
Az almaecet és a borecet jótékony hatásainak maximalizálása, amiben a különböző hozzáadott gyógynövények játsszák a főszerepet
Az ecetben áztatott gyógynövények fajtájuktól függően segíthetnek az emésztés javításában, hiszen amellett, hogy az ecetben lévő savak serkenthetik az emésztőnedvek termelődését, az olyan növények, mint a tárkony, a kakukkfű vagy a gyömbér képesek enyhíteni a puffadás okozta kellemetlenségeket is. Az ecet már önmagában is egy természetes fertőtlenítőként funkcionálhat, azonban a fokhagyma, a rozmaring vagy éppen a már előbb is említett kakukkfű még tovább fokozza az antimikrobiális hatást. A fűszerecetek étkezés előtt fogyasztva segíthetnek a vércukor-ingadozások csökkentésében, az olyan ecetek pedig, mint a zsályás fűszerecet enyhe gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezhetnek. Így ha nemcsak egy gasztronómiai élményhez szeretnénk jutni, hanem egyben immunrendszerünket is erősítenénk, érdemes fűszerecetekben gondolkodnunk.

Hogyan készül
Az ecetek elkészítése kifejezetten egyszerű feladat: nem kell más hozzá, mint egy tiszta üveg, almaecet vagy borecet és a megfelelő fűszer- illetve gyógynövények. A tiszta üvegbe belehelyezzük a kiválasztott, megtisztított és leszárított növényeket, majd felöntjük az ecettel. Lezárjuk, és két hétig hűvös helyen érleljük. Érdemes időnként megrázogatni, de ezt leszámítva nincs gondunk vele, és a kész fűszerecetünk sokáig eltartható a kamrapolcon.
Az odahaza, saját ízlésünk szerint elkészített fűszereceteket felhasználhatjuk salátaöntetek és pácok készítéséhez, de ízesíthetünk velük leveseket, szószokat és mártogatósokat is. Ha figyelünk a megfelelő hígításra, akkor italokba is keverhetjük: kezdetben elegendő egy teáskanálnyi mennyiséggel próbálkoznunk egy liter vízhez számolva. Kiváló édes immunerősítőt készíthetünk méz, fűszerecet és gyógynövények keverékével, amely végig kísérheti a megfázásos, vírusos időszakokat is.
Rengeteg olyan növényt gyűjthetünk a kertben, erdőben, mezőn és patakparton, amelyeket felhasználhatunk fűszerecetek készítéséhez: a leggyakoribb bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, oregano, majoranna, citromfű, menta és kapor mellett gondolkozhatunk virágokban is: a bodzavirág, a rózsaszirom, a kamilla- sőt még az orgona virága is belekerülhet ecetünkbe. Természetesen mindig körültekintően kell eljárnunk: egyrészt ismernünk kell a növény pontos faját és fajtáját, mert a kertészeti változatok legtöbbje nem, vagy sokkal kisebb mennyiségben, esetleg más összetételben tartalmazza a hatóanyagokat és különböző kémiai vegyületeket, emellett nem mindegy, milyen területről gyűjtünk, lehetőleg kerüljük a forgalmas, közlekedési vagy ipari szennyezésekkel érintett területeket!

Természetesen nem kell lemondanunk a konyhakerti fajokról sem: a fűszerecetbe kerülhet fokhagyma vagy zellerlevél is, de olyan fajokkal is kiegészíthetjük receptjeinket, mint a bors, a gyömbér, a fahéj vagy éppen a kezeletlen citromhéj. A haladók ráadásul izgalmasabb kombinációkban is gondolkodhatnak: kiváló fűszerecetek készülhetnek fenyőrügyből, hársfavirágból, csipkebogyóból, somból, de akár berkenyéből is.

Egy 1933-as recept szerint: „250 gr. gyömbért, ugyanannyi konyhasót, 25 gr. citromsavat, 500 gr. fekete borsot, 100 gr. angol fűszert, 80-100 gr. fehér borsot, néhány tárkony- és babérlevelet nagyobb üvegbe téve, 10 liter ecettel leöntünk. Bekötve, néhány hétig élni hagyjuk, azután átszűrjük.”
Kedvenc fűszerecetünk receptjét a Magyar Konyha 1992-es lapszámában találtuk meg, érdemes kipróbálni! Egy igazán melegítő, fokhagymás és csípős változat, aminek hozzávalói a következők: fél liter borecet, 2-3 csípős paprika vagy tárkony ág, 2 fokhagymagerezd, 1-1 evőkanál só és szemes bors. Elkészítéséhez „a fokhagymát meghámozzuk, a borsot pedig először megmossuk, majd lecsöpögtetjük, és mindkettőt az ecetbe rakjuk, így válik majd zamatossá. Üvegbe töltjük, és két hétig - néha föl-fölrázogatva - érleljük: ezalatt az ecet a fűszerek ízét átveszi. Csípős mártásokhoz és salátákhoz használhatjuk.”

5 melegítő gyógynövény, ami mindig legyen otthon a télen
Csombor, édeskömény, csipkebogyó, paprika, fokhagyma











