Egy, az évszakok váltakozását és az élelmiszertermelési rendszereket meghatározó, láthatatlan természeti folyamatról van szó, ami – úgy tűnik – már nem sokáig biztosítja számunkra a mindennapi boldogulást. De mit kell tudnunk az előttünk álló változásokról? Miért baj, ha egy áramlat leáll, és milyen hatással lesz mindez a napi betevőnkre, a gyermekeink jövőjére?
A rendszerirányítók
A tengeráramlatok a tengerek vagy óceánok vizének tartós vagy ciklikusan változó, egy irányba tovahaladó mozgásai.
Ezeknek az áramlásoknak az összjátéka nagymértékben meghatározza a Földön uralkodó éghajlatot és a lakóhelyünk időjárását.
Ezekben a folyamatokban számtalan más tényező is szerepet játszik, mint a Föld forgása, a tengerfenék domborzata vagy éppen a víztömegek hőmérséklete, illetve a tartósan egy irányba fújó szelek. Tehát egy rendkívül bonyolult rendszerről van szó, aminek minden részletét most nem tárjuk fel, de nem is ez a célunk.
A lényeg az, hogy megkülönböztetjük a hideg és meleg áramlatokat. A hideg áramlatok a Sarkvidékek felől haladnak az Egyenlítő felé (vagy az Egyenlítőtől messze helyezkednek el, azzal párhuzamosan), és hideg tengervizet szállítanak. A meleg áramlatok az Egyenlítő felől haladnak a Sarkvidékek felé (vagy az Egyenlítőhöz közel helyezkednek el, azzal párhuzamosan) és meleg tengervizet szállítanak.
A Golf- és az AMOC-áramlat
A Golf- és az AMOC-áramlat (Atlantic Meridional Turning Circulation, vagyis az Atlanti meridionális áramlási rendszer) egymástól elválaszthatatlanok. Az AMOC az Atlanti-óceánban található, a meleg víz áramlását szállítja az egyenlítőtől északra, majd a hideg víz visszafolyását biztosítja a mélytengeri áramlásokon keresztül.
Az AMOC fontos szerepet játszik a Föld klímájának szabályozásában,
mivel a meleg víz áramlása hozzájárul a trópusi és mérsékelt éghajlatok kialakulásához, míg a hideg víz visszafolyása csökkenti a hőmérsékletet és befolyásolja az időjárást.
A két áramlat együtt egy nagyon erős, meleg és gyors áramlási rendszert alkot, ami erősen befolyásolja azoknak a szárazföldi területeknek az éghajlatát, amelyek közelében elhalad. Hatással van az évszakok váltakozására, az időjárásra, ezeken keresztül az egész élelmiszertermelési rendszerre, de a leghétköznapibb életszituációkra is. Gondoljunk csak arra, mit jelentene egy házat kifűteni egy mínusz harminc fokos tél folyamán vagy milyen hatással lenne a krónikus betegségben szenvedők számára egy negyvenöt fokos nyár.
Arról már sokat hallottunk, hogy ha a Golf-áramlat leállna, akkor Észak-Európára Szibériához hasonló éghajlat várna. Magyarországra kevesebb csapadék érkezne, mert hiába vagyunk messze az áramlat érintette térségektől, az onnan érkező ciklonok gyengülnének vagy elmaradnának, így hozzánk sem érkezne meg a szükséges csapadékmennyiség.
De mi történne, ha az AMOC állna le? Csak pár megállapítás a lehetséges forgatókönyvekből:
- az északi félteke jelentős lehűlése
- az Atlanti-óceán vízszintjének emelkedése
- gyakoribb szélsőségek, pusztítóbb viharok
- árvizek és kiszáradt medrek
- kezelhetetlen időjárásbéli szélsőségek
- az élelmiszerellátás problémája
- a mezőgazdasági termelés ellehetetlenülése
- a víz körforgásának kiszámíthatatlan zavara
- a növénytakaró megváltozása és az ökoszisztémák egyensúlyának felborulása
és minden, ezekkel összefüggésbe hozható gazdasági és társadalmi probléma. Gyakorlatilag a földi élet teljes zavara következne be.
Hogyan is működnek?
A hideg sós víz sűrű és nehéz, ezért az Atlanti-óceán északi részén mélyen az óceánba süllyed, és a tengerfenék mentén mozog, amíg fel nem emelkedik az Egyenlítő közelében (általában a Csendes-óceánon és az Indiai-óceánon). A Nap hője felmelegíti a vizet, a párolgás pedig sósabbá teszi. A meleg sós víz a Golf-áramlaton keresztül felfelé halad a tengerparton, felmelegítve az Egyesült Államok keleti partvidékét és Nyugat-Európát. Amint a víz kiengedi a hőjét, és eléri az Atlanti-óceán északi részét, ismét hideg és sűrű lesz, és a körforgás folytatódik.
