Az egyetlen olyan Nobel-díjra jelölt tudósként tartják számon, aki csak azért nem tarthatta kezében az elismerést, mert túl későn adták be jelölését, pedig még maga Edwin Powell Hubble is úgy gondolta, hogy méltó lenne rá.
„Az amerikai Harvard csillagvizsgáló a századforduló évtizedeiben egész sor nevezetes asztrofizikusnőt adott a tudománynak (Cannon, Fleming, Leavitt, Maury, Payne). Legismertebb közülük Leavitt kisasszony”- írta Szeghy Imre A Földgömb 1968-as számában.
Forrás: Wikipedia
Henrietta Swan Leavitt Lancasterben született, George Roswell Leavitt lelkész lányaként. Vallásos családi háttere egész életét végigkísérte: ő maga is mélyen vallásos maradt, és egész életében elkötelezett volt egyháza iránt. Iskolai évei alatt latint, klasszikus görögöt, képzőművészetet, filozófiát és analitikus geometriát is tanult, de a csillagászati kurzust csak az egyetem negyedik évében vette fel. A Harvard College Obszervatóriumában önkéntes asszisztensként kezdett dolgozni, mígnem 1902-ben az obszervatórium igazgatója, Edward Charles Pickering azzal bízta meg, hogy mérje meg és katalogizálja a csillagok fényességét, ahogyan azok az obszervatórium fotólemezgyűjteményében megjelentek. A nők akkoriban még nem kezelhettek távcsöveket, a tudományos adatokhoz a fotólemezekből jutottak.
Részt vett az északi-sarki sorozat (North Polar Sequence, NPS) összeállításában és változó csillagokra „vadászott”, amelyek közül nem kevesebbet, mint kétezret fedezett fel (több szakmai forrás szerint 2400-at is). Különösen a cefeidák érdekelték, amelyek közül 25-öt tanulmányozott a Kis Magellán felhőben, és ennek következtében 1912-ben felfedezte a cefeidák fényereje és periódusa közti logaritmikus összefüggést is. A cefeidák olyan változócsillag-típusok, amelyek pulzálási ideje és abszolút fényessége között közvetlen összefüggés van, emiatt kulcsfontosságúak a csillagászatban a kozmikus távolságok mérésében is.
Forrás: American Institute of Physics
Felfedezése tehát korszakalkotónak bizonyult, hiszen előtte a csillagászok nem ismerték a csillaghalmazok és galaxisok távolságát. Az ő képlete alapján lehetett kiszámolni a cefeidák fényváltozásának periódusából a fényerejüket, „s mivel látszólagos fényességük fotometriai úton meghatározható, e két adatból valódi távolságukat meg lehet állapítani”, vagyis bátran mondhatjuk, hogy Henrietta Swan Leavitt képes volt mérhetővé tenni a mérhetetlent. Eredményei számos csillagász számára szolgáltak kiindulópontként, és korabeli feljegyzései még ma is olvashatók a Harvard College obszervatóriumának évkönyveiben.
Forrás: Harvard Observatory
Halála után Edwin Hubble számos ködben, köztük az Androméda-ködben is cefeidákra bukkant, és Leavitt törvényét felhasználva sikerült kiszámítania, hogy a távolságuk túl nagy ahhoz, hogy a Tejútrendszer részei legyenek, így önálló galaxisok. Ez volt az az eredmény, ami lezárta a csillagászat nagy vitáját az univerzum méretéről, Hubble pedig később újra Leavitt törvényét használta fel (a galaktikus vöröseltolódásokkal együtt) annak megállapítására, hogy az univerzum tágul (Hubble törvénye).
A feljegyzések szerint maga Hubble is gyakran mondogatta, hogy Leavitt megérdemli a Nobel-díjat munkájáért, aminek hatására Gösta Mittag-Leffler matematikus, a Svéd Tudományos Akadémia tagja jelölte is a díjra 1924-ben, azonban a jelölés során kiderült, hogy Henrietta Swan Leavitt három évvel korábban meghalt gyomorrákban. Mindössze 53 éves volt. Kollégája, Solon I. Bailey így nyilatkozott róla: „megvolt benne az a boldog, örömteli képesség, hogy értékelje mindazt, ami másokban méltó és szerethető, és olyan napsütéses természettel rendelkezett, hogy számára az egész élet széppé és értelmessé vált.”
Életéről és tudományos jelentőségéről számos műben és alkotásban megemlékeztek: az Attention Is Discovery: The Life and Legacy of Henrietta Leavitt könyvalapú műalkotásában, a Miss Leavitt csillagai című életrajzban, és a kifejezetten kisgyermekek számára készített életrajzi kiadásban is, amely a Look Up!: Henrietta Leavitt, Pioneering Woman Astronomer címet viseli.
Borítókép: Harvard Observatory
