Az igazi tzatziki – egyenesen Görögországból

Gasztro

Az igazi tzatziki – egyenesen Görögországból

Ahogy a görögök csinálják!

Ha megpróbáljuk fellelni a világhálón az tzatziki eredeti receptjét, számos variációt találunk, melyet eredetiként aposztrofálnak. Ezért úgy gondoltuk, megkérdezzük erről Papalexis Ildikót, akit a Gasztroangyal Beloianniszon forgatott epizódjából jól ismerhettek. Ildikó természetesen küldött nekünk egy jó receptet, ráadásul a Görögországban élő ismerősei véleményét is kikérte, akik pontosan úgy készítik ezt az ételt, ahogyan ő. Közben egyébként az is kiderült, hogy a görögöknél is létezik többféle változat – kicsit olyan ez náluk, mint nálunk a töltött káposzta.

Tzatziki (fokhagymás-uborkás joghurt)

Hozzávalók:

  • 1 db kígyóuborka
  • 5 dl joghurt
  • 2-3 gerezd fokhagyma lereszelve (ízlés szerint)
  • 2 ek extra szűz olívaolaj
  • 1 ek fehérborecet
  • friss kapor apróra vágva

Elkészítés:

A kígyóuborkát meghámozzuk, és nagylyukú reszelőn lereszeljük. Ezután megsózzuk, és kb. ¼ órát állni hagyjuk, utána jól kinyomkodjuk. Ekkor egy tálban hozzákeverjük az olívaolajat, az ecetet, a fokhagymát majd a joghurtot is. Kaporral ízesítjük, és ha még szükséges, teszünk bele sót. (Aki nem szereti a kaprot, ne tegyen bele. Nem általánosan jellemző, de szokták mentalevéllel is készíteni a kapor helyett.) Végül fogyasztásig, de legalább 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

A tzatzikit általában előételként szolgálják fel, de kitűnő sültekhez és grill ételekhez is. Tálaláskor díszíthetjük még egy kis friss kaporral vagy olívabogyóval.

A recept alapján úgy tűnhet, mintha kevés lenne az uborka mennyisége ennyi joghurthoz, de Görögországban tényleg nem joghurtos uborkát esznek, hanem uborkás joghurtot.

 

Ajánljuk még:

Legősibb főfoglalkozásunkból ered a karácsonyi menü egyik főszereplője, a halászlé

A magyar konyha háromféle halászlécsoportot különböztet meg: a dunai, a tiszai és a balatoni halászlét – legnagyobb vizeink szerinti értelemszerű csoportosításban. Mindhárom ételfajta közös jellemzője, hogy három fő alapanyagból készülnek: halhúsból, hagymából és pirospaprikából. A különbség az elkészítés módjában és a tálalás jellegzetességeiben rejlik.