Háromféleképpen is eltehető a spárga télire

Gasztro

Háromféleképpen is eltehető a spárga télire

Borbás Marcsi receptjei spárgához!

Előkészítés

A spárga gondos és türelmes előkészítést igényel, ezt semmiképpen ne mulasszuk el. Jó alaposan mossunk meg minden szálat, lehetőleg folyó víz alatt, hogy a rügyei közé szorult homokot el tudjuk távolítani. Ezután egy hámozóval a szárát tökéletesen hámozzuk le egészen a rügyekig. A legalsó pikkelyeket is távolítsuk el. Ezután fogjuk meg a spárgát, és törjük ketté. Magától eltörik, általában az alsó egyharmadánál. Az alsó részből készül a krémleves, a felsőből pedig a savanyúság.

 

Tovább olvasok

SÓS SPÁRGA RECEPTJE

A sós vízben eltett spárgához jól tömjük meg az üvegeket, öntsük fel mindegyiket vízzel, és üvegenként egy púpos evőkanál sót tegyünk rá. Ezután gondosan zárjuk le az üvegeket, és dunsztoljuk ki a szokásos módon.

ECETES SPÁRGA RECEPTJE

Az ecetes variációhoz készítsük el a savanyítólevet. Egy liter vízhez adjunk 2-2,5 dl ecetet erősségtől függően, keverjük el 30 dkg cukorral és 5 dkg sóval. Ha szeretjük, variálhatjuk még kaporral, borssal, mustármaggal vagy koriandermaggal is.
Ezzel a lével öntsük fel a spárgával megtömött üvegeket, majd gondosan zárjuk le, és dunsztoljuk ki a szokásos módon.

TURMIX SPÁRGÁBÓL

A maradék spárgavégeket enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le, és minimális főzőlével együtt turmixoljuk krémesre. Öntsük a spárgakrémet befőttes üvegekbe, zárjuk le légmentesen, majd dunsztoljuk ki a szokásos módon.
A lényeg, hogy valóban egy sűrű zöldségkrémet kapjunk, hiszen télire nem érdemes túlvizezett krémeket tartósítani – inkább egy koncentrátumot készítsünk, aminek hála aztán egész évben élvezhetjük a spárga ízét! Készülhet majd belőle egy jó krémleves vagy mártás!

 

Már követem az oldalt

X