Csirkepaprikás

Gasztro

Csirkepaprikás

Borbás Marcsi receptje

Hozzávalók

  • 1 fiatal csirke (kb. 1 kg-os)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 db kápia paprika
  • 1 db paradicsom
  • 3-4 karika erős paprika
  • 1 púpos ek fűszerpaprika

Nokedli: 

  • 2 db tojás
  • 30 dkg liszt
  • kb. 1,5 dl víz
  • 1 kk só

A tálaláshoz: tejföl

 

Tovább olvasok

Elkészítés

Nálunk, a Bácskában sokkal gyakrabban főznek paprikást, mint pörköltet. Egészen Szekszárdig jellemző, hogy a paprikást halászosan főzik, tehát nem pirítják meg a hagymát zsiradékon. Ez a csirkepaprikás is így készül.

Ha paprikást főzünk, soha ne hagyjuk ki belőle a csontos részeket, és mindig nagyobb darabokra vágjuk a csirkét. A hagymát se vigyük túlzásba, 1 kg húshoz bőven elég egy nagy fej hagyma. Jó apróra vágjuk fel a hagymát, majd a paprikát, és a paradicsomot is aprítsuk fel.

Az edény aljába tegyünk egy vékony réteg hagymát, majd a csontosabb húsokat. Ezután jön egy újabb réteg hagyma, elkeverve paprikával és paradicsommal. Ezután újra hús következik, majd addig folytatjuk a rétegezést, amíg el nem fogy a hús. Ezután felöntjük annyi hideg vízzel, hogy éppen csak ellepje a húsokat. Ekkor meg is sózzuk, majd nagy lángon odatesszük főni. Annál krémesebb lesz a szaft, minél nagyobb lángon főzzük a paprikást.

Ha már nagyon forr az étel, rátesszük a fűszerpaprikát is, hogy azonnal fel tudjon oldódni. Ezután lobogva főzzük, míg a csirke meg nem fő, és a szaftunk is szép krémessé, egyneművé válik. Ha szeretjük, adhatunk hozzá néhány karika erős paprikát is.

Ha elkészült a paprikás, nokedlivel tálaljuk. Ha tudjuk, hogy még aznap elfogy az étel, akár bele is szaggathatjuk a nokedliket a paprikásba.

Ha nem szaggatjuk bele, hanem külön főzzük meg, érdemes egy kis pohárnyi tejfölt felmelegíteni, és abba beleszedni a megfőtt nokedlit, így a krémes tejföl finom bevonatot képez rajta.

Ajánljuk még:

Nincsen diós mákos nélkül! – Bejglitörténelem az ünnepekre

Ahány ház, annyi recept. Ahány íz, annyi történet. Ahány karácsony, annyi bejgli. De honnan ered a sztársütemény? Minek köszönheti népszerűségét? A bejgli még a karácsonyi kalácsot is lesöpörte az első helyről, mai napig őrzi királyi pozícióját az ünnepi desszertek között.