkodóként megélni, hogy akik a Földet féltik, a gyakorlatban is felelősséget vállalnak, és maguk is visszatérnek a földhöz, legalább egy kert erejéig. Megtapasztalják saját bőrükön, kezdeti kudarcaikon, majd sikereiken a táplálék és az élet valódi árát és értékét. Az embernek a földje, a kertje, a gazdasága volt mindig is az anyagi biztonságának a fő forrása. Annyi okos, jól működő módszerrel lehet ma gazdálkodni, ott a permakultúra, az erdőkertek, biodinamikus gazdálkodás és még ezer, jobbnál-jobb módszer a kisléptékű gazdálkodásra.

Mert bizony hogy lehet ízfokozók nélkül főzni, de még milyen jót és milyen egészségeset! Egy dolog kell hozzá: a magunk által felnevelt, megtermelt „házi” alapanyag. Hát így van ez a Földdel is. Mentsük meg mi, mert mások lehet, hogy nem fogják.