2025. január 1-jétől az erdőirtás árán előállított árukra vonatkozó EU-s jogszabály (EU Deforestation Regulation – EUDR) előírja az összes piaci szereplőnek, hogy csak olyan alapanyagokkal dolgozhatnak, amelyek termeléséhez nem kellett erdős részt kivágni, pontosabban fogalmazva: amelyek olyan területről származnak, amelyen 2020 óta erdőirtást nem végeztek, illetve a művelés során az erdő jelentős mértékben nem pusztult el.
De mi köze ehhez a csokoládénak?
Sajnos az egyre csak növekvő piaci igények odáig vezettek, hogy a termőterületek kiterjesztése soha nem látott méreteket öltött az elmúlt évtizedekben: több millió hektár esőerdő esett a kakaó-termelés áldozatául. Amikor egy területet termelés alá vonnak, elpusztítják az őshonos növényzetet, ami magával vonja a természeti környezet degradálódását, az élőhelyek elvesztését, a biodiverzitás csökkenését, és ezek együtthatójaként a klímaváltozást, az elsivatagosodás pusztító folyamatait is.
Fotó: 123RF
Ráadásul mivel a kakaóbab termesztése során gyakorta alkalmaznak műtrágyákat és rovarölő szereket, további következményekkel kell számolni: a termőtalaj és a természetes vizek elszennyeződnek, a vegyszerek bekerülnek az ökoszisztéma minden rétegébe, a környezeti feltételek folyamatosan romlanak, amikre reagálva még agresszívebb megoldásokhoz folyamodnak a profitorientált vállalatok –és az ördögi kör sosem ér véget.
A termesztési folyamatok mellett ráadásul ki kell alakítani az infrastruktúrát is, ami további erdőirtással jár, és sajnos sok esetben a helyi őslakosok kitelepítésével is. És hogy a helyzetet tovább fokozzuk: még mindig csak a nyersanyagnál tartunk! Ahhoz ugyanis, hogy a kakaóbabból csokoládé legyen, számolnunk kell a többi összetevő által okozott környezeti hatással is, mint például a tej vagy a cukor.
Fotó: 123RF
A rendelet tehát nem véletlenül vonatkozik a kakaóra is, aminek termesztése nagy mennyiségű üvegházhatású gáz kibocsátásával jár.
Január elsejétől tehát a termelőknek igazolniuk kell, hogy fenntartható módon termesztették a kakaót – ennek elmulasztása az uniós piacról történő kizárással is járhat.
Az ellenőrzés az ellátási lánc további pontjain is kötelező: az alapanyagot felvásárló cég is köteles ellenőrizni a fenntarthatósági kritérium meglétét.
A fenntartható csokoládék iránti igény nem újkeletű: 2020-ban született meg a Fenntartható Kakaó Kezdeményezés az EU és az afrikai régió fő kakaó termelői között azzal a céllal, hogy tisztességes megélhetést biztosítanak a kakaótermelők számára, hogy előmozdítsák a gyermekmunka és a kakaó-ellátási láncok kereskedelmének felszámolását, és hogy védjék az erdőket a kakaót termelő régiókban.
Fotó: 123RF
Mivel az erdőirtás megállítása kritikus fontosságú az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenésének mérséklése szempontjából, az EUDR rendeletnek éppen ideje volt megszületnie, és csak bízni lehet benne, hogy a nyomon követhetőségi és a gondossági keretrendszer olyan szigorú lesz, mint ahogyan azt ígérik.
A kezdeményezés mellett számos nemzetközi szervezet is kiállt, így a World Cocoa Foundation (WCF) is,
akik segítették a tagvállalatok és más érdekelt felek felkészülését az előttük álló változásokra. A WCF kiadott egy Erdőirtási Kockázatértékelési Módszertant is, amely segített a vállalatoknak értékelni az erdőirtás kockázatát, és többlépcsős intézkedési tervet vezetett be a globális folyamatok összehangolására. A módszertan megerősíti az iparág adat- és folyamatrendszerét, és bizalmat ébreszt: lehetővé teszi a kakaó nyomon követhetőségét és termesztésének fenntarthatóságát.
Fotó: 123RF
Mindezek mellett azt hiszem, hogy a legtöbbet mégiscsak mi tehetünk annak érdekében, hogy ne kelljen háromszor annyi csokoládét előállítani, mint amennyit valójában megeszünk. Nem is volt még olyan régen a Mikulás-szezon, amikor a legtöbb szülő megtapasztalhatta, hogyan halmozódik fel a sok édesség a kamrában, és milyen, amikor csak azért esszük, mert van.
A csokoládé esetében is ugyanaz a gond, mint minden más fogyasztói cikknél: sokszor elfelejtjük az egészséges mértéket, és impulzívan döntünk, ahelyett, hogy kétszer is átgondolnánk, valóban szükségünk van-e rá.
A boldogsághormont nem a díszcsomagolásba rejtett feldolgozott, eredeti alapanyagára már közel sem hasonlító csokoládé jelenti, hanem az együtt töltött idő, az élmények és értékek – a valós tartalom. Ha csak minden második vásárlási vagy fogyasztási döntésünkre mondanánk nemet, már rengeteget tehetnénk a jó ügy érdekében, arra ösztönözve a piaci szektor szereplőit is, hogy újragondolják üzletpolitikájukat.
Fotó: 123RF
Reklámok, hirdetőtáblák és jól hangzó ígéretek helyett tájékozódjunk megbízható forrásokból, például a Chocolate Scorecard oldalán, ahol számos szempont szerint tájékozódhatunk kedvelt csokoládénk és az azt gyártó cég tevékenységeinek részleteiről.
Világszerte mintegy hatmillió ember megélhetése függ a kakaó termesztésétől, egy 2020-as jelentés szerint ráadásul több mint 1,5 millió közülük 5 és 17 év közötti gyermek.
A kakaó termesztése tehát nemcsak környezetvédelmi szempontokat vet fel, hanem a méltányosság, az emberi bánásmód, a gyermekek és nők jogainak kérdéskörét is – helyes megítélése tehát igen komplex feladat. Egy biztos: nem véletlenül kelt szárnyra a Fair Trade mozgalom, és nem véletlenül vált minőségi jelzővé az elmúlt évek során.
Fotó: 123RF
Ideje tehát észrevennünk, hogy fogyasztói döntéseinkkel számos folyamatra hatást gyakorlunk- igen: a világ távolabbi pontjain is. Éppen ezért érett meg az idő arra, hogy gondolkodásunk új irányt vegyen, és megbízható forrásokból gyűjtött ismeretekkel felvértezve, emberi értékek vezérelte döntéseket hozzunk a tudatosság, az élhető jövő és a közös cselekvés jegyében.
Első lépésnek megteszi az is, ha minden második táblára nemet mondunk,
majd mikor ez már természetessé válik, meghatározóbb döntéseket is hozhatunk. Mert egy dolgot nem szabad elfelejtenünk: a pénzünk szavazat, és fogyasztói döntéseinkkel mindannyian hatással vagyunk a világ alakulására.
Nyitókép: 123RF
Ajánljuk még: