Almakaramell: koncentrált finomság egész évre
Olvasási idő: 2 perc

Almakaramell: koncentrált finomság egész évre

Almakoncentrátum egy üvegben, amiért egész évben hálás leszel!

Hozzávalók

  • 2 kg alma
  • 20 dkg vaj
  • 2 dl fehérbor
  • 1 kk kardamom
  • 1 kk fahéj
  • 1 citrom héja reszelve

 

Tovább olvasok

Elkészítés

Az almákat alaposan megmossuk, kimagozzuk, majd apró kockákra vágjuk. Meghámozni nem kell. 20 dkg vajat felolvasztunk, és elkezdjük rajta dinsztelni a felaprított gyümölcsöt. Ha már puha, felöntjük 2 dl fehérborral, aminek ezután elpároljuk az alkoholtartalmát. További 20 percig főzzük, majd teljesen krémesre turmixoljuk. Ekkor ízesítjük kardamommal és fahéjjal, de aki szereti, citromhéjat is reszelhet bele.

Ezután lassú tűzön addig főzzük, míg 2/3-ára sűrűsödik. Az almának el kell veszítenie a nedvességtartalmát, a benne lévő cukroknak pedig el kell kezdeniük karamellizálódni. Amikor a massza már olyan sűrű, mint a mustár, még forrón csírátlanított üvegekbe töltjük, és kidunsztoljuk.

Egész évben fantasztikus lesz süteményekbe, süteményekhez, de egy-egy kanállal önmagában fogyasztva is nagyon finom!

Kapcsolódó tartalom
Sárgarépa-főzelék
Halmos Monika | 2026. március 18

Sárgarépa-főzelék

Textúrák, színek, ízek játéka egyetlen tál főzelékben: egy tál nemszeretem-főzelékben. De csupán addig, amíg a kanál belemerül, azután a nyelven olvad szét az enyhén karamellizálódott, ha jól csináltuk, csöppet még roppanós répa és az azt körülölelő fűszeres krém. Játszik vele a gondolat: mitől ilyen selymes, mi az, amitől extra, valami más. Amitől a sárgarépa-főzelék egy szelet rántott májjal elsőrangú menüvé lép elő, a máj finom kesernyés zamata éppen jól rímel rá. Ez nem az a menzás változat, amivel sokakat ki lehet űzni a világból – érdemes kipróbálni!  Igazi böjti étel, sőt: vegán, glutén-, tej- és minden allergéntől mentes.