„Izzik a galagonya ruhája” – Mindent a csipkebogyóról

Gasztro

„Izzik a galagonya ruhája” – Mindent a csipkebogyóról

„Őszi éjjel izzik a galagonya ruhája” – írja Weöres Sándor, s részben igaza is van, ám zúgó szél idején korántsem olyan magányos, mint ahogyan azt a vers állítja! A vörösen izzó galagonyabokrok mellett szinte mindenhol megtalálható a vadrózsa, közismertebb nevén a csipkebogyó, amely nem csupán a nálunk áttelelő madarak számára jelent a télre való felkészülésben kulcsfontosságú táplálékot, de az emberek számára is számtalan haszonnal bír.

Az egy időben termést érlelő növényeket az avatatlan szemlélő könnyen összekeverheti, de a két fajt egymás mellett szemlélve, könnyen megkülönböztethetjük őket. Míg a galagonya termései sokkal inkább apró almákhoz hasonlítanak, a csipkebogyó áltermése hosszúkás, korsóhoz hasonló formájú. A termések látványos különbözősége mellett gyógyhatásuk is egészen eltérő: a galagonya termését és virágzó hajtásvégét a szív és a keringési rendszer panaszai esetén, a csipkebogyó áltermését téli vitaminpótlásra, immunerősítésre használhatjuk.

Az erdőszéleken, cserjésekben mindenhol megtalálható, leggyakrabban „csipkebogyóként” ismert növényt a Kárpát-medence tájain sokféle névvel illetik:

Tovább olvasok
a gyepű- vagy parlagi rózsa ugyanúgy a vadrózsát jelöli, mint a hecsedli, a petymeg, vagy éppen a bicske- és a tüskefa.

A növény különféle részeit sokféle célra alkalmazhatjuk. Termését akkor javasolt gyűjteni, ha már megcsípte a dér. Ilyenkor felülete ráncosodni, állaga puhulni kezd. Fontos alapszabály, hogy a gyűjtést csak tiszta levegőjű, pormentes területeken végezzük!

A szeptember végén, októberben érő áltermés kiemelkedően magas, a citromnál 8-10-szer több C-vitamint tartalmaz, a téli időszak erősítő teakeverékeinek egyik legfontosabb összetevője. Széles körben ismert, hogy a hőre bomló C-vitamin megőrzése érdekében teáját hideg eljárással, áztatással célszerű készíteni, ugyanezen oknál fogva a terméshús szárítását sem javasolt 40 ºC-nál magasabb hőmérsékleten végezni. Az alacsony hőmérsékleten való feldolgozás során a magokban található E-vitamin is hasznosítható marad, ezért

érdemes az igazi különlegességnek számító csipkebort is friss, magozatlan termésből készíteni.

A csipkebogyólekvár igazi csemege, ám elkészítése az áltermésben nagy számban található, erősen szőrös magok miatt rendkívül munkaigényes. A termések két végét főzés előtt le kell vágni, majd az áztatás és a hosszantartó főzés után a magok eltávolítása érdekében a lekvárt legalább kétszer át is kell passzírozni. A gondos munkával elkészített hecsedlilekvár ugyanakkor minden fáradtságért kárpótol, a téli sütemények, palacsinta, lekváros kenyér illatos és ízletes kiegészítője!

Kevésbé ismert, hogy

nem csupán a növény áltermését, de fáját is számos célra használták és használhatjuk ma is.

Erős rostozottságának köszönhetően fája és botja nehezen hasad, rugalmas, így kiválóan alkalmas pásztorbotok készítésére. A botnak kiszemelt ágakon sokszor még életében kisebb vágásokat, bemetszéseket ejtettek, hogy az ott kialakult hegek és forradások később a bot díszei legyenek. A botnak való ágat aztán megfelelő időben levágták, és gyakorta hosszabb-rövidebb ideig gané alatt érlelték; az így előkészített és keményre érlelt fát később faragták, esetenként fém kiegészítőkkel, kampókkal látták el. A vastagabb részekből, csomós elágazásokból gyakorta készítettek pipákat is. A vadrózsa fájából készített pipa feje vörösen márványozott, különleges megjelenésű. Rugalmassága miatt ágaiból a nagyobbacska gyermekek számos helyen a mai napig készítenek íjat, kicsi kardokat.

A növényt gyakorisága okán talán néha hajlamosak vagyunk már nem is észrevenni, azonban szeressük, használjuk – nem csupán szép, de finom és hasznos is!

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X