Egy kínai gyógyszerésznő, aki képes volt felvenni a harcot a maláriával, így 2015-re a világ orvostudományi Nobel-díjasai között köszönthettük. Munkásságának kivételessége azonban nem a díjban, hanem az életmentésben rejlik.
Tu Ju-ju 1930-ban született Ningpo-ban, egy banktisztviselő és egy négy gyermeket nevelő édesanya gyermekeként. Tanulmányait magániskolákban folytatta, azonban két évre kiszakadt a megszokott életéből: elkapta a gümőkórt és ápolásra szorult. A gümőkór vagy más néven tuberkulózis (TBC) egy olyan fertőző betegség, amit a Mycobacterium tuberculosis baktérium okoz, nagyrészt a tüdőt károsítva, de nem ritkán megtámadja a központi idegrendszert vagy a nyirokrendszert és a vérkeringést is. Tu Ju-ju életét alapjaiban határozta meg betegsége: ennek hatására döntött úgy, hogy egészségügyi területen folytatja tanulmányait, és 1951-ben beiratkozott a Pekingi Egyetem gyógyszerészeti szakára. Az egyetemen sokat foglalkozott a gyógynövények hatóanyagainak kivonásával és felhasználásával, 1955-ben lediplomázott, majd a Hagyományos Kínai Orvoslás Akadémiájának Materia Medica Intézetében helyezkedett el.
A tanulás életében betöltött szerepéről így nyilatkozott: „Családunkban a gyermekek oktatásának hosszú múltra visszatekintő, a gyermekek oktatását mindig is a család legfőbb prioritásának tekintett hagyománya tette lehetővé, hogy jó lehetőségeim legyenek a régió legjobb iskoláiba járni… A farmakognóziai kurzuson Lou Zhicen professzor a gyógynövények eredetéről adott ismereteket, és megtanította nekünk, hogyan osztályozzuk, különböztessük meg és azonosítsuk ezeket a növényeket botanikai leírásaik alapján. A fitokémia kurzuson Lin Qishou professzor átfogó bevezetést és gyakorlati képzést tartott arról, hogyan lehet kinyerni a hatóanyagokat a növényekből, hogyan kell kiválasztani a megfelelő extrakciós oldószereket, hogyan kell kémiai vizsgálatokat végezni és meghatározni a növényekből izolált vegyi anyagok szerkezetét stb. Ezek a kurzusok tudományos betekintést nyújtottak a gyógynövényekbe és növényekbe, és ami még fontosabb, elmagyarázták, hogyan működnek ezek a gyógynövényes gyógyszerek, a hagyományos kínai orvoslástól eltérő módon.”
Kezdetben a kínai lobélia (Lobelia chinensis) farmakológiai vizsgálataival foglalkozott, majd három éven keresztül képezte magát a nyugati stílusú gyógyszerészet területein, mígnem állami támogatással a kettő szintézisén kezdett dolgozni. És ekkor érkeztek el az 1950-es és 1960-as évek, amikor az addig hatásosnak bizonyuló maláriaellenes gyógyszerekre rezisztens Plasmodium falciparum nevű parazita őrült áldozatszedésbe kezdett: a parazita a nőstény Anopheles szúnyog csípésével terjedt, és a betegség legveszélyesebb formáját, a falciparum maláriát okozta. Olyannyira veszélyes, hogy még ma is az emberiség egyik legveszélyesebb parazitájának tekintik, ráadásul szerepel a rákkeltő anyagok listáján is. A legsúlyosabb maláriafajtaként a falciparum malária görcsöket, veseelégtelenséget és a keringés összeomlását okozza. A nagy számban jelenlévő paraziták az agy kapillárisait eltömíthetik, agyi maláriát okozva, aminek következménye kóma és gyakran halál is lehet. A betegség ráadásul sokkal súlyosabban zajlik le kisgyerekeknél, terhes nőknél, immunhiányos állapotban élőknél és időseknél.
Ez a borzasztó betegség Dél-Kínában is sok áldozatot követelt, ezért a kínai kormány 1964-ben titkos maláriakutató programot indított, amelynek keretein belül több ezer hatóanyagot teszteltek egészen 1969-ig, a munka azonban jelentősebb eredmények nélkül zajlott. A sikertelenség miatt a kormány 1969-ben felkereste a Hagyományos Orvoslás Akadémiáját, ahol Tu Ju-ju kapta a megbízást: alakítson kutatócsoportot a malária elleni küzdelemért.
Így emlékszik vissza ezekre az időkre: „Az 1960-as években a washingtoni Walter Reed Hadsereg Kutatóintézetének (WRAIR) Kísérleti Terápiák Osztálya programokat indított új terápiák felkutatására, amelyekkel támogatni lehet az amerikai katonai jelenlétet Délkelet-Ázsiában. A vietnami háborúban részt vevő amerikai katonai erők tömeges veszteségeket szenvedtek a maláriafertőzés okozta rokkantság miatt. 1972-ig több mint 214 000 vegyületet szűrtek ki pozitív eredmény nélkül… Hatalmas nyomást éreztem a feladat nagy láthatósága, prioritása, kihívásai és szoros ütemterve miatt.”
Érdekes része Tu Ju-ju személyes történetének, hogy ezekben az időkben zajlott Kínában a kulturális forradalom, így a gyógyszerésznő kohómérnök férjét vidékre küldték fizikai munkára, ő pedig munkája miatt nem láthatta el anyai teendőit: egyéves lányát a szüleihez küldte, négyéves kislányát pedig egy bentlakásos nevelőotthonba adta.