Az egyik nagy probléma azzal van, hogy ahogy a gleccserek és jégtáblák olvadnak, egy kevésbé sűrű édesvizet engednek az Atlanti-óceánba, ami megakadályozza a víz süllyedését és a természetes keringést. Felborul az édes- és sós vizek rendszere, lelassul az áramlás, ez egy olyan változás lavináját indítja el, ami beláthatatlan következményekkel járhat.
Fontos tudnunk azt is, hogy a jégtakaró olvadásának okai egyértelműen az emberi tevékenységre vezethetőek vissza: fosszilis tüzelőanyagok, szén-dioxid-kibocsátás, üvegházhatású gázok és globális felmelegedés. Ezek együtt egy bonyolult összefüggés- és hatásrendszerben vezetnek odáig, hogy a jégtakarókat egyre gyorsuló ütemben veszítjük el, ami
nemcsak a jegesmedvéknek tragikus,
hanem a teljes áramlási rendszerre hatást gyakorolva a mi életünk is ellehetetlenülhet.
A jövő elkezdődött
Az 1950-es évek óta az AMOC 15 százalékkal lassult, és a legfrissebb adatok szerint az elmúlt ezer év leggyengébb állapotában van. A legújabb éghajlatmodellek szerint a globális felmelegedés további 34-45 százalékkal is gyengítheti ezt az áramlást, nem beszélve a legfrissebb forgatókönyvekről, amelyek még ennél is katasztrofálisabb jövőképet vázolnak fel. És nem a távoli, 2100-as években, hanem még a mi életünkben, 2050 körül.
Az IPCC hatodik értékelő jelentése szerint a jelenleg is zajló éghajlatváltozás mértékére évezredek óta nem volt példa a Földön, már most is számos időjárási és éghajlati szélsőséget okoz a világ minden régiójában. Persze,
a Föld éghajlata korábban is változott, csak egyáltalán nem ilyen gyorsan.
Európában folyamatos felmelegedés figyelhető meg. Az éves középhőmérséklet emelkedése évről évre töretlen, gyakoribbak és súlyosabbak a meteorológiai aszályok, a havazási időszak hossza csökken, a hőhullámok és a napi maximum hőmérsékletek növekedése figyelhető meg, csökken a talajnedvesség, egyre gyakoribbak az erdőtüzek és a szélsőséges légmozgásokkal járó káresemények.
A változások iránya tehát egyértelmű. Már csak egy kérdés maradt: ilyen helyzetben mégis mi a teendő?
Nem kellenek a brit tudósok ahhoz, hogy megmondják…
Igen: volt már a világtörténelemben áramlatlassulás, és megannyi más változás is, amivel igyekeznek megnyugtatni a könnyen kételkedő vagy éppen érdektelen struccpolitikusokat. A helyzet súlyosságát a következő hasonlattal tudnám a legjobban szemléltetni: tegyük fel, hogy fáj a fejem. De minden rendben van, az idő szép, nincs front, ami súlyosbítaná, nem ér stressz, szabadságon vagyok, így lehetőségem van lepihenni és aludni egyet, és szerencsére nincs csőtörés, így elegendő friss vizet tudok inni. Sőt: a hűtőben még egy biocitromom is van, így a frissen facsart citromos víz és a pihentető alvás pár óra alatt megszünteti a fejfájásomat.
Viszont képzeljük el, hogy esélyem sincs lepihenni, mert miután letettem a gyerekeket az iskolában, rohannom kell dolgozni. Reggelizni nem volt időm, a kulacsomat otthon hagytam, így még délelőtt tizenegykor sem ittam egy korty vizet sem. Délután elkap egy hidegfront, a szemem már alig tudom nyitva tartani, annyira hasogat a fejem, és közben már érzem, hogy valami nem volt rendben a két perc alatt behabzsolt gyorséttermi ebéddel, mert a hasam is elkezdett fájni. Közben hívnak a terepről, hogy a tegnapi szélvihar kidöntötte a teljes kordonrendszert, és miközben az új támaszokat igyekszem megrendelni, úgy elszalad az idő, hogy észre sem veszem: elkéstem az iskolából. Rohanok a gyerekekért, közben hívogatnak telefonon, hogy nem jók az oszlopméretek, és miközben igyekszem betolatni a parkolóban talált egyetlen szűk helyre, még a nap is a szemembe villan egy pillanatra, így sikeresen lepadkázom a kocsit. A délután hátralévő részében a túlélésre játszom, de esélytelen, és az esti fürdés után már érzem is, hogy ráz a hideg, alig állok a lábamon. Éjjel nem alszom a láztól, másnap pedig már az ágyból sem tudok felkelni…
Mindkét esetben ugyanaz a tényező adott: fáj a fejem. De mások a körülmények, máshogy hatnak a helyzetemre. Ez a különbség jellemző a globális felmelegedés esetében is. Mert az egy dolog, hogy áramlatok jönnek és mennek, lassulnak és gyorsulnak. De itt egy olyan rendszerről beszélünk, aminek minden eleme változik, és sajnos egymás hatását felerősítik a számunkra kedvezőtlen irányban. Ráadásul az egésznek a motorja, a szén-dioxid-kibocsátás továbbra is zajlik, az üvegházhatású gázok mennyisége a levegőben nem stagnál, hanem növekszik.
