1677 veszélyeztetett fajért vagyunk felelősek Európában – miközben egyre jobban terjednek az invazív fajok

A biológiai sokféleség földi életünk csodálatos változatossága, ami nemcsak szép, de elengedhetetlenül szükséges is egészségünk és jövőbeli boldogulásunk biztosításához. Amikor arról beszélünk, hogy bolygónkon csökken a biodiverzitás, akkor nemcsak arról van szó, hogy rohamtempóban halnak ki a körülöttünk élő fajok (bár ez önmagában is borzasztó tragédia), hanem arról is, hogy a fajok mellett azok genetikai variációi is egyre csökkenő számot mutatnak, ráadásul egymásra gyakorolt hatásaik is szűkülőben vannak az ökoszisztémák rendszereiben.

2015 óta 36 faj halt ki Európában a Természetvédelmi Világszövetség nyilvántartása szerint:

köztük sok édesvízi hal és más édesvízi puhatestű, csiga, valamint a Pensée de Cry nevű ibolya. Valójában az EU területének 30%-át védetté kellene nyilvánítani a fajok életterének megóvása érdekében. Az ENSZ 2019-es becslései szerinti – már akkor, öt évvel ezelőtt – a Földön élő 8 millió fajból egymillió fajt fenyegetett a kihalás: sokukat néhány évtizeden belül. A Természetvédelmi Világszövetség szerint a 15 060 becsült európai faj közül legalább 1 677 van a földi élete végén: az őshonos fák több mint felét, a vadon termő növények 16%-át és gyógynövényeink legalább 2%-át fenyegeti a kihalás veszélye: 

Fotó: Európai Parlament

Az emberiség létszámnövekedése és az ezzel együtt járó nagymértékű fogyasztás, az élőhelyek átalakítása, feldarabolása és elpusztítása, az erdőirtások, az egyre csak növekvő épített környezet; bolygónk túlhasználata, az intenzív mezőgazdaság, a mértéktelen vegyszerhasználat, az invazív fajok egyre erőteljesebb terjedése, a legkülönfélébb szennyezések és az éghajlatváltozás mind-mind szerepet játszanak abban, hogy a körülöttünk élő és élni akaró természet egyre kevésbé tudja megőrizni sokszínűségét, összetettségét, kiegyensúlyozottságát és egészségét.

Az IUCN Vörös listájának böngészésekor magunk is szembesülhetünk vele, hogy kontinensünk és hazánk fajai közül sokan (túl sokan) veszélyeztetettek vagy mutatnak csökkenő tendenciát.

A hazai gyepek életközössége esetében például rossz helyzetben van az ürge (Spermophilus citellus), az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) és a magyar szöcskeegér (Sicista trizona) is – sajnos számos más állati szomszédjukkal együtt.

Fotó: Európai Parlament

A növények közül veszélyeztetett a tornai vértő (Onosma tornensis), ami az európai Vörös Könyvben a kontinens száz legritkább növénye közt is szerepel: a Gömör–Tornai-karszt néhány pontján fordul már csak elő. Az elmúlt évtizedekben az intenzív legeltetés komoly veszélyt jelentett állományaira, jelenleg viszont a területek erdősítése és a mezőgazdasági beavatkozások veszélyeztetik. Európa egyes területein a mészkőbányák és cementgyárak is fenyegetik: például van olyan cementpor, ami az élőhely minőségének romlását okozza. Az invazív bálványfa (Ailanthus altissima) terjedése sincs jó hatással állományaira, és sajnos hiába minden tájékoztató kampány, a herbárium minták gyűjtése még mindig gondot okoz élőhelyein.

Ugyancsak veszélyeztetett a magyarföldi husáng (Ferula sadleriana), aminek hazánkban mindösszesen négy, egymástól elszigetelt állománya ismert. Élőhelyeit az illegális területhasználat és a kőbányászat is veszélyeztette, de szerencsére a kőbányászatot sikerült leállítani az érintett területeken. A vadkárok, főleg a muflonos legeltetés is jelentősen rontott helyzetükön, de az élőhelyeik védelmét célzó természetvédelmi intézkedések sikeresnek bizonyultak, így reménykedhetünk fennmaradásukban. 

Fotó: Európai Parlament 

A berkenyék helyzete sem túl fényes hazánkban. Számos fajuk szerepel a vörös listán, többek populációja kritikus állapotban van. Ilyen az Ádám-berkenye (Sorbus adamim), amit az erdőirtás és az idegen fajok betelepítése sújtott leginkább. A Sorbus ujhelyii a főváros körüli urbanizációs veszélyek által érintett, a Sorbus andreanszkyana állománya pedig az invazív fajok és az erdőirtások miatt került veszélybe. Hasonló okokból van rossz helyzetben a Sorbus gayeriana, és ezek miatt lett veszélyeztetett a Sorbus pseudolatifolia is.

