Forró víz a kannára kívül és belül, aztán a víz a tisztesség csészéjébe kerül. Mozdulatok, gesztusok, fegyelem, odafigyelés és csöndes áhítat, a teaivó népek szertartásának fontos lépései. A magyar konyha nélkülözi a teázás művészetét. A mi teaszertartásunk a vasárnapi húsleves lenne?
Erről kérdeztem barátaimat, és bizony, kortól függően állították, hogy a nagyi húslevese, a vasárnapi húsleves áll legközelebb ahhoz a misztikumhoz, ami a teázás kultúráját övezi. Úgy tűnik, nincs leáldozóban a levesek régi dicsfénye. A mai sietős világ, a gyorséttermek egyre nagyobb térhódítása mégsem kedvez a leveseknek. Hiszen levest nem lehet csak úgy, kutyafuttában bekapni, az utcán, kézből falatozni, zacskóból ropogtatni. A leleményes ember persze feltalálta a dobozban elvihető, akár útközben is megehető levest, és milyen érdekes, hogy ez is keletről származik, mint a tea.
Az igazi leveshez idő kell, nem csak az elkészítéséhez, a megalkotásához is. Azután méltóságteljesen körülülni az asztalt, ha úgy tetszik, beleszimatolni a fűszereses gomolygó párába, ami a levesestál felől libben, belemeríteni a kanalat a sűrűjébe. Szerénykedők a levesek, hiszen fölül a lé, alant a titkok: a zamatos zöldségek, a puha húsok, a finom levesbe való gombócok, tészták, galuskák. A forró levest nem lehet behabzsolni, a kanálban gyöngyöző levesben gyönyörködve kell várni, míg ehetőre hűl, akár szertartásosan, nem éppen illendő módon megfújni.
A leves élvezetéhez hozzá kell öregedni, azt mondják. Az évek múlásával egyre inkább nagy szeretettel és gyöngédséggel említünk egy-egy jóféle levest, s olykor könnybe lábadt tekintettel gondolunk a nagymama oly nevezetes levesestáljában elővezetett nemkülönben nagynevű levesére.
„Aki leves után vizet iszik, attól nem lehet tanácsot kérni. De aki leves után 40 csepp bort iszik, az ha 70 évig naponta gyakorolja, öreg lesz.”(Jókai Mór)
Levest enni ráadásul egészséges is. Megalapozza az étkezést az emésztőnedvek beindításával, azonnal csillapítja az éhséget, a benne lévő folyadék hozzájárul a szervezet megfelelő működéséhez, vagyis hidratál. A hosszan főzött levesekben kioldódott ásványi anyagok könnyebben felszívódnak, a zöldségekkel gazdagított levesek rosttartalma segíti az emésztést.
Hosszan sorolhatnánk a különféle levesek egészségünkre gyakorolt hatását, de legtöbbször nem azért főzünk levest, mert a testünk jólléte jár az eszünkben, hanem azért, mert megkívánjuk, mert jólesik. Móricz Zsigmond a ciberelevesért volt oda, a legenda szerint Ady a csigalevest sem vetette meg. Jókai Mór egyik kedvence volt a nagyszemű babból és füstölt malackörömből készült sűrű leves. Ez mai nevén a Jókai-bableves, ahogy ő nevezte: „görögolvasó arany- vagy angyalbakkancs”. József Attila szintén bableveses volt, ha hihetünk a történeteknek, csipetkével és kolbász-reszelékkel szerette.
„Ó, a „magánháztartások” – sóhajtott fel Szindbád, amint a gyönyörű múlt időre terelődött figyelme, és eszébe jutottak az esztendők, amikor boldogan kanalazott kisházikókban zöldborsólevest, spárgalevest, kaporlevest, kalarábélevest, sóskalevest, karfiollevest, idei burgonyalevest (majoránnával) és birkagulyást, amellyel a „magánháztartások” a május jöttét rendszerint megünneplik. Igen, minden jó volt, különösen a zöldséges csirkebecsinált. De már engedelmével, mélyen tisztelt nagyságos uram, előnyben kell részesíteni a májusban szokásos zellerlevesnél is például a ráklevest, amelyet „magánháztartások” nemigen tálalhatnak.” - írta Krúdy, akinek a levesekről írt gondolatait feledhetetlen filmekben is újra meg újra felidézhetjük.
A téli hűvös napokon olyan jó megmelengetni bensőnket egy-egy tányér zamatos levessel. Sőt, ha olykor úgy érezzük, valami torokfájós-hidegrázós nyavalya készül mellénk szegődni, egy jó erős gyömbéres, kakukkfüves, chilis, terápiás húsleves csodát tud tenni.
A fehér asztal örömei olyan egyszerűségében tudnak testet ölteni, mint egy tál leves. Simogatja a gyomrot, kisimítja a ráncokat, feloldja a feszültséget. Egy tál leves mellett megszűnhetnek az ellentétek, békét lehet kötni a világgal.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