S valóban, volt már éghajlatváltozás a Föld történetében, de
nem is a Földet kell félteni, hanem minket.
Egy ilyen érzékeny rendszer, mint a túlnépesedett emberiség nem képes ilyen gyors folyamatokhoz alkalmazkodni. Azt kell egyszer és mindenkorra megértenünk, hogy nem takarózhatunk olyan balgaságokkal, miszerint „olvadtak régen is azok a jégtakarók, aztán mi lett belőle: semmi”, mert ha elolvadnak, a mi életterünk is jelentős mértékben csökkenni fog. A tengerszint egyre emelkedik, és egyre több tengerparti nagyvárost, illetve termőterületet fog elnyelni.
Nem háríthatunk azzal sem, hogy „de hát mit tehetnék én egyedül”, mert ebben a rendszerben valóban minden apróság számít. Ideje elkezdeni komolyan venni a tudományt és vállalni a felelősséget. Értem én, hogy megéltünk már sok tévedést, ki tudja, igaza van-e a tudósoknak, de nem kockáztattunk közben megközelítőleg sem ennyit, mint most. És nem véletlenül fogalmaz úgy a mai kor tudósa sem, hogy forgatóköny. Milyen alapon is várnánk el bárkitől, akár a világ legnagyobb elméitől, hogy egy olyan bonyolult rendszerben, mint a földi élet, bármit is biztosra meg tudjon mondani a jövőre nézve. Tehát ha a részletek változhatnak is, az irány sajnos egyértelmű.
Érdemes tehát tájékozódni, és érdemes felkészülni. Nem kell depresszióban a világvégét várni, de el kell kezdeni számolni olyan lehetőségekkel, amelyek kihívások elé állíthatnak bennünket a közeljövőben, és amelyek kikerülhetetlenek lesznek. Tudnunk kell mit kezdeni a hideggel és meleggel, a kertünkben teremni képes növények kicserélődésével, nem árt tudnunk, mit tegyünk, ha vízparti házunknál kiönt a folyó, vagy hogyan oldjuk meg, ha nyáron kéthavi csapadéktól kell elbúcsúznunk. Ugyan, ott az öntözőrendszer, gondolják sokan: és ha kevés az áram? Ha korlátozott a vezetékes vízvételezés? Ha kiszárad a kút és nem volt eső, amit összegyűjthettünk volna? A helyzet hamar bonyolódik, ugye?
Summa summárum: túl sok vészharang lett megkongatva ahhoz, hogy hiteltelenné tegyük az áramlatokkal kapcsolatos forgatókönyveket. Az egyértelműen látszik, hogy meghatározó változások elé nézünk, és az áramlatok életében bekövetkező minden egyes átalakulás a mi életünkre is hatással lesz. És ezen a ponton teljesen felesleges azon vitázni, ki mit tehetne: a politika, az ipar, a gazdaság, a nagytőke, a civil szféra, az érdekvédelem, az EU, a nemzetek és a szakemberek. Dűlőre jutni itt úgysem fogunk.
Ezért csak egy feladat maradt mindannyiunk számára: a befogadás. Befogadni azokat az információkat, amiket a területen jártas, sokat megélt és hihetetlen tudással rendelkező szakemberek évtizedek óta próbálnak átadni nekünk. Befogadni a változtatás lehetőségét, minden olyan elemével együtt, amiket saját életünkben is alkalmazhatunk. És befogadni a ránk váró világot, aminek sok részletén már változtatni nem fogunk tudni, de alkalmazkodni hozzá még van esélyünk.
Mindez nem a katasztrófáról és nem a világvégéről, hanem a lehetőségekről és a megoldásokról szól.
Források:
Anomalously weak Labrador Sea convection and Atlantic overturning during the past 150 years
Observed fingerprint of a weakening Atlantic Ocean overturning circulation
Observed decline of the Atlantic meridional overturning circulation 2004–2012
Ajánljuk még:
Hogyan hűtsük le a világot anélkül, hogy tovább melegítenénk a bolygót?
Hó nem lesz, árvíz annál inkább? – Ilyen lehet egy tél a jövőben
Miért ne örüljünk az enyhe télnek?