Löszpusztagyepekből ismert faj a borzas macskamenta (Nepeta parviflora): fokozottan védett fajunk, természetvédelmi értéke 250.000 forint. Hegyi rétekről, tölgyesekből eltűnőben van a csengettyűvirág (Adenophora liliifolia), vízpartokról, mocsárrétekről pedig a debreceni torma (Armoracia macrocarpa). Ártéri cserjésekben egyre kevesebb a fekete galagonya (Crataegus nigra), homoki réteken és löszpusztagyepeken pedig a gyapjas csüdfűből (Astragalus dasyanthus) látni kevesebbet. 

2022-ben összesen 782 növényfaj volt védett Magyarországon – mind nyomós indokkal.

Az antropogén világ térnyerése és kényszerítő ereje, a terjeszkedés üteme és mértéke, a felelőtlen és természet feletti uralkodásra alapozó gyakorlatok egymás után taszítják reménytelen helyzetbe a védekezni és menekülni nem tudó növényfajokat, amelyeknek – bár megpróbálnak alkalmazkodni – sok esetben a károsítás mértéke és üteme miatt esélyük sincs felvenni a kesztyűt. Mert hiába az alkalmazkodási képesség: az antropogén világ romboló hatásai sokkal gyorsabb ütemben érik bolygónk fajait, mint azok alkalmazkodni tudnának. 

Bár helyhez kötöttségük kiszolgáltatottá teszi őket, a növények rendelkeznek az adaptáció csodálatos képességével: képesek alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, képesek elviselni bizonyos stresszhelyzeteket (azaz őket ért negatív hatásokat, kihívásokat), és képesek genetikailag is változni nemzedékről nemzedékre az őket érő környezeti hatásoknak megfelelően. Képesek módosítani életciklusukat annak érdekében, hogy elkerüljék az abiotikus stresszhatásokat (ilyen a túl magas vagy túl alacsony hőmérséklet, az aszály vagy a belvíz, a magas UV sugárzás vagy éppen az erős szél is), de akár levélszerkezetükön és „viselkedésükön” is változtathatnak a túlélés érdekében.  A vízhiányra reagálva például képesek megváltoztatni sztómáik (gázcserenyílásaik) nyitottságát, a kiszáradó talajokra pedig oldatok felhalmozásával, vagyis ozmotikus kiigazítással válaszolhatnak, sokan közülük pedig a hideg elleni akklimatizációs képességgel is rendelkeznek.

Mielőtt balga módon azt mondanánk, hogy akkor nincs is itt baj, érdemes belegondolnunk abba, hogy a helyzet azért közel sem ilyen egyszerű. Egyrészt

a genetikai adaptáció folyamata hosszú időt kíván: nemzedékről nemzedékre formálódnak a fajok,

másrészt közel sem mindegy, hogy milyen, mennyire intenzív és milyen sokáig fennálló stresszhatásról beszélünk, ahogy az sem mindegy, hogy milyen intenzitással és mértékben követik egymást a szélsőséges környezeti hatások. Értelemszerű, hogy egy lassú, évtizedeken át tartó mértékletes hőmérsékletemelkedéshez bizonyos határokon belül képesek alkalmazkodni növényeink, de egy intenzív, rövid idő alatt lezajló drasztikus változás esetében már a lehetetlen határait súroljuk. 

Kicsit olyan ez, mint a hétköznapok során minket érő stresszhatások vagy problémák: egy akadályt könnyűszerrel képesek vagyunk leküzdeni, kettővel is megbirkózunk, a harmadikba viszont már lehet, hogy beletörik a bicskánk. Főleg akkor, ha „csőstül jön a baj”, azaz egyszerre, egymást dinamikusan váltva kell más-más kihívásra reagálnunk. Hasonlóan kell átéreznünk növényeink helyzetét is: küzdenek a vegyszerek okozta ártalmakkal, a legkülönfélébb szennyezésekkel, emberi károkozással, irtásokkal, éghajlatváltozással, szélsőségekkel és még vagy tucatnyi más, nem kis falatnyi problémával.

Ráadásul egy dolgot ne felejtsünk el:

a természet rendszerében minden mindennel összefügg. Ha egy helyen sebet ejtek a rendszeren, az hatással lesz a rendszer többi elemére is,

vagyis akadályokat gördítek más építőelemek és szereplők útjába is – ennek következtében pedig szép lassan elkezd meginogni a kártyavár. Bár a világ legerősebb rendszeréről van szó, azért van az a seb, az az ártalom, ami képes elindítani egy olyan romboló folyamatot, aminek sem végét, sem hatásait nem tudjuk felmérni – talán felfogni sem.

Meg kell értenünk: minden egyes faj fontos szerepet játszik a természet rendszerében, és ahonnan egy faj eltűnik, onnan sorra tűnik el a többi is.

Ha egyszer felborul az egyensúly, és hézagok keletkeznek a természet precízen összeállított rendszerében, akkor olyan folyamatok indulnak meg, amelyeknek visszafordítása komoly erőfeszítéseket igényel.

Ha tehát szeretnénk még lepihenni egy vadvirágos réten, élveznénk egy erdei séta sokszínűségét és egy-egy túra alkalmával felfedeznénk különlegesebb élőhelyek fajait is, akkor gondolkodjunk felelősen, és cselekedjünk helyesen! A természet védelme mindannyiunk érdeke, a természetkímélő mindennapok szokásrendszere pedig mindannyiunk közös felelőssége!