Tu Ju-ju munkája első három hónapja alatt összesen kétezer olyan gyógymódot gyűjtött össze, amit a malária kezelésére javasolt a hagyományos gyógyászat, illetve a nyugati orvoslás. Volt köztük minden: állati és ásványi hatóanyagok, növények, és a legelképesztőbb elképzelések is. Később számukat pár száz lehetséges megoldásra szűkítette, és csapatával nekikezdtek a módszeres tesztelésnek. Az első pozitív eredményt az egynyári üröm (Artemisia annua) hozta el: hideg kivonatát sikerrel alkalmazták a rágcsáló- illetve a majomkísérletekben is.
Tu Ju-ju így emlékszik vissza: „Ge Hong A vészhelyzetekre vonatkozó receptek kézikönyvében észrevettem egy mondatot: „Egy marék Qinghao-t két liter vízbe merítve, csavarja ki a levét, és igya meg az egészet. Amikor a Qinghao-t (Artemisia annua) a maláriás láz csillapítására emlegették, a legtöbb gyógynövényt jellemzően vízben főzték meg, és főzetet készítettek belőle, mielőtt a betegek szedték volna. A Qinghao ezen egyedi felhasználási módja azt az ötletet adta nekem, hogy a kivonás során a melegítés elpusztíthatta az aktív komponenseket, és a magas hőmérsékletet kerülni kell a gyógynövény hatékonyságának megőrzése érdekében. Ge Hong kézikönyve a „lé kicsavarását” is megemlítette. Ez arra emlékeztetett, hogy a Qinghao levele lehet az egyik fő előírt összetevő. Újraterveztem azokat a kísérleteket, amelyekben a Qinghao szárát és leveleit külön-külön extrahálták csökkentett hőmérsékleten víz, etanol és etil-éter felhasználásával.”
1972 után Tu Ju-ju két munkatársával karöltve magán végezte el az első humán toxicitási kísérleteket, nekifogtak az első klinikai tesztelésnek, és az év végére sikerült kristályosítaniuk a hatóanyagot, amit artemisinin-nek neveztek el. Ebből 1973-ra megszületett a még hatásosabb dihidroartemisin, majd 1974-ben a sanghaji Szerves Kémiai Intézet segítségével meghatározták a molekula szerkezetét is.
„A nagy kulturális forradalom alatt a legtöbb gyógyszerészeti műhely bezárt. Gyártási támogatás nélkül magunknak kellett kivonnunk a gyógynövényeket háztartási tartályokból... A csapat minden nap nagyon hosszú órákat dolgozott, beleértve a hétvégéket is. A megfelelő felszerelés és szellőzés hiánya, valamint a szerves oldószereknek való hosszú távú kitettség miatt néhány csapattagom, köztük én is, tüneteket kezdtünk mutatni. Ez azonban nem állította meg erőfeszítéseinket… Már nyár közepe volt, és nagyon kevés idő állt rendelkezésre… A biztonsági értékelés felgyorsítása érdekében kértem, hogy önkéntes alapon vehessem be a kivonatokat. Az intézet vezetői jóváhagyták a kérésemet. 1972 júliusában két másik csapattag és én is szoros kórházi megfigyelés alatt vettük be a kivonatokat. Az egyhetes tesztidőszakban nem figyeltek meg mellékhatásokat. A vizsgálatot követően további öt tag jelentkezett önként a dóziseszkalációs vizsgálatra. Ez értékes időt nyert nekünk, és lehetővé tette, hogy időben elkezdjük és befejezzük a klinikai vizsgálatot”- emlékezett vissza Tu-Ju ju a legnehezebb évekre.
Az egészségügyi minisztérium végül 1986-ban törzskönyvezte gyógyszerhatóanyagként az artemisinint, 1992-ben pedig a dihidroartemisint, a 2000-es évek elején pedig a WHO elsőként javasolta, hogy malária esetén artemisinin-alapú gyógyszereket adjanak a betegeknek. Az artemisinin ma a malária kezelés egyik alapkövévé vált: az ACT terápiák révén milliók életét tudták megmenteni. Tu-Ju ju és csapata rendkívüli tudományos munkáról és kivételes emberi hozzáállásról tett tanúbizonyságot, amivel hozzájárultak egy egészségesebb, biztonságosabb jövő építéséhez.
A tudósnő inspiráló üzenetével búcsúzunk:
„Mindig is úgy éreztem, hogy semmi sem lehet nagyobb jutalom annál, mint az a tény, hogy az artemisinin, felfedezése óta számos maláriás beteg életét mentette meg. Az elmúlt évtizedekben több mint kétszázmillió maláriás beteg kapott artemisinint vagy artemisinin kombinációs terápiát. Az artemisinin felfedezése arra inspirál minket, hogy a kutatást a különböző tudományágak integrációján keresztül közelítsük meg. A hagyományos kínai orvoslás kincstárának feltárása egyedülálló utat nyitott számunkra a sikerhez, miközben a modern tudományos technikák és megközelítések alkalmazása kétségtelenül hatékony és eredményes módja a felfedezések megvalósításának és felgyorsításának. Folytatjuk az artemisininnel kapcsolatos kutatásainkat, hogy megértsük a hatásmechanizmusait, és megelőzzük vagy késleltessük az artemisin-intoleráns vagy -rezisztens malária kialakulását.
