Uborkasaláta

Gasztro

Színeket az asztalra

Uborkasaláta

Friss, finom uborkasaláta Borbás Marcsi receptje alapján.

Ahány ház, annyiféle uborkasaláta. Az egyik legfontosabb dolog, hogy mindig hámozzuk meg az uborkát, és gyaluljuk nagyon-nagyon vékonyra.

Hozzávalók:

  • 2 db kígyóuborka
  • másfél kanál cukor
  • ecet
  • ½ liter tejföl
  • kevés őrölt pirospaprika

 

Tovább olvasok

Elkészítés:

A saláta összeállítása előtt fél órával előkészítjük az uborkát. Meghámozzuk, vékonyra legyaluljuk, majd alaposan megsózzuk. Ilyenkor tehetünk rá sót bőségesen, mert úgyis ki fogjuk csavarni, és a nagy része ott marad majd az uborkalében. Jól összedolgozzuk, hogy minden szeletre kerüljön a sóból, majd várunk harminc percet.

Ha az uborka kiadta a levét, a kezünkkel kicsavarjuk, amennyire csak tudjuk. Ezután jöhet hozzá másfél kanál cukor, ami pont elég ehhez az uborkamennyiséghez. Ilyenkor is tehetünk még rá egy kevés sót, hiszen a lével együtt szinte az összeset kicsavartuk. Mehet bele egy pici ecet is, de figyeljünk rá, hány százalékosat használunk, mert nagyon el tudjuk rontani, ha túladagoljuk. Inkább adjunk még hozzá, ha már összeállítottuk a salátát, és úgy érezzük, szükség lenne még egy cseppre. Ezután ráöntjük a sok-sok tejfölt, rászórjuk a pirospaprikát, és jól elkeverjük, hogy az egészet szépen megszínezze. Egy kis fokhagymával vagy némi, vékony karikákra vágott erős paprikával is meg lehet bolondítani.

Érdemes fél órára hűtőbe tenni fogyasztás előtt, hogy összeérjenek az ízek. Paprikáshoz, sültekhez, krumplistésztához a legjobb.

A megjelenést a Zabosfa KerTÉSZ Kft. támogatta.

Ajánljuk még:

Fermentáljunk az ünnepi asztalra!

Arról, hogy mi is az a fermentálás, és miért érdemes odahaza is kísérleteznünk vele, egy korábbi cikkünkben már írtunk.  Most egy ízig-vérig ünnepi kiadással készültünk, amiben nemcsak fantasztikus karácsonyi recepteket, hanem beszerzési kisokost is hoztunk a házi savanyúságok és a fermentálás világából. Vigyázat: extrán egészséges tartalom!